Papp Kristóf szerint itt tényleg bármi megtörténhet

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.15. 08:42
Passzaival és lövéseivel is kulcsfigura lehet Papp Kristóf (Fotó: Dömötör Csaba)
Két évvel ezelőtt Papp Kristófnak sérülés miatt ki kellett hagynia a Ferencváros elleni Magyar Kupa-döntőt, ezúttal játszhat a bajnokcsapat ellen, és csodálatos születésnapi ajándéknak tartaná, ha a Paksi FC nyerné meg a szerdai mérkőzést.

– Különleges hét ez a Paksi FC történetében, nyilván különleges az ön pályafutásában is...
– Valóban így van, hiszen már csak két összecsapás van hátra az idényből és mindkettő kulcsmérkőzés – válaszolta lapunknak Papp Kristóf, a paksiak középpályása, aki egy nappal a Ferencváros elleni döntő előtt, kedden töltötte be 31. életévét. – Előbb következik a Magyar Kupa-döntő a Fradival, aztán a Kisvárda ellen zárjuk a bajnokságot, és ha nyerünk, biztosan ezüstérmesek vagyunk: örülünk, hogy ekkora tétje van ezeknek a találkozóknak.

Ferencváros 24
MTK 12
Újpest 11
Bp. Honvéd 8
Debrecen 6
Győr, Vasas 4-4
Diósgyőri VTK, Fehérvár 2-2
Békéscsaba, Bocskai, Kecskemét, Pécs,
Siófok, Sopron, Soroksár, Szolnok,
Zalaegerszeg, III. Kerületi TVE 1-1   
A MAGYAR KUPA GYŐZTESEI

– Maradjunk a szerdai összecsapásnál: össze lehet hasonlítani a mostani helyzetet a két évvel ezelőttivel? A 2022-es döntőben sérülés miatt esélye sem volt a játékra, ezúttal viszont biztos pont a paksiak kezdő tizenegyében.
– Hatalmas élmény ilyen mérkőzésre készülni, két évvel ezelőtt is az volt, még ha számomra keserédes is. Kétezerhuszonkettő márciusában a Mezőkövesd elleni bajnokin eltörött a külbokám, az idény hátralévő részét ki kellett hagynom, a Fradi ellen három-nullára elveszített döntőt is csak a lelátóról nézhettem. Most viszont egészséges vagyok, harmincegy évesen pályafutásom egyik, ha nem a legfontosabb meccse előtt állok, először futballozhatok a Puskás Arénában, szóval, élvezem a helyzetet.

– A sorozat elődöntőjében kettő-egyre nyertek a Kisvárda ellen, másnap rendezték a Nyíregyháza–Ferencváros találkozót. Melyik csapatot szerette volna inkább ellenfélnek?
– Nehéz kérdés. Előzetesen arra számítottunk, hogy a Fradi jut tovább abból a párharcból, de aztán láthattuk, volt esély arra, hogy a Nyíregyházát kapjuk. A Spartacus ellen alighanem több esélyünk lett volna, ugyanakkor a Ferencvárossal rengeteg szurkoló érkezik, meg kell becsülnie az embernek, hogy ilyen hangulatú mérkőzésen léphet pályára.

Nagy nap a szerdai Berke Balázs életében: a negyvenéves játékvezető először vezet Magyar Kupa-döntőt. A rutinos FIFA-bíró a 2022-es fináléban (Ferencváros–Paks 3–0) tartalék játékvezetőként dolgozott. A jelenlegi Mol Magyar Kupa-idényben már vezetett egy meccset, a Ferencváros–Puskás Akadémia (4–3, hosszabbításban) összecsapást.     
CS. A.

Berke Balázs először vezet MK-döntőt

– Igazuk van azoknak, akik azt állítják, egyértelműen a bajnok Ferencváros az esélyes?
– Ez döntő, itt bármi megtörténhet. A bajnokság harminchárom fordulóból áll, egy ilyen hosszú menetelés során a Fradi jó eséllyel akkor is az élen végez, ha van gyengébb időszaka, ám a kupában, egy meccsen sokszor borul a papírforma. Mi is többször tapasztaltuk, az alacsonyabb osztályban szereplő, esélytelenebbnek vélt ellenfél mennyire fel tudja szívni magát, arról nem is beszélve, hogy kisebb klub vagyunk a Ferencvárosnál. De ettől még nyerni akarunk, és meg is teszünk érte mindent!

– Ha minden igaz, legalább negyvenezren lesznek a Puskás Arénában: eljátszott már a gondolattal, milyen lesz ilyen hangulatban futballozni?
– Többször felidéztem magamban a két évvel ezelőtti döntő hangulatát – nagyszerű volt. A mérkőzés előtti napokban olyan sokat azért nem foglalkoztatott ez a kérdés, de biztosra veszem, élmény lesz ennyi szurkoló előtt játszani.

– A 2022–2023-as bajnoki évben még együtt játszott Varga Barnabással, így pontosan tudja, mennyire nehéz feladat a semlegesítése. Az ő megállítása lehet a döntő egyik legfontosabb feladata?
– Barni kulcsjátékos, de a Fradi keretében ez jó néhány labdarúgóról elmondható. A fejjátéka nemzetközi szinten is kiemelkedő, nagyszerűen tartja meg a felpasszolt labdát, nem könnyű kivenni a játékból. Ha a Ferencváros a legjobb formájában futballozik, nagyon nehéz lesz a helyzetünk, de itt vagyunk a döntőben, élvezni akarjuk minden pillanatát.

– Az idény előtt alighanem mindenki rábólintott volna a paksi öltözőben arra, hogy a csapat dobogós lesz, a kupában pedig bekerül a döntőbe. Jól sejtjük, hogy most már a bajnoki bronz−kupaezüst kombináció senkit sem tenne elégedetté?
– Ez a legrosszabb forgatókönyv, nem erre készülünk. Mindent ki akarunk adni magunkból, szeretnénk a legjobbunkat hozni, aztán majd kiderül, ez mire elég.

– A beszélgetésünk napján, vagyis egy nappal a Magyar Kupa-döntő előtt lett harmincegy éves. A Ferencváros legyőzése lenne a legszebb születésnapi ajándék?
– Mindig az a legjobb, amikor a családdal lehetek, ha otthon minden rendben van – ezzel nincs is probléma –, de ha nyernénk szerdán, az tényleg csodálatos ajándék lenne.

 

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
szerda, 19.30: Paksi FC–Ferencvárosi TC, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik