Női kézilabda NB I: nyert és közel a bajnoki címhez az FTC

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 19:25
Az FTC könnyedén legyőzte a Fehérvárt (Fotó: fradi.hu)
A női kézilabda NB I-ben a listavezető Ferencváros magabiztosan legyőzte a Fehérvárt, míg a DVSC a Budaörs otthonában diadalmaskodott. Később a Győri Audi ETO KC 41 gólt lőve győzte le a Vasast, a Kozármisleny pedig kiesett az élvonalból, mert kikapott a Békéscsabától.

A Ferencváros már az első percektől kezdve érvényesítette a papírformát és már a szünetben nyolcgólos előnyt szerzett az Alba Fehérvár ellen. Az FTC végül 39 gólnál állt meg, ebből Klujber Katrin 11-et szerzett. A vendégek 26 gólt szereztek, a legeredményesebb a kilenc lövésből hatszor is betaláló Szabó Kitti volt. Amennyiben az FTC szerdán a Vasas SC otthonában is nyer, biztosítja bajnoki címét. A bajnoki címvédő Győr is magabiztos, 41–22-es győzelmet aratott a Vasas ellen. Sandra Toft tíz védéssel, Emilie Hovden nyolc góllal vette ki részét a fölényes sikerből.

A Budaörs az első félidőben jól tartotta lépést a tabella harmadik helyén álló DVSC-vel. A szünetet követően viszont nagyon jól kezdtek a debreceniek, három perc alatt három gólt is dobtak válasz nélkül. Ezt követően folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között, a DVSC végül 37–26-ra nyert. A vendégek legeredményesebb játékosa az öt gólt szerző Szabó Nina volt, míg a Budaörsnél Gorilska Liliia és Szövérdffy-Szabadfi Ágnes is öt góllal zárt.

A bronzéremre hajtó Mosonmagyaróvár a Debrecenhez hasonlóan nem hibázott. A Mosonmagyaróvár 30–24-re nyert a Vác ellen, a válogatott Kuczora Csenge 11 góllal zárt, míg Tóth Eszter nyolc alkalommal talált a kapuba.

A Békéscsabánál Bencsik Bojána volt a nyerő ember, aki mind a hét lövését gólra váltotta. A csabaiak 28–25-re nyertek a Kozármisleny otthonában, így az újonc baranyaiak kiestek. A Kisvárda–Dunaújváros mérkőzés a kapusokról szólt. A hazaiaknál Mátéfi Dalma 17, míg a másik oldalt Wéninger Alexa húsz lövést hárított. A találkozót 23–18-ra nyerte a vendég Dunaújváros.

KÉZILABDA
NŐI NB I
MOYRA-BUDAÖRS–DVSC-SCHAEFFLER 26–37 (16–17)
Budaörs, 450 néző. Vezette: Kovács-Sebők, Vastag-Réti
BUDAÖRS: Mistina – Vártok T., Szekerczés 2 (1), Debreczeni-Klivinyi 3, GORILSZKA 5, Hudák, Tóth M. 2. Csere: Vártok R. (kapus), Gergely-Zsigmond, Schneider 2, Pálos-Bognár 4 (2), SZÖVÉRDFFY-SZABADFI 5, Uhrin 2, Szabó A. 1, Szabó-Májer. Edző: Buday Dániel
DVSC: GABRIEL – Grosch 3, PLANÉTA 3, Vámos P. 1, Haggerty 2, SZABÓ N. 5, Petrus 3. Csere: Bartulovic (kapus), KÁCSOR 4, Töpfner 4 (1), Csernyánszki 3, Füzi-Tóvizi 4, Jovovics 2, Hornyák D., Vámos M. 3, Johansson. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–5. 13. perc: 8–6. 18. p.: 8–11. 24. p. 13–13. 34. p.: 16–20. 41. p.: 18–25. 49. p.: 21–28. 56. p.: 24–34
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel: – Semmi csoda nem történt. Nyert a jobb csapat. Azt kértem a játékosoktól, hogy így az idény végén adjunk ki magunkból mindent, amit tudunk. Mindenki igyekezett, nem érheti kritika a csapatomat. Az első félidőben szépen tartottuk magunkat, aztán a Debrecen Bajnokok Ligájából hozott sebességkülönbsége felőrölt minket és a második félidőben átszaladtak rajtunk.
Szilágyi Zoltán: – A mérkőzés elején probléma volt a védekezésünkkel, elsősorban a Budaörs beállójátékát nem tudtuk megoldani, de a szünetben kicsit átrendeztük a védekezést és nagyon jól indultunk a második félidő elején. Egy időben az ellenfél hét a hat elleni játéka is problémát okozott, de a magas embereink beállításával szűrni tudtuk az átlövéseket és a bejátszásokat, ezekből pedig labdákat is szereztünk. A második félidő elején dőlt el a két pont sorsa. Örülök neki, hogy időszakosan lendületes, jó játékot produkáltunk.

FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA–ALBA FEHÉRVÁR KC 39–26 (21–13)
Budapest, Elek Gyula Aréna, 1000 néző. Vezette: Dáné R., Marton Zs.
FTC: Böde-Bíró – Malestein 3, KLUJBER 11 (1), Edwige, LEKICS 5, Bölk 4, MÁRTON G. 6Csere: Janurik (kapus), Kisfaludy, Hársfalvi 2, Kovács A., Tomori, Kukely A. 2, SIMON P. 6 (1), Cvijics. Edző: Allan Heine Pedersen
FEHÉRVÁR: Tóth N. – Szemes 2, Szmbatian 3 (3), Kocsis B. 2, SZABÓ K. 6, UTASI 5, Takó 1Csere: Kubina M. (kapus), Afentaler 3, Tolnai 3, Zrnic, Sulyok, Kövér L. 1Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–4. 12. p.: 10–7. 18. p.: 13–8. 24. p.: 17–11. 34. p.: 22–15. 41. p.: 26–19. 48. p.: 31–21. 56. p.: 35–24. 
Kiállítások: 4, ill. 6 perc. 
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG 
Allan Heine Pedersen: – Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük ezt a mérkőzést, főleg a támadásunk működött ma nagyon jól. Védekezésben a Fehérvár kulcsjátékosaira koncentráltunk, többé-kevésbé is sikerült őket kontroll alatt tartani. Mi irányítottuk a mérkőzést, és remélem, hogy az utolsó két találkozón is ugyanezt láthatjuk és mi jövünk ki győztesen ezekből a mérkőzésekből.
Horváth Roland: – Nem volt kétséges, hogy ki nyeri meg ezt a mérkőzést, viszont azokat a célokat, amiket kitűztünk magunk elé, fejlődés céljából, sikerült megvalósítani, voltak jó dolgok, szépen tartottuk magunkat.

KISVÁRDA MASTER GOOD SE–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 18–23 (10–9)
Kisvárda, 250 néző. Vezette: Bíró Á., Kiss O. 
KISVÁRDA: MÁTÉFI D. – Akijama 5 (2), Karnik Sz. 2, Ajano, Szabó Lili, E. Novak 1 (1), Mérai 1. Csere: Siska 1, JUHÁSZ GRÉTA 4, Djatevszka 2, Roszoha 2, Kovalcsik B., Makó, Gém. Edző: Józsa Krisztián
DUNAÚJVÁROS: WÉNINGER – ARANY 7 (1), Trawczynska, Moreno 1, Nick, Borgyos, Paróczy 1 (1). Csere: Oguntoye (kapus) SZALAI 7, Sallai N. 1, Nick 1, Bouti 1, Török 1, Horváth A. 2, Lakatos P. 1, Gajdos. Edző: Paic Róbert
Az eredmény alakulása. 2. perc: 1–1. 7. p.: 1–2. 16. p.: 5–3. 22. p.: 6–6. 29. p.: 10–9. 36. p.: 12–11. 40. p.: 12–15. 44. p.: 13–18. 51. p.: 16–19. 55. p.: 16–22. 59. p.: 18–22. 
Kiállítások: 12, ill., 10 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Józsa Krisztián: – Nagyon nagy esélyt szalasztottunk el, mert ezt a mérkőzést hazai pályán meg kellett volna nyernünk, ez azonban ennyi elszalasztott ziccerrel törvényszerű, hogy nem sikerült. Voltak lehetőségeink, hogy eldöntsük a találkozót, nagyon bosszant, hogy nem éltünk vele. Szerdán Békéscsabán egy újabb élet-halál mérkőzés vár ránk.
Paic Róbert: – Az első félidőben mindkét csapat sokat hibázott és a kapusok is parádéztak. A második félidőben összeszedtük magunkat védekezésben, kapusteljesítményünk továbbra is kiemelkedő volt. Támadásban pedig felgyorsultunk, kevesebbet is hibáztunk, és ez döntött a mi javunkra.

PRAKTIKER-VÁC–MOSONMAGYARÓVÁRI KC 24–30 (12–15)
Vác, 600 néző. Vezette: Felhő, Öcsi
VÁC: Csizmadia F. – Bánfai K., BALLAI B. 3, Bordás 2, KUCZORA 11 (4), CSÍKOS L. 5, Ballai A. 2. Csere: Győri A., Bukovszky (kapusok), Varga Emőke, Marincsák 1, Kovács Anikó, Kovalcsik J., Csire. Edző: Herbert Gábor
MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey – Udvardi L. 2, LANCZ B. 6, TÓTH ESZTER 8 (3), Pásztor N. 3, IVANCOK 4, Stranigg 2. Csere: Hadfi G. (kapus), Tóth G. 1, Faragó L., VARGA EMÍLIA 4, Albek, Schatzl Natalie, Sztankovics. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 9. p.: 5–5. 15. p.: 7–10. 21. p.: 10–11. 25. p.: 10–14. 34. p.: 14–15. 43. p.: 18–23. 45. p.: 20–23. 51. p.: 22–24. 55. p.: 24–28.
Kiállítások: 10, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Herbert Gábor: – Fájó szívvel realizálódott, hogy egyértelműen jobb csapat nálunk a Mosonmagyaróvár. Nagyon akartunk, rengeteg energiát fektettünk a mérkőzésbe. Úgy vélem, bizonyos dolgokban fel tudtunk nőni a feladathoz, készen álltunk a bravúrra, de néhány játékszegmensben jelentősen elmaradtunk az ellenféltől. A szurkolóinknak nagyon köszönöm a támogatást!
Gyurka János: – Nagyon akartuk ezt a győzelmet, a szurkolóink rendkívül fontosak voltak számunkra, rengetegen kísérték el a csapatot. Rendkívül magas színvonalú mérkőzést játszottunk, mindvégig koncentráltak tudtunk lenni, amire készültünk, azt meg is valósítottuk a pályán.

GYŐRI AUDI ETO KC–VASAS SC 41–22 (20–9)
Győr, 1029 néző. Vezette: Andorka, Hucker. 
GYŐR: Duijndam – HOVDEN 8 (2), Gros 1, NZE MINKO 6, Brattset Dale 1, De Paula 2, FODOR CS. 5. Csere: S. TOFT (kapus), Blohm 4, Broch 1, Rju Un Hi 2, S. Oftedal 4, V. KRISTIANSEN 4, Kiss D. 1, Rédecsi 2. Edző: Per Johansson
VASAS: Balog J. – Domokos, Ferenczy D. 2, SZILOVICS 4, Sirián 1, Juhász Fanni 1, Lengyel 2. Csere: Zsigmond P. (kapus), Boldizsár, Pénzes L. 3 (1), Gáspár 2 (2), Dombi K. 3, Oláh K. 1 (1), Mihály P. 1, Fodor M. 2. Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 7. perc: 5–2. 14. p.: 11–3. 23. p.: 14–7. 27. p.: 17–8. 37. p.: 24–11. 40. p.: 26–15. 46. p.: 31–16. 57. p.: 40–20.
Kiállítások: 2, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Per Johansson: – Végig diktálni tudtuk a tempót, a vendégcsapat megfelelő erőkifejtésre késztette a mieinket. A Vasas játékstílusa sok mindenben hasonlít BL-ellenfeleinkéhez, így az ez elleni játékot is tudtuk gyakorolni, és dicséretes két fiatalunk eredményes játéka.
Konkoly Csaba: – Bátortalanul kezdett, de a második félidőben már tizenhárom gólt dobott a csapat. Részcélokat tűztünk ki, ez többé-kevésbé sikerült is, ami azért fontos, mert a hét végén a Fehérvár ellen vár ránk még egy fontos összecsapás

KOZÁRMISLENY KA–TAPPE-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE 25–28 (12–15)
Kozármisleny, 500 néző. Vezette: Hargitai, Markó
KOZÁRMISLENY: Pusztai – GRÉNUS 4, Bánfai 2, Lengyel 1, Hadnagy, BRETTNER 4, IMREI N. 4. Csere: Wichmann (kapus), GROSICS 5 (5), Tobak 1, Halász 1, Kecskés, Zsemberi 2, Szatmári 1, Imrei R. Edző: Gyulai László
BÉKÉSCSABA: PÁSZTOR – HORVÁTH G. 3, Török 2, KÜCÜKYLDIZ 6 (3), BENCSIK B. 7, Gyimesi, KUKELY 3. Csere: Szabó D. (kapus), Borbély 1, Szondi 1, Rozmán 2, Zagar, Csáki 1, Mayer 2, Bencsik-Giricz. Edző: Rácz Sándor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–1. 13. p.: 7–8. 22. p.: 10–14. 28. p.: 12–14. 33. p.: 14–16. 41. p.: 17–21. 49. p.: 19–23. 56. p.: 22–26.
Kiállítások: 2, ill. 12 perc. 
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Gyulai László: – Az első tizenöt percben jól játszottunk, de utána a beállóhoz közeli játékhelyzeteket nem tudtuk kivédekezni. A lerohanások ellen sem akadt ellenszerünk, ez vezetett a vereségünkhöz.
Rácz Sándor: – Az elmúlt hetekben balszerencsénk volt, reméltük, hogy ez megfordul. Nekünk jobban kellett ez a győzelem, mint a hazaiaknak, ezt meg is szereztük. Fordított esetben nyilván ez másképp lehetett volna.

 

  1. FTC2423  1876–609+267 46 
  2. Győr2422  2851–556+295 44 
  3. Debrecen2421  3774–588+186 42 
  4. Mosonmagyaróvár2420  4847–656+191 40 
  5. Vác241410661–639  +22 28 
  6. Budaörs2511113682–745  –63 23 
  7. MTK23  9311674–733  –59 21 
  8. Dunaújváros251015664–754  –90 20 
  9. Vasas24  6216606–707–101 14 
10. Fehérvár24  6216664–770–106 14 
11. Kisvárda24  6117585–690–105 13 
12. Békéscsaba24  6117617–728–111 13 
13. NEKA23  5117573–698–125 11 
14. Kozármisleny24  3120544–745–201   7 
az állás

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik