Molnár Attila vb-5. 400 méteren, megvan az első világcsúcs Glasgow-ban

SZENDREI  ZOLTÁN (GLASGOW) SZENDREI ZOLTÁN (GLASGOW)
Vágólapra másolva!
2024.03.02. 23:20
Molnár Attila bravúros ötödik helyet ért el
A glasgow-i fedett pályás atlétikai világbajnokság szombati esti programjában Molnár Attila első magyarként futhatott döntőt 400 méteren, és ötödik lett. Takács Boglárka elődöntőben mutathatta meg magát 60 méteren. Femke Bol 49.17 másodperces világcsúccsal nyerte meg a női 400 métert, a férfi távolugrás győztese hihetetlenül szoros versenyben a görög Miltiadisz Tendoglu lett. Új vb-csúcsot láthattunk férfi 60 m gáton (Grant Holloway) és női 3000 méteren is (Elle St. Pierre).

 

SPORTTÖRTÉNELMI FUTÁST HOZOTT a szombat este Molnár Attilának. A fiatal sprinter kiváló pénteki teljesítményének köszönhetően az első magyar lett, aki a világbajnokság történetében döntőt futhatott 400 méteren. Ehhez egy nappal korábban kétszer is pályára kellett lépnie, és 46.08 másodperces országos csúccsal kiharcolta a fináléba jutást. Nemcsak rajta múlt, hogy harmadik fellépése is hasonlóan jól sikerüljön az ismét telt házas Emirates Arenában, azonban a táv felénél Joao Coelho bezárta őt, kizökkentve a ritmusából, amivel sajnos elúszott neki a 46 másodpercen belüli eredmény. A vége 46.11 és bravúros ötödik hely lett. Alexander Doom meglepetésre legyőzte Karsten Warholmot.

Jól sikerült a bemutatkozás Takács Boglárka számára Glasgow-ban. Minden idők leggyorsabb magyar sprinternője a női 60 méter második előfutamába kapott besorolást, amelyben a harmadik helyen végzett, és ezzel automatikusan bejutott az esti elődöntőbe. A fiatal magyar csúcstartó 7.23 másodpercet futott, alig három századmásodperccel elmaradva a saját nemzeti rekordjától. A szám két favoritja, Ewa Swoboda és Julien Alfred egyaránt 7.02-vel nyitott, kettejük közül a karibi mozgása tűnt könnyedebbnek, de az érmeket csak a nap harmadik futása után osztották ki. Az aranyérmes Alfred lett, aki St. Lucia első fedett pályás világbajnoki címét ünnepelhette.

Takácsot az előfutamokhoz hasonlóan az elődöntőben is a jó rajtjáról híres Swoboda mellé sorsolták ki. Ez egy olyan „versenyző” típusú sportolónak, mint amilyen a 22 éves atlétánk, nagyon jól jött.

„A reakcióidőmmel és a rajtommal az előfutamban és az elődöntőben sem volt baj, viszont az azt követő lépésekkel annál inkább – mondta az elődöntőt követően Takács Boglárka. – Talán az előfutamban egy picit higgadtabb tudtam maradni, és úgy futni a végét, hogy jobban haladjak. Az időeredmény szempontjából ugyan az esti volt a jobb, de technikailag talán a reggeli futásom volt a jobb. Picit meglepett, hogy „csak” 7.21 lett az időm, azt hittem, hogy 7.20 alatt lesz. Télen hatvan méteren két tizedet léptem előre, ami biztató a szabadtérre nézve. Nagyon várom már a száz métert, az a negyven méter plusz jól fog jönni.”

„Miltiádisz Tendoglu boldog lehet, hogy ennyi szurkolója itt van már kora reggel” – viccelődött a helyi műsorközlő a délelőtt egyetlen döntője, a férfi távolugrás előtt. A vicc alapja az üresen tátongó kék székek és a görög nemzeti színek közötti hasonlóság volt. Mire a mezőny 16-ról nyolcra lefeleződött, az Emirates Arena lelátói ismét szépen megteltek. A szpíker egyébként a teljes délelőtt során elemében volt, a magasugró Angelina Topics péntek esti produkciójáról is megemlékezett: „Olyan messziről futott neki, hogy azon a területen már edinburgh-i irányítószámot használnak” – mondta az angol humor legjavát felvonultatva.

Este az atlétika összes szépsége felvonult, amikor a szemünk előtt egyszerre zajlott a női rúdugrás, a férfi hármasugrás döntője, a tízpróbázók magasat ugrottak, a pályán pedig a 3000 méteres futók rótták a köröket. Utóbbiban a skót szurkolók két világsztárjukért szoríthattak, Laura Muir ötödik lett, majd Josh Kerr hatalmas hangorkán közepette nyerte meg a férfiak versenyét. Megvan a vb első világrekordja is, Femke Bol 49.17-re javította saját csúcsát 400 méteren. A címvédő és világcsúcstartó Grant Holloway a szokásos lazaságával, 180 fokos mosollyal az arcán védte meg a címét, két évvel ezelőtti versenycsúcsát beállítva férfi 60 m gáton.

ATLÉTIKA
19. FEDETT PÁLYÁS VILÁGBAJNOKSÁG, GLASGOW
Férfiak
400 m
Világbajnok: Alexander Doom (Belgium) 45.25, 2. Karsten Warholm (Norvégia) 45.34, 3. Rusheen McDonald (Jamaica) 45.65, …5. Molnár Attila (magyar) 46.11.
3000 m
Világbajnok: Josh Kerr (Egyesült Királyság) 7:42.98, 2. Yared Nuguse (Egyesült Államok) 7:43.59, 3. Selemon Barega (Etiópia) 7:03.64.
60 m gát
Világbajnok: Grant Holloway (Egyesült Államok) 7.29 – világbajnoki csúcsbeállítás, 2. Lorenzo Ndele Simoncelli (Olaszország) 7.43, 3. Just Kwaou-Mathey (Franciaország) 7.47, …32. Szeles Bálint (magyar) 7.86.
Távol
Világbajnok: Miltiadisz Tendoglu (Görögország) 822, 2. Mattia Furlani (Olaszország) 822, 3. Carey McLeod (Jamaica) 821.
Hármas
Világbajnok: Hugues Fabrice Zango (Burkina Faso) 17.53, 2. Jasszer Mohamed Triki (Algéria) 17.35, 3. Tiago Pereira (Portugália) 17.08.
Nők
60 m
Világbajnok: Julien Alfred (Saint Lucia) 6.98, 2. Ewa Swoboda (Lengyelország) 7.00, 3. Zaynab Dosso (Olaszország) 7.05, …15. Takács Boglárka (magyar) 7.21.
400 m
Világbajnok: Femke Bol (Hollandia) 49.17 – új világcsúcs, 2. Lieke Klaver (Hollandia) 50.16, 3. Alexis Holmes (Egyesült Államok) 50.24.
3000 m
Világbajnok: Elle St. Pierre (Egyesült Államok) 8:20.87 – új fedett pályás vb-csúcs, 2. Gudaf Tsegay (Etiópia) 8:21.13, 3. Beatrice Chepkoech (Kenya) 8:22.68.
Rúd
Világbajnok: Molly Caudery (Egyesült Királyság) 480, 2. Eliza McCartney (Új-Zéland) 480, 3. Katie Moon (Egyesült Államok) 475

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik