Nem nézegeti az olimpiai és vb-aranyait, többször el is hagyta őket

A 2008-as pekingi olimpia után Usain Bolt „levezetésként” indult még a Golden League-sorozat utolsó két versenyén, Zürichben 9.83, Brüsszelben 9.77 másodperccel nyert, és szabadkozott a „gyengébb” eredmény miatt, mondván, nem adott bele mindent, és egyébként is hideg volt az idő. A belga fővárosban összecsapott honfitársával, a korábbi világcsúcstartó Asafa Powell-lel is, és csak hat századdal bizonyult jobbnak nála, a kettős üzenete azonban egyértelmű volt a nagyvilágnak: a 100 méter Jamaicáé!

Az ötkarikás játékok után felpezsdült az élet Bolt körül, három hét pluszszabadságot kapott edzőjétől, hazájában kitüntették, és a legmagasabb nemzetközi díjakra jelölték, első alkalommal lett az év legjobb férfi atlétája a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél, ami százezer dollárral járt, és második lett a Laureus-díj szavazásán a teniszcsillag Roger Federer mögött. Bár az edzői korábban elvetették, Bolt elkezdett gondolkodni azon, hogy mivel „lazább” időszak jön, az elkövetkező két évben 400 méteren is megcélozza a világrekordot, amelyet 1999 óta az amerikai Michael Johnson tartott 43.18 másodperccel – Bolt egyéni csúcsa 45.28 még 2007-ből.

Azonban mindent átírt, hogy 2009. április végén balesetet szenvedett új BMW-jével, amelyet főszponzorától, a Pumától kapott ajándékba még februárban. Két lányt fuvarozott haza, szokása szerint mezítláb vezetett, azt állította, nem is ment gyorsan, azonban a vizes autópályán megcsúszott a kocsija, keresztbe fordult, majd háromszor megpördült a levegőben, és a tetején landolt.

„Mindannyian meghalhattunk volna, csoda, hogy karcolás nélkül megúsztam. Életemben három autóbalesetem volt, ez volt a legijesztőbb” – emlékezett vissza. Egy motoros állt meg segíteni nekik, hogy fel tudják feszíteni az ajtót, és kihúzzák az egyik vérző fejű, öntudatlan lányt a hátsó ülésről. Mindhárman megúszták, a baleset egyetlen kellemetlen következménye az volt, hogy mivel Bolt végig mezítláb segédkezett a roncs körül, a lábfeje sebes lett, tele ment szilánkokkal, emiatt újabb két hétre kiesett az edzésből.

Manchesterben talált magára májusban, ahol edzője nemtetszése ellenére elindult 150 méteren, mert érdekes ötletnek találta, hogy a városközpontba, az emberek közé „vigye” az atlétikát. Azt is ki szerette volna próbálni, milyen az, amikor nem stadionban fut több tízezer szurkoló előtt, hanem az utcán. A lábfeje még fájt a baleset nyomán, kicsit ki kellett fordítania futás közben, és a zuhogó esőben rendezett előfutamokat is kihagyta, a döntőben viszont máig élő 14.35 másodperces világrekordot futott, jelezve, hogy a lába szépen gyógyul. A brit túra jót tett neki – kevés ideje volt felkészülni a berlini világbajnokságra, de a manchesteriek lelkesedése új lendületet adott neki. A jamaicai válogatókon ugyanúgy el kellett indulnia (hazája nem kivételezett az olimpiai bajnok és világcsúcstartóval), közben pedig amerikai riválisa, az éves 100-as ranglistát 9.77-tel vezető Tyson Gay minden fórumon hangoztatta, hogy képes megdönteni Bolt 9.69-es világcsúcsát.

„Nem aggódtam emiatt különösebben – mondta Bolt. – Lausanne-ban esőben futottam 19.59-et kétszázon, nem adtam bele mindent, így is csak egy századdal voltam gyengébb Tyson az évi legjobbjánál. Egy héttel később Párizsban, a Golden League-versenyen 9.79-cel nyertem százon, és akkor már tudtam, hogy nem lesz baj Berlinben. Éreztem, bármilyen gyorsan fut, én gyorsabb leszek nála, és három aranyérmet viszek haza, ahogy a pekingi olimpiáról.”

A világbajnokságot 73 évvel később, ugyanazon a helyen és ugyanabban a hónapban rendezték, ahol és amikor az Adolf Hitler előtt mindenkit legyőző Jesse Owens világhírűvé vált az 1936-os berlini olimpián – a 2009-es berlini világverseny pedig ugyanolyan emlékezetes maradt.

Bolt simán vette az akadályokat, a negyeddöntőben úgy ért célba, hogy futás közben nevetgélt edzőpartnerével, az Antigua és Barbuda-i Daniel Baileyvel, amiért persze megint rakás kritikát kapott. Mivel Bailey egy századdal legyőzte, vissza akart neki vágni, de nagy buzgalmában kiugrott az elődöntőben. Amikor másodszor is megállították a futamot rossz rajt miatt, az egész stadion felhördült, mert ha megint Bolt lett volna a bűnös, végleg kizárják. De a brit Tyrone Edgart állították ki, ő pedig 9.89-cel nyert és jutott fináléba, amit két órával később rendeztek. A gyúrópadon feküdve Bolt fogadott a masszőrével és az ügynökével száz-száz euróban, hogy mennyi lesz az időeredménye. Ő maga 9.54-et tippelt, a masszőre 9.57-et, az ügynöke 9.50-et.

„A rajt után nem sokkal éreztem, hogy Gay lemarad, az utolsó tíz méteren pedig már csak arra gondoltam, vajon ki nyeri meg a háromszáz eurót?” – elevenítette fel a történteket a győztes, aki azonnal a kijelzőre nézett, de nem azt olvasta le róla, hogy 9.58 másodperces elképesztő világcsúccsal ért célba, hanem hogy a masszőr, Eddie nyerte meg a fogadást. A nagy rivális Tyson Gay 9.71-gyel lett második, és azzal a lendülettel vissza is lépett a 200-tól.

Usain sajnálta, hogy így döntött, másodszor is le akarta győzni riválisát, de lelkesedésén semmit sem változtatott, és ismét tizenegy századot faragott saját világrekordjából (19.19), akárcsak 100-on. A rajtnál Bolt reakcióideje volt a legjobb (0.133), és a vb-k történetének legnagyobb előnyével nyerte meg a finálét, 62 századdal volt jobb a mögötte célba érő panamai Alonso Edwardnál. Rajta kívül még négy atléta futott húsz másodpercen belül, amire szintén nem volt példa korábban. Amikor a célba érés után a rekortánra feküdt, Berlino, a berlini kabalamaci segített neki felállni, majd együtt mutatták be Bolt híres mozdulatát, amelynek a „To the world” (a világnak) nevet adta. Berlino utána ötven méteren át futott mellette a közös fotó kedvéért.

„Ha lenne versenyük a medvéknek, szerintem ő nyerne” – emlékezett vissza Bolt, akinek sikerült tripláznia, miután Jamaicával megnyerte a 4x100-as váltót – de nem érzett magában elég erőt az újabb világcsúcshoz, így a négyes több mint két tizeddel rosszabb időt (37.31) futott a pekinginél (37.10). Érdekes, hogy 2009 és 2011 között utólag mégis ezt nyilvánították a hivatalos világcsúcsnak, ugyanis a pekingi eredményt 2017-ben törölték Nesta Carter doppingesete miatt.

A világbajnokság záróünnepségén Bolt rekordjait Klaus Wowereit főpolgármester a berlini fal leomlásához hasonlította, mondván, a sprinter is ledöntött egyet. Sőt, kapott tőle egy kéttonnás darabot a berlini falból, amire ő volt felfestve, és amit később odaadott a kingstoni hadi múzeumnak. A záró bulin a jamaicai felcsapott önjelölt DJ-nek, miután nem tetszett neki a zene, és öt órán át állt bent a DJ-pultban.

Berlin után Mike Powell azt nyilatkozta, hogy Boltnak megvan a sebessége és az alkata ahhoz, hogy megdöntse az ő 895 centiméteres világrekordját távolugrásban, ami annyira fellelkesítette az érintettet, hogy miután hazatért, ugrott is néhányat edzés előtt, de miután csak 690-ig jutott, úgy látta, bölcsebb a sprintszámoknál maradnia.

Év végén újra a sportág legjobbjának választotta a nemzetközi szövetség, és ezúttal már a Laureus-gálán sem talált legyőzőre.

Az összképet csak az rontotta el, hogy amikor télen új házba költözött, a világbajnoki aranyérmei elkavarodtak a költözés közben, csak évekkel később kerültek elő. Bolt egyébként egy évvel korábban az olimpiai aranyérmeit is majdnem elveszítette New Yorkban, mert elfelejtette, hol hagyta a táskáját. Órákig keresték a csomagot, mire megtalálták egy másik szobában.

„Az első aranyérem különleges, de utána lassan megszűnik az újdonság varázsa – fogalmazott. – Nem az a fémdarab számít, hanem amit elértél. Nekem nem kell nézegetnem az érmeimet, vagy mutogatnom másoknak, hogy bizonygassam, én nyertem. Úgyis mindenki tudja.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. december 7-i lapszámában jelent meg.)