Klopp szerint megérdemelt volt az Atalanta továbbjutása

Vágólapra másolva!
2024.04.19. 10:38
Klopp nem elégedetlen a Liverpool csütörtöki teljesítményével, hiszen nem azon múlt szerinte a búcsú (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp, a Liverpool FC menedzsere szerint megérdemelten jutott az Európa-liga elődöntőjébe az Atalanta, ugyanakkor a negyeddöntős párharc csütörtöki visszavágóját követően elégedetten nyilatkozott saját együttese teljesítményéről a német tréner.

 

Amint arról beszámoltunk, csütörtök este a Liverpool ugyan 1–0-ra legyőzte Bergamóban az Atalantát az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján, ám ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az első meccsen összeszedett 3–0-s hátrányt ledolgozza a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol brigád, amely így búcsúzni kényszerült a nemzetközi kupaszerepléstől. Mindez azt is jelenti, hogy a jelenlegi ismereteink szerint ez volt Jürgen Klopp utolsó nemzetközi kupamérkőzése a Liverpool élén – mint ismert, a német szakember januárban jelentette be, hogy kilenc év után távozik a vörösöktől. A kiesés ellenére az 56 éves tréner elégedetten beszélt csapata hozzáállásáról.

„Nem ma este veszítettük el a párharcot, hanem otthon” – utalt rá, hogy a hazai 3–0-s vereség után nehéz helyzetben voltak. A visszavágót 1–0-ra nyerte meg a Liverpool, a gólt Mohamed Szalah szerezte a 7. percben tizenegyesből.

„Gratulálok az Atalantának megérdemelten jutott tovább. Ha egy párharcolt három-egyre meg tudsz nyerni ellenünk, ráadásul így, teljesen megérdemelt a továbbjutás” – fogalmazott Klopp, hozzátéve ugyanakkor, hogy tetszett neki saját csapata eltökéltsége. 

„Egy második gól sokat segített volna rajtunk” – vélekedett. Az szerinte döntő lehetett volna, mert úgy érezte, hogy azzal a néhány lehetőséggel is, amelyet kialakítottak, némi gondot okoztak a hazaiaknak, ám a térfélcsere után már nem tudták fenntartani azt a tempót, amit az első játékrészben. Ennek oka az volt, hogy Trent Alexander-Arnold és Alexis Mac Allister egyaránt elfáradt.

„Mostantól a bajnokságra összpontosíthatunk és ezt is fogjuk tenni. Van néhány napunk, hogy összeszedjük magunkat, ez így is lesz, aztán elutazunk Londonba és játszunk a Fulhammel. Nem lesz egyszerű, de mindent ki adunk magunkból. Ha úgy tetszik, ez volt a kezdete az idény hátralévő részének, melynek egy jó eredménnyel, jó teljesítménnyel vágunk neki. Mi így tekintünk erre” – tette hozzá.

A Liverpool áprilisa eddig nem sikerült túl fényesre: a Premier League-ben április 7-én nagyon sok helyzetet kidolgozva csak 2–2-es döntetlent játszott a Manchester United vendégeként, ezzel lecsúszott az élről, majd jött az Atalantától elszenvedett 3–0-s zakó az El-ben, aztán kikapott a Crystal Palace-tól is hazai bajnokin, így már csak a harmadik helyen áll a bajnokságban. Két pont a hátránya az éllovas Manchester Cityvel szemben úgy, hogy az élcsapatoknak még hat mérkőzésük van hátra a bajnokságból.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
Atalanta (olasz)–Liverpool FC (angol) 0–1 (0–1) 
Bergamo, Gewiss Stadium. Vezette: Letexier (francia)
Atalanta: Musso – Djimsiti, Hien, Kolasinac – Zappacosta, De Roon, Éderson (Pasalic, 75.), Ruggeri – Koopmeiners – Scamacca (De Ketelaere, 75.), Al. Mirancsuk (Lookman, 79.). Vezetőedző: Gian Piero Gasperini 
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold (Joe Gomez, 72.), Konaté, Van Dijk, Robertson (Danns, 79.) – Szoboszlai (Elliott, 67.), Curtis Jones, Mac Allister – Szalah (Darwin Núnez, 66.), Gakpo, Luis Díaz (Diogo Jota, 66.). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Szalah (7. – 11-esből) 
Továbbjutott: az Atalanta, 3–1-es összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik