Erdei álommeccs Makkoshotykán

Vágólapra másolva!
2022.05.27. 19:12
Címkék
Fotók: Szabó Miklós

Elbűvölő környezetben, a hegyek között megbújó zempléni zsákfaluban folytatódott a megszűnt csapatokat életre keltő kezdeményezés. Pisont István a helyi cigány közösségnek is üzent.

https://youtu.be/wjb_PPg7X38
Szabóky Zsolt videoriportja

Mesebeli erdei futballpálya bújik meg a zempléni hegyek ölelésében, a völgyben szelíden meghúzódó 850 lelkes zsákfalu, Makkoshotyka határában. A hetvenes években állítólag a Ferencváros kinézte magának afféle világvégi edzőterep gyanánt, aztán valahogy mégsem mozdult az Üllői útról, az ország egyik legvarázslatosabb futballterepe maradt a Makkoshotykai SE kezében.

Felhőtlen égbolt, tiszta levegő, zempléni nyugalom a makkoshotykai tájháznál

Hazánk virágos kertjének is becézik az országos kéktúra útvonalán fekvő települést, a Rockenbauer Pál-féle legendás sorozat, a Másfélmillió lépés Magyarországon filmkockái révén egy egész nemzedék zárta szívébe. „Lényegiben véve a természet szépségét pótolni semmivel a világon nem lehet...” – halljuk az epizódban a stábot 1979-ben kalauzoló helyi erdész, Nagy György tanítását.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20220521_1013_SZM-1024x682.jpg a fájlnév
Guszti bá', a sokat látott partjelző a Hátsó füves futballmentő túra emblematikus alakja lett

És valóban nem lehet. Ha Jancsi és Juliska mézeskalácsház helyett a labdarúgás iránt vonzódik, bizonyára álmélkodva telepedett volna le itt valamely pálya menti terebélyes fa tövében, hogy gyönyörködjön a zempléni rengetegben termett álomstadion lélegzetelállító látványában.

Persze nem minden mese végződik errefelé szerencsésen, tudnának erről mesélni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapat valamikori mérkőzéseire rendelt játékvezetők, akiket indokolt esetben csalánnal csapkodtak meg vendéglátóik, még indokoltabb esetben pedig kedves természetjárásra invitáltak: „Milyen tizenegyes, te?! Kiviszünk az erdőbe, oszt’ reggelre megesznek a rókák!” Hogy indokoltnak számított-e az eset vagy sem, hagyományosan a hotykai közönség joga volt elbírálni.

„Ez is esemény

Erecske csörgedezik az Olfa völgyéből. Fut le a Fővölgybe. Belőle lesz a Hotyka-patak. A falu végén. Ott, ahol a futballpálya meccsekről álmodik. Vasárnap van. A falu felől három legény ballag. Unottan a vasárnapi eseménytelenségtől. Odasétálnak a »déli« kapuhoz. Egyikük ragaszkodik, s már fenn is csüng a kapufán. A másik kettő nézi. Ez is esemény” – olvassuk a Népsport 1969 áprilisában megjelent riportjában a Fociológia című könyv szerzőjeként is ismert Rózsa András megfigyeléseit.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20220521_1024_SZM-1024x682.jpg a fájlnév
„Vasárnapi csönd”

„Makkoshotykán csönd van. Vasárnapi csönd. Csak a tanácsháza udvarán puffog valami. Egy ócska gumilabda. Négy srác vív nagy fejelőcsatát. <…> A délutánra tervezett »felnőttek–ifisták« labdarúgó-mérkőzés elmaradt. A nagycsapat nem jött el focizni. A nézők hazaballagtak. Csak néhány ifista maradt kinn kapura rúgni... míg a rádió meccset nem közvetít. <…> A nap éppen lebukni készül a lilás zempléni hegyek mögé. A lányok sétálnak – miniszoknyában. A legények – táskarádióval. Várják, hogy kezdődjön a sportbál. Valaki beat-ütemet penget egy szólógitáron. Lám! A meccs elmaradt. A bál semmiképpen!”

Régen sportbált tartottak, ezúttal a sárospataki néptáncosok forogtak Makkoshotykán

A hangos sportbálok emlékét ma sem felejtik az idősebbek, a KISZ-klubban Fenyő Miklóssal csavarták fel a szőnyeget és Koncz Zsuzsával álltak ellen mindenféle szélnek. Főleg, ha a szomszéd falu, Hercegkút felől fújt.

Régi lakodalmas népség jellegzetes hotykai sokszínűségben

A tehetős sváb település zárt világa a földrajzi közelség ellenére mindig is nagyon messze állt a jobbára dolgos szőlőmunkások, kapás cigányok által lakott Makkoshotyka küzdelmes mindennapjaitól.

Márton István, azaz Csoki a sátoraljaújhelyi börtön felajánlásából készült emlékzászlóval

Átjárást szinte csak a futballban lehetett tapasztalni, ahol a kilencvenes években néhány hotykai cigány játékost – köztük a környék rettegett gólszerzőjét, Márton Istvánt – befogadott és megszeretett a hercegkúti futballközösség.

„Kék-sárga mez, sej-haj, Hotyka-címer rája...”

A régióban csak Csokiként ismert egykori csatár, edző, csapatszervező állt a makkoshotykai labdarúgók férfikarának élére, amikor a kórus a Hátsó füves futballmentő túra helyi programjának egyik felejthetetlen mozzanataként rázendített a régi nótára: „Édesanyám, kedves anyám, csak az a kérésem, hogy kék-sárga mezt, kék-sárga mezt csináltasson nékem. Kék-sárga mez, sej-haj, Hotyka-címer rája, mert ez illik, ez illik a hotykai srácra!”

Az asztalnál jobbról Pisont István, Kántor Ferenc, Ringer István, Vitányi Miklós és Géresi Gábor (takarásban)

A megszűnt falusi futballcsapatokat egy-egy meccsre feltámasztó programsorozat egyik járulékos hozadéka, hogy régen láttak annyi könnyes tekintetű kemény férfiembert a zempléni vidéken, mint az elmúlt hetekben. A boldog emlékezés, a múlt újraélése, az évek, évtizedek óta nem tapasztalt közösségi futballélmény meglágyítja a szíveket. Ahogyan meghatottan hallgatták a makkoshotykaiak az őket Pomázról lelki támogatásáról biztosító Egervári Sándor mesteredző, korábbi szövetségi kapitány szavait és a Zempléni Főnix vendégjátékosaként helyszínre érkező Pisont István 31-szeres válogatott futballista ösztönző gondolatait.

Csak mint Gádoroson – Pisont István csodálja a tájházban őrzött makkoshotykai emlékeket

Amikor a Hátsó füves futballmentő túra tervezése során hallottam a helyszíneket, rögtön jeleztem, hogy Makkoshotykán mindenképpen ott szeretnék lenni” – köszöntötte a helybelieket a helyi futballtörténeti kamarakiállítás megnyitása és a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportjának magával ragadó bemutatója után a gádorosi cigány családból származó Honvéd-klasszis.

A kispesti klasszist, a magyar válogatott egykori kiválóságát meleg szeretettel fogadta a falu

Nekem ez több baráti gesztusnál, sokkal inkább küldetés. Nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy itt sok cigány származású ember él. Bízom abban, hogy eljut hozzátok az üzenet, amelyet ebben a misszóban érzek. Szeretnék a saját példámmal is segíteni, megmutatni, hogy van kitörési lehetőség, el lehet jutni a válogatottba, nemzetközi szintre. Fantasztikus látványt nyújt ez a pálya, ha kisgyerek lennék, akkor nem lenne kérdés, mindennap itt lennék kint, próbálnám ezt a gyönyörű fickát eltalálni. Nekünk, akik elértünk valamit ebben a sportágban, felelősségünk van, üzenettel kell szolgálnunk Makkoshotykának és minden egyes településnek, ahol nincsen már futball.”

Ma kilencven–kilencvenöt százalékban az amatőr labdarúgás jelenti a magyar futballt, a profi világ csak öt–tíz százalék. Ha Gádoros tudott adni egy tehetséget, akkor Makkoshotyka is képes lesz rá. A gyerekeknek álmaik vannak, ezt ne veszítsétek szem elől! Azok a gyerekek, akik nem jutnak lehetőséghez, nem tapasztalják meg, hogy a sport nekik kitörési esélyt jelent, integrációs lehetőséget, azok soha nem tudnak majd közösségben élni. Annál nagyobb boldogság nem érheti az embert, mint ha vasárnap kijöhet ebbe a gyönyörű környezetbe és játszhat a falu színeiben. Makkoshotykának ott kell lennie az elsők között!”

Első az egyenlők között

Makkoshotyka ezzel szemben jelenleg a futballban nincs az elsők között, valójában sehol sincsen, a csapata megszűnt kilenc évvel ezelőtt, ahogyan időközben a zempléni körzetben a teljes megyei harmadosztályú szint eltűnt.

Majálishangulat a zöldellő fák alatt

Hogy nyomtalanul, azt nem mondhatjuk, hiszen éppen a bámulatosan gazdag hotykai futball-legendárium mutatja, hogy némi utánajárással szinte minden fűszálhoz kapcsolhatunk egy-egy történetet.

Az utolsó szög

Például a patakparti oldalvonal mögött a figyelmesebbek észrevehetnek egy időrágta, rozsdás szöget az egyik juharfa törzsében… Utolsó mementója a vasdarab a makkoshotykai erdei öltözőnek: épület híján évtizedekig a frissítő patakvízben mosdottak a hazai játékosok, a meccs után a fák alatt vették vissza ruhájukat és az anekdota szerint időnként össze-összekaptak azon, kinek melyik fatörzsbe vert szög a fogasa.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20220521_1073_SZM-1024x682.jpg a fájlnév
Micsoda hölgykoszorú! Balról a harmadik Gyárfásné Bartus Rózsa, a csapat korábbi szervezője, támogatója

Gyárfásné Bartus Rózsa korábbi polgármesterrel és javíthatatlan futballtámogatóval, Vitányi Miklós hotykai futballüstökössel, Szabó Jánossal, a nagy idők tanújával és az említett Márton Istvánnal órákig kapargattuk a pályánál a dicső és kevésbé dicső futballmúlt rétegeit.

Állnak a férfiak... Büszkeség is van a világon

Csak Vitányi András hiányzott, aki a Csepel-művek gyártás-előkészítő osztályán fénykorában százhetvenet dekázott összegyúrt esztergaforgáccsal, és amikor egyszer az NB II-ből megkörnyékezték, dacosan kijelentette: „Nem hagyok ott egy falusi jó csapatot egy városi rossz csapatért!” Az esztergaműhelyek Peléjét Makkoshotykán csak Szőrösként ismerik, de a makkoshotykai futballmesékben amúgy is mindenki játékosbecenevén szerepel: errefelé a sporttörténelmet mások mellett Ponyvás, Bakró, Kotta, Rigó, Dürgő, Csoki, Tekercs írta.

A vízmérnökök–futballisták csatát fölényesen nyerték az utóbbiak, lazán hátrébb tolták a pályát

Kacagva idézték fel a veteránok a kilencvenes évek fordulójának meghökkentő esetét, amikor a vízhálózat bővítése idején a központból kiküldött vízmérnök addig-addig vizsgálgatta varázspálcájával a terepet, míg rá nem bökött a tizenhatos sarkára, és általános megdöbbenésre rezignáltan közölte: „Ezen a ponton kell kutat ásni!” A kút azóta is ott éktelenkedik (bár állítólag víznyerőhely lenne másutt is), a pálya azonban túlélte a mérnök úr ámokfutását, igaz, mintegy húsz méterrel összement.

Hallgatagon sorakoznak a gyönyörű porcelángömbök

A környék képzőművészeti ritkaságaként a falu több házában őriznek névre szóló hollóházi porcelánlabdákat, de hogy igaz-e a helyben rebesgetett mendemonda, amely szerint ezek némelyike egy méretes vereség kárpótlásaként került a tulajdonosokhoz, valószínűleg már sohasem derül ki.

Szomorú szokásként kapcsolódott a hotykaiak idegenbeli meccseihez a hol visszafogott, hol bősz cigányozás, és akkor sem volt nehéz kikódolni a sértést, ha a vendéglátók sárgalábúakról, kendermagosokról vagy nílusi székelyekről beszéltek.

Úgy mondják, a tiszalúci botrány is valami szurkolói megjegyzésből pattant ki, ráadásul éppen a makkoshotykai futball legnagyobb sikerét, a megyei II. osztályba jutást követően. Nincs mit szépíteni, ami 1999 szeptemberében történt, a legelfogultabb helybeliek szerint is a falu szégyenteljes pillanata maradt. „Jobb erről nem beszélni!” – hallottuk lépten-nyomon, ezért a tanácsot megfogadva inkább a korabeli Nemzeti Sport-cikket idézzük.

„Az 5. fordulóban a Tiszalúc–Makkoshotyka mérkőzés a 84. percben 2–1-es hazai vezetésnél félbeszakadt. Kormos játékvezető azért parancsolta a csapatokat az öltözőbe, mert a nézőtéren verekedés tört ki, amibe bekapcsolódott a vendégcsapat néhány játékosa is, akiket a bíró kiállított. A szövetség fegyelmi bizottsága példásan szigorú ítéletet hozott. A három pontot 3–0-s gólkülönbséggel a tiszalúciak javára igazolta, a makkoshotykaiak hét játékosát hosszú időre eltiltotta. A csapat visszalépett a bajnokságtól.”

Üres doboz, veszélyes játék – annyi a világ, amennyit nem töltesz bele

A tiszalúci fekete nap óta eltelt huszonhárom év, és az újra összeálló, megszűnése után néhány évvel korszerű öltözővel megajándékozott makkoshotykai futballcsapat a múlt árnyait levetve a Hátsó füves futballmentő túrán ismét felhőtlenül ünnepelhetett (ha csak a Zempléni Főnix 7–3-as győzelmét nem vesszük figyelembe).

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20220521_1076_SZM-1024x682.jpg a fájlnév

Ami a jelent illeti, rendkívül tanulságos megfigyeléseket osztott meg Géresi Gábor, az egykor a makkoshotykai iskolában tanító pedagógus házaspár 45 éves fia, aki az évtizedek során megélte, hogy az iskolai diáklétszám a hajdani százhúszról tizenhétre apadt, de személyes tapasztalatokat gyűjtött a hotykai futball újraélesztési esélyeiről is.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20220521_1009_SZM-1024x682.jpg a fájlnév
Pedig odakint csodálatos az ezerarcú valóság…

A közelmúltban egyéves esélyegyenlőségi sportprogram keretében tartott rendszeresen futballedzést makkoshotykai gyermekeknek, közülük négyet a Sárospataki TC-hez segített, és állítja, ha folytathatta volna a munkát, három éven belül talpra állítja a hotykai felnőttcsapatot is. A tanulság? Bármily meglepő, ott áll fehéren-feketén már az 1969-es helyszíni Népsport-riportban...

Makkoshotykai hatósági szegénységi bizonyítvány 1948-ból

Nem csak a pénzen múlik! – szólok az elárvult futballpályához –, hanem a szíven is! Sok minden megváltozott a régi nemzedék óta… És jó is, hogy megváltozott... Az élet... az igények... a lehetőségek... A sok jó között meg előfordulhat rossz is... Az is, hogy apad a sport szeretete... És az is, hogy szívesebben látjuk, ha gondjainkat más oldja meg...”

„Mi lesz veled, falvak sportja?”

Vagy nincs igazam? Tévednék? Új, minden eddiginél gazdagabb életforma lehetősége van előttünk... Vonz a város, a kocsi, a motor, a televízió, a táskarádió, a gitár, a könyv... És így természetes, hogy kevésbé vonz a foci?! A pályától hiába várok választ. Sűrűsödik rajta a sötét. Nekünk, embereknek kellene erre felelni. Nem ösztöneink, indulataink szerint. Hiszen a kérdés tulajdonképpen így hangzik: mi lesz veled, falvak sportja?”

„Ezen a vidéken a meccs utáni babgulyás receptjét hagyományosan az eredményhez igazították. Ha kiérdemelte, a játékvezetőt is simán belefőzték.”
Ivószünet, a csapatok árnyékba húzódva pihegnek, egy vendégjátékos kétségbeesetten meresztgeti a szemét jobbra-balra. „Hol az asszony ilyenkor? Nem hiszem el, nem látom sehol, pedig nála van a kulacsom. Tudta, hogy itt játsszuk a meccset, Makkoshotykán, máshova nem mehetett. A környéken sehol máshol nem futballoznak.”
„Kösz a dicséretet, ja, tényleg nem volt rossz lövés. Képzeld, milyen jó lett volna akkor, ha nem három órája esek ágyba. Kicsit megnyomtuk a srácokkal a péntek estét Patakon, a Highlanderben...”
A Zempléni Főnix csapatkapitányaként köszönti ellenfelét a múzeumigazgató

Ringer István régész, a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója a Bekecs, a Prügy, a Sárospatak, a Szerencs és a Hercegkút korábbi csatáraként végigfutballozta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztály mára szinte nyomtalanul eltűnt zempléni csoportjának pályáit. A Hátsó füves futballmentő túra társszervezője a helyszínekről személyes hangú emlékrovattal jelentkezik.

„Makkoshotyka. Zemplén szerintem legszebb pályája, faluvégén, erdőszélén, patak partján, vagyis minden körülmény adott (s tényleg ez minden körülmény). Öltöző nincsen. A hazai játékosok már beöltözve szállingóznak a helyszínre. Mi a kocsikban öltözünk, járó motor mellett, mert itt van az ősz: a pálya felé fordulva az ablakkeretben egy impresszionista festményt látok, ami csak az enyém. A hazaiak jobb oldali középpályását Szilveszternek szólítják társai, kábé ötven kiló, a mellkasomig ér, egyik alkarja hiányzik, fityeg rajta a hosszú ujjú mez. Fogcsikorgatva szalad az elveszett labdák után is, de a nem elveszetteket sem éri utol. Megsajnálom, s azon gondolkozok, hogy vigyázni fogok rá. Szilveszter az első félidő közepén huszonkettőről irgalmatlanul nagy gól ragaszt a jobb fölsőbe és örömében majdnem az erdőig szalad. Aztán szünetig lő egy másikat is mellőlem, a csapat a nyakában (közben aggódok, vajon nem esik-e baja), a többiek széttárt karokkal, kérdőn néznek rám, hogy mi van. Semmi, mi lenne. A Jóisten mindig döntetlenre játszik, akkor is, ha mi kikapunk Hotykán.”

Kántor Ferenc polgármester inkább a full-kontakt harcművészeti sportok iránt vonzódott

A település polgármestere, Kántor Ferenc nem tősgyökeres makkoshotykai, a Meczner-család két uradalmi kastélyáról és kápolnájáról is nevezetes falu sorsát azonban szívügyének érzi.

Két Meczner-kastély található a kastélyban, az úgynevezett felső kastély felújított épületében alsó tagozatos általános iskola működik, tizenhét diákkal

„Sárospatakon születtem, sokat jártam a világot, megfordultam Németországban, Franciaországban, huszonhét évig Budapesten laktam, 2000 óta élek egy Makkoshotyka közeli tanyán. Megfogott az itteni környezet, a nyugalom, a béke. Idővel egyre inkább bekapcsolódtam a település életébe, 2010-től polgármesterként vezetem a falut. Hivatásomnak tekintem, hogy a világban látott fejlődést itt is elősegítsem. A német vagy francia kastélyok környezete mintát jelent arra, hogyan érdemes belterületi zöldövezeteket kialakítani, a táj szépségének megőrzése mellett a falut is zöldebbé tenni.”

Trófeagyűjtemény a Nagy György erdész emlékére rendezett kiállításon – van farkasállkapocs is

„Öt-hat éve jelentek meg Makkoshotyka környékén a farkasok, ennek következtében a kisvadak – például a muflon vagy az őz – folyamatosan kiszorultak. A hatalmas mufloncsordákat szétszakították a farkasok, de olyanról is lehetett hallani, hogy a közelben birkákat vagy borjúkat vittek el. A közelmúltban hat-nyolctagú farkasfalka nyomaival találkoztak az erdőben, de volt, aki élőben is látott már példányt. Hiúz és medve is előfordul. A gombászási kedvet ez nem növeli.”

Dankó Alíz (jobbra) konferálta fel a mérkőzés előtti beszélgetést és a polgármester köszöntőjét

„Hozzám személy szerint nem annyira a futball, inkább a küzdősportok álltak közel. Évekig a Sárospataki Torna Club ökölvívója voltam, de űztem a kjokusin és a vado-rju karatét is, mindkettő full-kontakt harcművészeti sport. Hogy miért szűnt meg Makkoshotykán a labdarúgás? Létszámgondok voltak a csapatban, a sportegyesületnél meg elszámolási problémák. Az önkormányzat ma is támogatná a közösségi sportot, az üzletszerű változatot már kevésbé. Ha alulról indul a kezdeményezés, az a legegészségesebb, és adott esetben az önkormányzat hozzáteszi a magáét.”

A makkoshotykai pálya mellett a Hátsó füves futballmentő túra alkalmából kamarakiállítás mutatta be a helyi labdarúgás történetét. A szöveget Orosz Zsolt társszervező, a Monokon született korábbi megyei játékos, a Futballkutató blog szerkesztője készítette el, ebből közlünk itt rövid kivonatot.

Az első helyi egyesületet, a Makkoshotykai Lenin Sportkört 1951 novemberében alapították meg. Az almáskerti ősmeccsek után a mai pályát a település északi pontján, két hegy találkozásánál, a Hotyka-patak mentén fekvő vadregényes völgyben jelölték ki. Az első meccsre 1952. március 9-én került sor, a frissen kialakított pályát fedő hórétegre fekete festékkel rajzolták fel a vonalakat.

A hetvenes évek aranykora után némi visszaesés következett, sőt néhány évre szünetelt is a csapat működése, 1994-ben kezdődött az újkor. Az együttesnek szurkolótábora is formálódott helyi fiatalokból, akik ezen a szinten kuriózumnak számító szervezettséggel és létszámban jelentek meg a mérkőzéseken. Még az idegenbeli találkozókra is elutazott húsz-harminc fő. Zászlókkal felszerelkezve, saját himnusz éneklésével biztatták a játékosokat. Az egyik leglelkesebb drukkernek Lakatos Jánosné „Katika néni”, egykori tanítónő, alpolgármester számított, nélküle nem kezdődhetett el meccs a makkoshotykai focipályán.

Az 1998–1999-es szezonban története legnagyobb sikerét könyvelhette el a makkoshotykai futball, a csapat megnyerte a megyei III. osztály Zemplén körzetének bajnokságát, feljutott a megyei II. osztályba. Ott a bajnokság ötödik fordulójában, egy Tiszalúcon történt incidens miatt visszaléptek a további küzdelmektől. A 2010-es években Kántor Ferenc polgármester vezetésével megépítettek egy modern öltözőt és hozzá kapcsolódóan egy többfunkciós közösségi teret. A Makkoshotykai KSE azonban ezt már nem tudta élvezni, 2014-ben megszűnt.

Mára csak az emlékezés maradt, és némi babgulyás

A Hátsó füves futballmentő túra egyik csúcsállomásához közeledik: június 4-én, szombaton egy teljesen újjávarázsolt pályán, a porcelángyártásáról világhírű Hollóházán játszik a Zempléni Főnix a négy éve feloszlott helyi csapattal. A program 12 órakor kezdődik, megismerhetjük Hollóháza páratlan értékeit és a porcelánkészítés kulisszatitkait, futballtörténeti kiállítás és beszélgetés vezeti fel a mérkőzést, amely 14 órakor kezdődik, a 70-szeres válogatott Kiprich József jelenlétében.

A Hátsó füves futballmentő túra részleteiről és a helyszíni nézőknek meghirdetett, értékes ajándékokat kínáló pecsétgyűjtő akcióról a Zempléni Főnix Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

További helyszínek:
Június 4. – Hollóháza
Június 18. – Füzér
Július 2. – Mikóháza
Július 16. – Olaszliszka
Július 30. (záró minitorna) – Sátoraljaújhely

Búcsúemlék Makkoshotykáról: közös fényképen a hazai csapat és a Zempléni Főnix
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik