A Sevilla végzett a kvartett élén győzelmének köszönhetően

Vágólapra másolva!
2007.12.12. 23:09
Papírforma szerint alakultak az eredmények a labdarúgó Bajnokok Ligája H csoportjában a 6. fordulóban. A Sevilla nehezen lendült játékba, de végül háromgólos győzelmet aratott a Slavia Praha ellen, ezzel pedig csoportgyőztesként zárta a BL első körét. Az Arsenal hiába nyert a Steaua Bucuresti ellen, maradt a második helyen, tehát mindenképpen csoportgyőztessel mérkőzik meg a nyolcaddöntőben. A Slavia az UEFA-kupában folytatja.

ARSENAL-STEAUA

A játéknap előtt már eldőlt, mely csapatok jutnak tovább a csoportból, mindössze a sorrend volt kétséges. A Sevilla egy esetleges győzelemmel a kvartett élén végzett volna, döntetlen vagy vereség esetén azonban az Arsenal lépett volna tovább az első helyen, amennyiben sikerül legyűrnie a Steauát hazai környezetben.

Az ”ágyúsoknál” visszatért az a térdproblémákkal bajlódó Robin van Persie, aki még a Sunderland elleni Premier League találkozón sérült meg október 7-én.

A kapuban ezúttal nem Manuel Almunia, hanem Jens Lehmann állt. A német hálóőr az utóbbi időben kegyvesztett volt a londoniaknál, utoljára augusztus 19-én lépett pályára a Blackburn Rovers elleni bajnokin.

A mérkőzés előtt kérdéses volt Abou Diaby játéka is, hiszen hátsérüléssel bajlódott a francia középpályás, de végül vállalta a pályára lépést, és hamár ott volt, hallatott is magáról. A 8. percben ő vette be a románok kapuját, tehát már a mérkőzés elején megadta az alaphangot a hazai gárda.

Az első játékrészben hatalmas fölényben játszottak az ”ágyúsok”, többször is csak Zapata bravúrja akadályozta meg a piros-fehéreket a gólszerzésben.

A 42. percben már a portás is tehetetlen volt: Nicklas Bendtner növelte kétgólosra a hazaiak előnyét, és magabiztos vezetés tudatában vonulhattak az angolok a szünetre.

A második félidőben visszavettek a tempóból a hazaiak, és ez a 68. percben bosszulta meg magát: Zaharia fejjel vette be Lehmann kapuját.

Ez azonban már nem osztott, nem szorzott egyik csapat számára sem, és hiába nyert az Arsenal, a Sevilla ugyanígy tett, és ezzel a spanyolok végeztek a csoport első helyén.

SLAVIA PRAHA-SEVILLA

A csoport másik mérkőzésén a Sevilla látogatott Prágába, és a találkozó esélyesének számítottak az andalúzok még akkor is, ha több kulcsemberük nem állt rendelkezésre. A legutóbb Palop dőlt ki három hónapra, miután kézcsonttörést szenvedett a Real Murcia elleni összecsapáson.

A mérkőzést a magyar Kassai Viktor vezette, akinek ez volt második Bajnokok Ligája találkozója, legutoljára a Dinamo Kijev-Manchester United mérkőzésen működött közre október 23-án.

Az első félidőben nem volt sok dolga Kassainak, hiszen bár becsülettel küzdöttek a csapatok, sok helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem, és kiegyenlített játék folyt a pályán.

Az első 45 percben nem született gól a találkozón, ez pedig azt jelentette, hogy az Arsenal állt jobban a csoportban, köszönhetően kétgólos vezetésének az Emiratesben.

A második játékrész elején megpróbálta megszerezni valahogy a vezető gólt az andalúz gárda, de Vaniak megőrizte kapuját a góltól, egészen a 66. percig. Ekkor Luis Fabiano talált be, három perccel később pedig Kanouté szerzett gólt, ezzel pedig eldőlt az első hely kérdése. A végén Daniel Alves is beköszönt, beállítván a 3-0-s végeredményt.

Győzelmének köszönhetően a Sevilla végzett a kvartett élén, az Arsenal pedig csak a második helyet szerezte meg. Az UEFA-kupában a Slavia Praha folytathatja európai kupaszereplését.

BAJNOKOK LIGÁJA


Arsenal Steaua
1 Lehmann 1 Zapata
3 Sagna 13 Emerghara
10 Gallas 3 Goian
6 Senderos 5 Rada
30 Traoré 15 Nesu
32 Walcott 25 Neaga
17 Song 8 Petre
15 Denilson 20 Lovin
2 Diaby 14 Cristocea
26 Bendtner 10 Dica
11 Van Persie 9 Badea
Vezetőedző: Vezetőedző:
Arséne Wenger Marius Lacatus
Gólszerző: Diaby (8.), Bendtner (42.), ill. Zaharia (68.)
Csere: Van Persie helyett Eduardo (65.), Diaby helyett Eboué (71.), Sagna helyett Diarra (71.), ill. Cristocea helyett Surdu (57.), Neaga helyett Zaharia (64.), Badea helyett Golanski (81.)
Sárga lap: Bendtner (39.), ill. Neaga (38.)


BAJNOKOK LIGáJA


Slavia Praha Sevilla
28 Vaniak 13 De Sanctis
19 Krajcík 4 Daniel Alves
3 Brabec 31 Lolo
17 Suchy 15 Mosquera
4 Hubácek 3 Dragutinovic
11 Smicer 7 Jesús Navas
21 Belaid 11 Renato
2 Tavares 18 Martí
16 Pudil 17 Diego Capel
23 Volesák 12 Kanouté
20 Ivana 22 Koné
Vezetőedző: Vezetőedző:
Karel Jarolim Manuel Jiménez
Gólszerző: Luis Fabiano (66.), Kanouté (69.), Daniel Alves (87.)
Csere: Smicer helyett Jablonsky (a szünetben), Volesák helyett Necid (66.), Pudil helyett Gaucho (74.), ill. Koné helyett Luis Fabiano (59.), Renato helyett Maresca (64.), Kanouté helyett Duda (70.)
Sárga lap: Krajcík (72.), ill. Dragutinovic (56.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik