Párizs 2024: mind a négy magyar indul Sanghajban a városi sportok olimpiai selejtezőjében

Vágólapra másolva!
2024.05.14. 10:48
Balról: Kempf Zoltán, Tusnády Nimród, Lobontiu Noris és Szarvák Csenge (Fotó: Földi Imre)
A városi sportágak olimpiai selejtezősorozatának mind a négy magyar résztvevője indul Sanghajban a csütörtöktől vasárnapig tartó első állomáson.

 

Az újonnan életre hívott sorozatban négy sportág: a BMX freestyle, a breaktánc, a gördeszka és a sportmászás legjobbjai harcolnak a párizsi ötkarikás indulási jogokért. A második és egyben utolsó állomásnak június 20. és 23. között a budapesti Ludovika Campus ad otthont.

A sanghaji nyitó kör előtt kedden tartott online sajtótájékoztatót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A Pierre Fratter-Bardy, a NOB Sanghajban tartózkodó stratégiai és fejlesztési társigazgatója részvételével megrendezett eseményen elhangzott: előremutató ez a sorozat, amelyben a sportra és a sportolókra fókuszálnak, és amellyel a városi sportágakat bevonják az olimpiai programba.

A négy sportág – a sajtótájékoztató résztvevőinek véleménye alapján – nagyon összeillik, alkalmasak a „közösségi érzés egyéni kifejezésére”, valamint arra, hogy „széles körű hírveréssel segítsék a sport népszerűsítését”. A hagyományos sportágak – mint az elhangzott – továbbra is nagy számban szólítják meg a fiatalokat, a városi sportágak a korosztály más tagjaihoz viszik közelebb a sportot.

Azért Sanghaj és Budapest a sorozat két helyszíne, mert a téli olimpiát 2022-ben Pekingben vendégül látó Kína számos jelentős sporteseményt rendezett a közelmúltban, akárcsak Budapest, amely többek között a tavalyi atlétikai világbajnokságnak volt remek házigazdája. Ráadásul ezzel a választással az ázsiai és európai sport, illetve kultúra is egyensúlyba kerül a kvalifikációs állomásokon.

Az olimpiai kvalifikációs sorozatban négy magyar sportoló – BMX freestyle-ban Kempf Zoltán (Kempf Zozo), breaktáncban Szarvák Csenge (B-Girl Csenge) és Lobontiu Menotti Noris (Noris by Nature), sportmászásban pedig Tusnády Nimród Sebestyén – vesz részt. 

Várakozásairól Kempf Zoltán (Kempf Zozo), a magyar BMX freestyle kiválósága így nyilatkozott: „Az első pillanattól óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy képviselhetem Magyarországot az olimpiai kvalifikációs sorozaton! Büszke vagyok rá, hogy BMX-karrierem legnagyobb megméretésén magyar színekben versenyezhetek. Számomra ez igazolja, hogy nem hiába edzettem eddig, ráadásul úgy érzem, nagyon jó formában vagyok. Megteszek minden tőlem telhetőt, 110%-os teljesítményt szeretnék kihozni magamból.”

„Úgy érzem, hogy ez egy fokozatos út volt számomra, amelyen napról napra, lépésről lépésre haladtam. Minden nap közelebb vitt az álmaimhoz. A legnagyobb ellenfelem én vagyok, készen állok arra, hogy legyőzzem saját magamat. Sanghaj, hamarosan érkezünk! Remélem, hogy minél többen csatlakoznak majd az online közvetítéshez és élik át velünk együtt az olimpiai kvalifikációs sorozat élményét!” – árulta el Szarvák Csenge breakes.

Így beszélt a versennyel kapcsolatos izgalmáról a szintén a breaktánc sportágat képviselő Lobontiu Menotti Noris: „Egyelőre kicsit izgulok, de biztos vagyok benne, hogy király lesz. Már csak néhány nap van hátra, ám én készen állok az olimpiai kvalifikációs sorozatra! Lélekben már párbajozom.”

Tusnády Nimród Sebestyén sportmászásban képviseli hazánkat az olimpiai kvalifikációs sorozaton, ő a következőt mondta a sanghaji megméretésről: „Nagyon várom a versenyt. Sokat edzettem és fejlődtem az elmúlt időszakban, úgyhogy mostantól egyetlenegy dologra kell odafigyelnem: hogy élvezzem és megéljem az eseményeket.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik