Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 19:20
Fotó: Török Attila
A hétvégén a 33. fordulóval zárul a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság aktuális szezonja: a legfontosabb kérdésekre már korábban választ kaptunk, azonban az utolsó napra is maradt izgalom az NB I-ben, hiszen a bajnoki címét már korábban bebiztosító FTC ősi riválisát, a kiesést éppen csak elkerülő Újpestet fogadja vasárnap este. A Tippmixpro fogadáskészítő funkciójával pedig több fogadási lehetőséget is kombinálhatsz a derbi, valamint az összes többi magyar labdarúgó-esemény kapcsán is! (x)

 

Sűrű hét áll az FTC csapata mögött, hiszen szerdán még a Magyar Kupa fináléjában volt érdekelt a fővárosi csapat, ahol meglepetésre hosszabbítást követően alulmaradt a Pakssal szemben, amely sokáig a bajnokságban is a Ferencváros első számú üldözője volt. Ezt követően  fény derült arra is, hogy Dejan Sztankovics távozik a IX. kerületiek kispadjáról, és már a szezonzáró mérkőzésen sem ő dirigálja a zöld-fehéreket. Ezek ugyan nem a legjobb előjelek egy ekkora múltú rangadót megelőzően, azonban az FTC Újpest elleni eredménysora mégis bizakodásra adhat okot a csapat híveinek: a Ferencváros legutóbbi 15 meccsét megnyerte az Újpest ellen ellen, sőt 10-szer kapott gól nélkül tette ezt.

FTC - Újpest – Az FTC kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést? További kimenetelek a Tippmixprón!

SZAVAZÁS

FTC–Újpest – Az FTC kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A közelmúltban tulajdonosváltáson áteső Újpestnek nemcsak az FTC elleni eredménysorozata, hanem a szezon során mutatott formája is elkeserítő: a bennmaradást csak kevéssel a bajnokság vége előtt tudták bebiztosítani a lila-fehérek a Diósgyőr elleni győzelmükkel, viszont 32 fordulót követően így is ők kapták a legtöbb gólt – 65-öt – az élvonalban, míg aktuális ellenfelük neve mellett nem csupán a legtöbb szerzett gól áll, szám szerint 78, hanem a legkevesebb kapott is (30). Szezonbeli egymás elleni meccseik tökéletesen megfeleltek a fenti számsornak, hiszen előbb 3-0-ra, majd a Szusza Ferenc Stadionban 5-0-ra nyert az FTC.

FTC - Újpest – Az FTC legalább 3 gólt szerez? További kimenetelek a Tippmixprón!

SZAVAZÁS

FTC–Újpest – Az FTC legalább 3 gólt szerez?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A Ferencvárosban Varga Barnabás 20 góllal vette ki eddig a részét a bajnoki cím megszerzéséből, ebből kettőt szerzett az Újpest ellen, mindkétszer az 5-0-ra megnyert meccsen volt eredményes a magyar válogatott támadó. A lila-fehérek legeredményesebb játékosa, Matija Ljujics 10 találatnál jár a bajnokságban, a zöld-fehérek kapujába viszont még egyszer sem tudott betalálni.

FTC - Újpest – Szerez gólt a mérkőzésen? További kimenetelek a Tippmixprón!

SZAVAZÁS

FTC–Újpest – Szerez gólt a mérkőzésen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A Tippmixprón elérhető Fogadáskészítő funkció segítségével egyetlen meccsen belül is tudsz kötésben, kötéstiltás nélkül fogadni, ráadásul ehhez az eddigieknél jóval több piac áll rendelkezésedre, százas nagyságrendben. Akár a mérkőzések megkezdése előtt, akár élőben is megtalálható – az FTC – Újpest derbihez kapcsolódó összes lehetőséget itt éred el:

https://www.tippmixpro.hu/hu/fogadas/i/esemenyek/1/labdarugas/magyarorszag/nb-i/ftc-ujpest/236967634479255552/fogadaskeszito

Az előttünk álló derbire pedig már a legújabb Oddsrakétát is megtalálod a Tippmixprón! 

Az NB I-es és az NB II-es mérkőzésekre Magyarországon csak a Tippmixen és a Tippmixprón lehet fogadni! 

Keresd a magyar focimeccseket a Tippmixen és a Tippmixprón
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik