Giro: Julian Alaphilippe tarthatatlan volt, simán megnyerte a 12. szakaszt

Vágólapra másolva!
2024.05.16. 17:03
Julian Alaphilippe magabiztos sikert aratott a 12. szakaszon (Fotó: Getty Images)
A csütörtökön a 12., Martinsicuro és Fano közötti 193 kilométer hosszú szakasszal folytatódott az idei Giro d'Italia, Julian Alaphilippe ért célba elsőként.

 

Csütörtökön már nem állt rajthoz a szerdai etap hajrájában nagyot bukó holland sprinter, Fabio Jakobsen, akinek fizikai állapota ugyan lehetővé tette volna, hogy elinduljon, mert csak apróbb horzsolásokat és zúzódásokat szerzett, ám csapata, a DSM úgy döntött, nem kockáztatja ezt – meg amúgy sem nagyon terveztek a hollanddal a 12-13. szakasznál tovább.

Ami a Makó testvérvárosából induló szakaszt illeti: a szintrajz alapján arra lehetett számítani, hogy csütörtökön bizony akár egy szökevénycsoportnak is lehet sikere. Az első 50 kilométer sík, tengerparti vidéke után a dimbes-dombos táj és közel tucatnyi kisebb-nagyobb hosszúságú és meredekségű útvonal várt a mezőnyre, az utolsó 10 kilométer viszont ismét sík szakasz volt a tengerparton.

A hivatalos rajt után hárman gyorsan megpróbáltak meglépni a mezőnytől, ám a síkon nem igazán alakult ki jelentős előnyük, s mihelyt megkezdődött a hullámvasutazás, szinte rögtön be is fogta őket Julian Alaphilippe és Mirco Maestri párosa – ráadásul két nagyobb csoport is elszakadt a megkülönböztetett trikósokat magában foglaló főmezőnytől, a második csoport kialakulásában szerepe volt Valter Attilának is. A két fő nagyobb gruppetto 110 kilométerrel a vége előtt összeért, a létszáma ekkor valószínűtlenül nagy, 37 fős volt, másfél perccel Alaphilippe-ék mögött, de hárommal a mezőny előtt. Valter mellett a szökésben ott volt például Filippo Ganna, Jhonatan Narváez, Nairo Quintana, az összetettben 11. helyen álló Jan Hirt – 5:57 perc hátránnyal a csoportban ő állt a legjobban az összetettben –, s Valter maradék három csapattársa közül Edoardo Affini.

A hajrában aztán Julian Alaphilippe elképesztő tempót diktált, mindenkit faképnél hagyott, és bő félperces előnnyel ért célba a második befutó, Jhonatan Narváez előtt. A kolumbiainak igencsak meg kellett szenvednie a második helyért, de sikeresen tartotta maga mögött Quinten Hermanst az utolsó métereken.

Valter a végére lemaradt az élmezőnytől, hat perccel ért be a szakaszgyőztes Alaphilippe után a 44. helyen.

BEFUTÓ

107. GIRO D’ITALIA
12. szakasz (Martinsicuro–Fano, 193 km): 1. Julian Alaphilippe (francia, Soudal-QuickStep) 4:07:44 óra, 2. Narváez (ecuadori, Ineos) 31 másodperc hátrány, 3. Hermans (belga, Alpecin) 32 mp h., …13. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Team Emirates) 5:25 p h., …44. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 6:03 p h. Az összetett állása: 1. (rózsaszín trikóban) Pogacar 45:22:35 óra, 2. Martínez (kolumbiai, Bora-hansgrohe) 2:40 p h., 3. Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 2:56 p h., …34. Valter 38:25 p h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (ciklámen trikóban) Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 229 pont, 2. Groves (ausztrál, Alpecin) 166, 3. Merlier (belga, Soudal Quick-Step) 92, …82. Valter 2. A hegyi pontverseny állása: 1. Pogacar 104, 2. (kék trikóban) Geschke (német, Cofidis) 59, 3. V. Paret-Peintre (francia, Decathlon AG2R La Mondiale) 55. A fiatalok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Antonio Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 45:27:02, 2. Zanna (olasz, Jayco AlUla) 56 mp h., 3. Arensman (holland, Ineos) 1:25 p h. A csapatverseny állása: 1. Decathlon AG2R La Mondiale Team 136:21:48, 2. Ineos 2:13 p h., 3. Bora-hansgrohe 20:31 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik