Küzdősportok Világjátéka: két magyar ezüst a szkanderosoknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.10.29. 17:13
null
Kőváriné Ivánfi Brigitta a döntőig menetelt (Fotó: nvesz.hu)
Kőváriné Ivánfi Brigitta a 65 kilósok között, míg Simon Dániel a paraszkanderosoknál nyert ezüstérmet a Rijádban zajló Küzdősportok Világjátékán.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) beszámolója szerint szombaton a szaúdi fővárosban a jobbkezes küzdelmeket bonyolították le, amelyben Kőváriné Ivánfi Brigitta beverekedte magát a döntőbe, ott azonban kikapott a szlovák Rebeka Martinkovictól, így pénteki bronzérme mellé egy ezüsttel gazdagodott.

„Két érmet szereztem, összességében elégedett vagyok, de természetesen egy sportoló mindig a győzelemre hajt, így van némi hiányérzetem. Sajnos az egyik könyököm megsérült, így lehet, hogy hosszabb ideig pihentetnem kell” – idézte a közlemény a legeredményesebb magyar szkanderost.

A korábban az álló kategóriában diadalmaskodó Simon Dániel paraszkanderost pedig kazah vetélytársa győzte le a fináléban, így mindkét magyar versenyző másodikként zárt.

A 120 ország 1500 sportolóját felvonultató viadalon magyar részről korábban Tóth Alexa, Szmolka Nikoletta grapplingben, Busa Andrea, Zajácz Bence és Fésű Lajos kick-boxban, míg Simon Dániel paraszkanderos gyűjtött be összesen hat aranyat, emellett két ezüst- és négy bronzérmet is szerzett a küldöttség.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik