Női kosár NB I: magabiztos, közel 20 pontos sikerrel jutott döntőbe a Győr

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 20:06
Döntőben a Győr (Fotó: Nagy Gábor)
A női kosárlabda NB I elődöntőjének harmadik meccsén a Győr 89–70-re legyőzte a Szekszárdot, így 2–1-es összesítéssel bejutott a bajnoki döntőbe, ahol a DVTK-val találkozik majd.

Csodálatosan megmutatta a Győr–Szekszárd bajnoki elődöntő harmadik meccse, hogy egy mérkőzésen belül is mekkorát tud fordulni a világ.

A Tolna vármegyeiek olyan energiával, magabiztossággal kezdtek, mintha otthon léptek volna pályára, egész pályás letámadásukkal megfojtották a hazaiak támadásépítését, sokszor még a labda felhozatala is óriási gondot jelentett a Rába-partiaknak. Mindemellett az első tíz percben mindössze 22 százalékos pontossággal dobtak, a Szekszárd viszont leginkább fiatal magyarjainak köszönhetően eljutott húsz pontig, a dudaszó előtt például Miklós Melinda dobott szép „hátraesős” tempót a támadólepattanó megszerzése után.

A második negyed ugyanő 2+1-es akciójával kezdődött, és már tizeneggyel vezettek a vendégek, ekkor szinte a semmiből éledt újra a Győr. Eleinte Goree Cyesha kosarai kellettek, aztán Bach Boglára vitt lendületet és eredményességet a játékba, a Szekszárd pedig teljesen lefagyott. Hiába próbálkozott Djokics Zseljko vezetőedző többször is időkéréssel megszakítani a játékot, még a nagyszünet sem segített, a szárnyaló házigazdák elképesztő 25–2-es rohanást produkáltak a harmadik negyed elejéig és már ők vezettek két számjegyű különbséggel.

Az üzlet pedig beindult, és a győriek nem hagyták, hogy még egy fordulat beálljon az összecsapásban, pedig valamelyest magukra találtak azért Boros Júliáék. Azonban a Szekszárd bármikor, amint közelebb érhetett volna ellenfeléhez, mindig akadt valaki hazai oldalon, aki továbblökte a szekeret, mielőtt az megállt volna. A negyedik negyedben éppen ezért már nem volt esélyük a vendégeknek: amikor a 35. percben Bridget Carleton bedobta a tripláját, már huszonkettővel vezetett a Győr, és teljesen megérdemelten követte a DVTK-t a fináléba, míg a Szekszárd a Sopronnal csatázhat a bronzéremért.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I 
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
KOSÁRLABDA
SERCO-UNI GYŐR–TARR KSC SZEKSZÁRD 89–70 (12–20, 25–13, 25–16, 27–21)
Győr, 600 néző. V: Cziffra, Ádám, Söjtöry. 
GYŐR: Ruff-Nagy 10/6, DUBEI 7, CARLETON 14/6, GOREE 13/3, ANIGWE 17. Csere: Dombai 2, BACH 14/6, Gyöngyösi 10/3, Hegedűs, Küllős 2, Molnárová. Edző: Cziczás László
SZEKSZÁRD: Horváth B. 6, BOROS J. 14/3, Mányoky 8/6, WESTBELD 12/6, Monroe 4. Csere: MIKLÓS 11/6, Sztanacsev 5, Krnjic 8, Theodoreán, Holcz, Szűcs G. 2. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–10. 7. p.: 8–16. 12. p.: 12–23. 16. p.: 25–31. 18. p.: 32–31. 21. p.: 43–33. 24. p.: 52–37. 28. p.: 59–49. 33. p.: 73–56. 35. p.: 78–56. 38. p.: 87–64. Kipontozódott: Bach (39. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Győr javára
MESTERMÉRLEG
Cziczás László: – Remek estét produkált a csapat, küzdeni tudásukért minden dicséretet megérdemelnek a lányok. Volt, aki betegen is vállalta a játékot, de ő is és a többiek is eredményesen játszottak. Nagyon nehéz évadot zárunk, ennek tudatában kiváló eredménynek tartjuk a bajnoki döntőbe jutást.
Djokics Zseljko: – A hat nap alatt vívott három mérkőzés emberfeletti teljesítményt kívánt mindkét együttestől. Az elején mi agresszív játékkal féken tudtuk tartani a végül is frissebb Győrt, de később jöttek a faultok, elveszítettük az addigi élességet, és eltört valami a csapatjátékban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik