Csupasport: a görögországi versenyek motiválják igazán

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.02.21. 22:22
Balázsiné Boros Linda
Balázsiné Boros Linda két főversenyt tűzött ki maga elé, jelenleg ezekre készül nagy erővel.

 

– Nézzünk visszafelé kicsit: milyen volt az előző esztendeje?
– Még egy kicsit visszább mennék az időben, egészen a kétezerhuszonkettes Spartathlonig – mondta Balázsiné Boros Linda a Csupasportnak. – Miután teljesítettem a görög versenyt, a következő évre kevés esélyt láttam arra, hogy ismét bekerüljek sorsolás után, így a kétezerhuszonhármas évet felkészülési esztendőnek szántam az ideire. Tavaly nem jelöltem ki főversenyt, edzőmmel azt akartuk megnézni, hogy hol is tartunk, mire vagyok képes sorozatterhelés alatt.

A teljes interjú a csupasport.hu-n olvasható.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik