Labdarúgás: Chelsea-mez az Aranycsapat tiszteletére

Piros-fehér-zöld Chelsea-szerelés a magyar válogatott tiszteletére? Különösen hangzik, pedig – mint az angol–magyar futballkapcsolatoknak szentelt korábbi cikkünkben utaltunk már rá – a hetvenes években ténylegesen volt ilyen! A londoni klub hivatalos oldalán 2018-ban megjelent meztörténeti visszatekintés így fogalmaz: „Dave Sexton 1972-ben úgy döntött, hogy az ötvenes évekbeli magyar válogatott iránti elismerésből piros mezt, fehér nadrágot és zöld sportszárat vezet be a csapatnál.”

Valójában az egykori idegenbeli szerelésről van szó, az első számú garnitúrát akkoriban is a hagyományos kék színnel tervezték (kísérő színként a hetvenes években a fehéret, esetenként a sárgát használták). Ha hihetünk a historicalkits.co.uk tematikus oldal évadokra bontott kimutatásának, a Chelsea 1972 és 1977 között alkalmazta viseletén a magyar zászló színeit valamilyen kombinációban, és egyes retrószereléseket forgalmazó szolgáltatóknál ma is kaphatók a rendhagyó darabok, a piros, fehér és zöld színt a mezen függőleges csíkozásban ötvöző dressz például harminc fontba kerül, de egy internetes kereskedőnél találtunk tíz fontért kínált, piros-fehér-zöld Chelsea-zászlót is.

Hogy miért ragaszkodott ahhoz a londoni csapatot 1967-től 1974-ig irányító edző, hogy a klub színeivel is kifejezze vonzalmát az Aranycsapathoz?

„Fiatalemberként megragadta képzeletét a Puskás-féle csapat játéka, ezért változtatta a Chelsea idegenbeli szerelését később piros-fehér-zöldre, ahogyan némi kontinentális színezetet is érvényesített azzal, hogy az Ajaxnál látott függőleges csíkozást bevezette” – írta a gameofthepeople.com oldal az egyébként nagy dzsesszrajongó hírében álló Dave Sexton menedzserről közölt portrécikkében. Az 1930-ban, a Londonhoz tartozó Islingtonban született, 2012-ben pedig éppen a 6:3 évfordulóján, november 25-én elhunyt szakember a korszakos angol–magyar mérkőzés idején még a West Ham United csatára volt. A Wembleyben szerzett személyes tapasztalatairól az angolok akkori szövetségi kapitányáról megjelent életrajzi könyvben (Sir Walter Winterbottom – The Father of Modern English Football) találunk utalásokat.

„Kevesen hitték, hogy Anglia kikaphat azon a mérkőzésen – írta a könyv szerzője, Graham Morse. – Ron Greenwood később felidézte, hogy Dave Sexton, Malcolm Allison és Jimmy Andrews (valamennyi felsorolt játékosból kiváló edző lett utóbb) a meccs előtt kíváncsian nézte a magyarok bemelegítését a stadion mellett, az agárversenyekre használt terepen. A vendégeknek azt mondták, nem használhatják a Wembley gyepét, és csak itt találtak füves placcot. Jimmy Andrews a magyar játékosokra mutatva odaszólt Malcolm Allisonnak: »Nézd azt a kövér fickót…! Ezeket lekaszaboljuk!« A kövér fickó Puskás Ferenc volt, minden idők egyik legjobb játékosa.”

Az anekdota nem tér ki a folytatásra, ám az angol futballtörténeti írásokból kitűnik, a megnevezett bámészkodók mindegyikére nagy hatással volt a magyar válogatott mérkőzésen mutatott játéka, a West Ham Unitedet 1965-ben KEK-győzelemig vezető, 1977 és 1982 között angol szövetségi kapitányként dolgozó Greenwoodra különösképp. De a Chelsea-t 1970-ben FA-kupához, 1971-ben Kupagyőztesek Európa-kupájához segítő Sextont is „magyarbarát” trénerként ismerték kortársai. Ami a Chelsea piros-fehér-zöld szerelését illeti, a 2003-ban megjelent, „Hathárom” című tematikus magazinunk készítésekor megkerestük Rick Glanvillt, a Chelsea akkori történészét, aki angolos kimértséggel, a klubhonlap későbbi cikkénél még jóval óvatosabban fogalmazott az Aranycsapat-ihletéssel kapcsolatban: „Kétségtelen tény, hogy menedzserünk elég nagy csodálója volt a magyar stílusnak ahhoz, hogy külsőségekben is kövesse. Személyesen látta az 1953-as mérkőzést, és előszeretettel emlegette, mekkora hatást gyakorolt gondolkodására a Puskáséktól tapasztalt, addig ismeretlen totális futball. Fiatal edzőként a Chelsea-nél törekedett az újításokra, kereste a rugalmas, intelligens, de fegyelmezett játékosokat – az 1953-as angol válogatott labdarúgók ellentétjét. Arra azonban kevés bizonyítékot találtam, hogy az ő kérésére vezették volna be a klubnál a piros-fehér-zöld garnitúrát. Akkoriban az Umbro volt a Chelsea mezszállítója, és a csapat legtöbbször abban a szerelésben játszott, amelyet éppen a cégtől kapott.”