A csapatban találta meg önmagát – 80 éves Hammang Ferenc

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.05.20. 08:54
Hammang Ferenc versenyzőként és manapság (Fotó: Koncz Márton/NS-montázs)
Kardvívásban az 1980-as moszkvai olimpián tagja volt a bronzérmes csapatnak, 1973-ban és 1978-ban ugyancsak csapatban világbajnok lett. Kiváló csapatembernek tartották. Hammang Ferenc május 20-án tölti be 80. életévét.



Hogy miért lett Hammang Ferencből vívó? Egyszerű a válasz, illetve nem is annyira egyszerű: édesapja ismerte a csapatban háromszoros olimpiai és ötszörös világbajnok kardvívót, Berczelly Tibort, aki cselgáncsban, ökölvívásban és vívásban sportiskolát vezetett. Hammang kipróbálta a cselgáncsot és az ökölvívást is, a bátyja vívott. „Mindig várni kellett a fivéremre, mert a vívóedzések tartottak a legtovább – mondta a kezdetekről Hammang Ferenc. – Azt mondták, nyafogás helyett álljak be a vívók közé. Beálltam, nem ment rosszul.” Noha ifiként párbajtőrben is nyert csapatbajnokságot, a kardot választotta. Illetve, ez így nem pontos, mert kardozott, ám egy alkalommal a párbajtőrözők hívták, ő pedig ment…

A sportágat akkor kezdte komolyan venni, amikor a Vasasba került. Ugyan a csapat kardvívó BEK-et 1968-ban a szovjet CSZKA Moszkva nyerte meg Budapesten a Vasas ellen 9:7-re, Hammang négy világbajnokot, Mark Rakitát, Eduard Vinokurovot, Umar Mavlihanovot és Vlagyimir Nazlimovot is legyőzte. Innen nézve: Hammang–CSZKA 4:0…

Az 1980-as moszkvai olimpián a lengyeleket 9:6-ra győztük le, Hammang három győzelmet – vívónyelven sieget – vállalt. A lengyelekkel szemben ugyancsak jól ment neki az 1973-as göteborgi vb-n, amelyen Magyarország 1966 után szerezte vissza a csapataranyérmet. A vb-siker után ezt mondta: „Amit a fiúk a döntőben produkáltak, az csodálatos volt.”

Az olimpiai bronzérmes kardcsapat 1980-ban. Balról: Gerevich Pál, Nébald György, Hammang Ferenc, Gedővári Imre, Nébald Rudolf (Fotó: MTI)

Az 1978-as hamburgi vb-cím kiharcolásában oroszlánrészt vállalt: a döntőbe jutásért a románok 8:7-re vezettek, Hammangnak Marin ellen nem volt elég a győzelem, az 5:2 egyből a finálét jelentette, az 5:3 még egy szétvívást. „Csak” 5:3-ra verte meg ellenfelét. „Óriási nyomás volt rajtam, de nem buktam el a csörtét, Gedővári Imre pedig 5:0-ra nyert – elevenítette fel az akkor történteket a kardvívó. A döntőben aztán a szovjetek ellen 8:8 lett, de találataránnyal a mieinké lett a világbajnoki cím! Hammang ezt nyilatkozta a siker után: „Egy év óta azzal ébredtünk, s azzal feküdtünk le, hogy világbajnokok leszünk. Ki többet, ki kevesebbet tett a képzeletbeli zsákba: de mindenki a tőle telhető legtöbbet.”

Fotó: Koncz Márton

Felvetődik a kérdés: egyéniben miért nem ért el kiváló eredményeket? Csapatban ugyanis 14-szeres magyar bajnok volt. A Népsportban egy tudósításban úgy említették mint „a rossz versenyzőnek kikiáltott” Hammangot. „A miértre nem tudom a választ, de kimondottan csapatember voltam. Jobban éreztem magam a társak között. Egyéniben a tizenhat közé általában bejutottam, de ritkán végeztem a dobogón.” Delneky Gábor, az edzője ezt anno megerősítette: „Csapatban mindig sokkal többre képes, mint egyéniben.” Mégis, talán egy egyéniben elért döntős helyezés a legkedvesebb emléke: „Párizsban bementem a hat közé, a finálét az Eiffel-torony első emeletén rendezték, kimondottan »puccos« körülmények között. Az egy nemzetbeliek csörtéjében ugyan Gedőváritól öt-négyre kikaptam, de nem volt miért szégyenkeznem.” Ellenfelei közül a Gedővári és Nazlimov tudását értékeli a legnagyobbra.

Karrierje befejezését követően edzősködött a Vasasban, majd Cosenzában és Villachban is. Hazatérése után a törökbálinti Gerevich Aladár Vívó Egyesület szakmai munkájában vett részt.

Névjegy
Hammang Ferenc
Született: 1944. május 20., Budapest
Sportága: vívás
Fegyvernem: kard
Egyesületei: Bp. Vörös Meteor (1960–1965), Vasas (1965–1981)
Eredményei: olimpiai 3. (1980, csapat: Gedővári Imre, Gerevich Pál, Nébald György, Nébald Rudolf, Hammang), világbajnok (1973, csapat: Gerevich Pál, Kovács Attila, Kovács Tamás, Marót Péter, Hammang; 1978, csapat: Gedővári Imre, Gerevich Pál, Nagyházi Zoltán, Nébald György, Hammang), vb-2. (1975, csapat: Gedővári Imre, Gerevich Pál, Kovács Tamás, Marót Péter, Hammang), vb-3. (1977, csapat: Gedővári Imre, Gerevich Pál, Kovács Tamás, Marót Péter, Hammang), 4x BEK-győztes (1972, 1973, 1976, 1981), 14x magyar csapatbajnok

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik