Ten Hag: 75 percig irányítottunk, aztán engedtük nekik, hogy visszajöjjenek

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.22. 11:06
A két edző kézfogója (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, minden idők egyik legemlékezetesebb FA-kupa-mérkőzésén jutott döntőbe a Manchester United. A manchesteriek 58 perc elteltével már három góllal vezettek a másodosztályú Coventry City ellen, de a Coventry egyenlített, és végül a tizenegyesek döntöttek. Lássuk, hogy értékeltek a szakvezetők!

 

„Vegyes érzéseim vannak – idézte a Manchester United menedzserét, Erik ten Hagot a klub honlapja.Ahogyan a továbbjutásunk sikerült, az nincs rendben. Jobban kellett volna menedzselnünk az eseményeket, de ettől függetlenül ez nagy teljesítmény volt. Ha elemezzük a mérkőzést, akkor azt látjuk, hogy hetvenöt percig irányítottunk, aztán engedtük nekik, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Elégedettek lehetünk azzal, amit elértünk, mert hatalmas dolog bejutni a fináléba. Ha megnézzük, a United az utóbbi húsz évben ötször játszhatott döntőt az FA-kupában, és most mi két év alatt már másodszor vagyunk itt. Mindazonáltal meg is kell nyernünk ezt a finálét. Ha száz százalékosan erre fókuszálunk, akkor meg tudjuk tenni.”

„Nagy elismerést érdemel a Coventry azért, amit a rendes játékidő utolsó tizenöt percében tett – folytatta Ten Hag. – Fejlődnünk kell. Sokat beszélünk erről. Először győztes pozícióba kell kerülnöd, de utána meg is kell tudnod tartanod az előnyödet. Ezekben a pillanatokban viszont mi hibákat követtünk el, és nem vállaltuk a felelősséget. Ellenállóságot kell mutatnunk. A legvégén ez sikerült is és az eltökéltségünknek köszönhetően megnyertük a tizenegyespárbajt. De ha ennyire irányítod a mérkőzést, könnyebben kell tudnod nyerni.”

Hozzátette, hogy a végén hiányzott a fegyelem, és a kommunikációval is gondok voltak. 

„Mi mindig együtt vagyunk, összetartunk a pályán és azon kívül is, és a kispadon ülve is. A cserék természetesen nagyon fontos szerepet játszanak, ahogyan a szurkolók is. Együtt vagyunk ebben, küzdünk és vissza fogunk térni ahhoz az időszakhoz, amikor a United sok sikert ér el és minden évben legalább egy trófeával gazdagodott” – jelentette ki a holland edző, aki aligha úszta volna meg a menesztést, ha 3–0-ról kiesik a gárda alacsonyabb osztályú riválisa ellen.

A Manchester City elleni döntő kapcsán megjegyezte, hogy a világ legjobb csapata lesz az ellenfelük. Hisz a csapatában, ugyanakkor tudja, a győzelem még nem tenné sikeressé az idényüket, mert alapvetően több kupát akarnak nyerni. „Két év alatt három döntőbe jutottunk, ami jó, de sok csalódás ért minket az idény során. Számos sérülés hátráltatott bennünket, de remélhetőleg ezek a játékosok visszatérhetnek a fináléra. Ha olyan kerettel készülhetünk, amelynek tagjai hisznek a sikerben, akkor van esélyünk trófeát nyerni.”

A Coventry City menedzsere, Mark Robins büszke volt a csapatára. Azt mondta, az első góljuk után kezdtek belelendülni, és lett egy kis önbizalmuk. A cserejátékosait külön megdicsérte. 

A Coventry egy meglehetősen szerencsés góllal feljött egyre, majd a 95. percben büntetőből egyenlített. Aztán a kétszer 15 perces hosszabbítás legvégén úgy tűnt, sikerül fordítaniuk is, de les miatt nem adták meg Victor Torp gólját. „Húsz másodperccel a vége előtt azt hittük, hogy megnyertük, de egy lábujjkörömnyivel les volt. Nem tudom, hogyan lehetnénk ennél szerencsétlenebbek.”

„A játékosaim beírták magukat a klub történelmébe azzal, ahogyan visszajöttek ebbe a meccsbe. Büszkék lehetnek magukra. Nagyon szomorú vagyok viszont amiatt, hogy végül nem sikerült győznünk” – fűzte hozzá.

A MECCS GÓLÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Coventry City (II.)–Manchester United 3–3 (Simms 71., O'Hare 79., H. Wright 90+5. – 11-esből, ill. McTominay 23., Maguire 45+1., Bruno Fernandes 58.) – tizenegyesekkel 2–4
Manchester City–Chelsea 1–0 (Bernardo Silva 84.)

DÖNTŐ
Május 25., 16.00: Manchester City–Manchester United (Tv: Spíler 1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik