A dolláros föld mítosza

Vágólapra másolva!
2023.04.14. 08:36
Címkék
Fotók: Szabó Miklós

A térség mintaegyesületénél, Cigándon a megyei I. osztályban taroló csapat az NB III szintjét hozza, a körülmények az NB II-t idézik, emlékápolásban viszont a település NB I-es színvonalú: négy kiállítás működik a kisvárosban, amely nem felejti a második világháborúban elpusztult zsidóságát és az Amerikát megjárt tömegek kalandos sorsát sem.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20230304_1108_SZM-1-1024x672.jpg a fájlnév

Látlak-e még, szőke Tisza füzes partja?
Kondulsz-e még, csendes falum kis harangja?
Vár-e még rám az a kislány,
Fájó szívvel, ahogy írja?
Térdelek-e még előtted,
Édesanyám kakukkfűvel benőtt sírja?”

Tévéminőség: a lelátóról a helyi csatorna kamerája is figyel

Na-na-na-na-na-na, freed from desire...” – bömböl a hangszóróból a modern stadionsláger a cigándi pályán, a tombolanyereménynek szánt ajándékkosár már az oldalvonal mellé készítve, a korszerű lelátón lassacskán gyülekeznek az érdeklődők. Lesz ma gyerekfoci-bemutató is, de akinek ez sem elég a szórakozásból, azt a pálya mögötti játszósarokban kölyöktrambulin, minipingpong és óriássakk is várja.

A vadonatúj öltözői hangszóró még kicsomagolásra vár

Ez a sportág a szerelmünk, a szerelemért pedig áldozni kell” – hirdeti a hazai öltözőhelyiség belső falán az egyesületjelvényes papírra nyomott felirat, és itt bizony áldoznak is: amikor megérkezünk, a parkolónál szövetkabátjában sürgölődő klubigazgató, Belicza János éppen zsebéből téríti meg csapata fiatal játékosának az újonnan vásárolt, hordozható öltözői hangszóró árát.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20230304_3013_SZM-1024x931.jpg a fájlnév
Belicza János klubigazgató könnyed eleganciával figyeli a kivonuló csapatokat

A Cigánd SE a 2010-es években stabil NB III-as csapat volt, a 2016–2017-es idényben megjárta az NB II-t is, és nem véletlenül mondják, hogy a körülmények azóta is a dübörgő profizmus szintjét képviselik.

A rejtélyes főszponzor ez alkalommal csak karikatúra formájában van jelen

A klubházat mintha katalógusból nézték volna ki, az előtér mintaszerűen térkövezett, a mosdók csempézése panzióminőség, a hófehér falakon aláírt Ferencváros- és MOL Fehérvár-mez fogadja a látogatót, az árnyékolt ablakokkal szegélyezett klubhelyiségben mások mellett Girdán Sándor főtámogató stilizált karikatúrája. Nevét Cigándon halkan és tisztelettel emlegetik, titokzatos jótevőként segít a háttérből, Monte Cristo grófjaként rejtezik, mérkőzésen ritkán bukkan fel. Ma is csak lélekben van itt, noha nem akármilyen eseményre készülnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályt toronymagasan vezető és nyíltan az NB III-ba törő csapat az edzői eligazítás alapján kiélezett meccsre számíthat Tállya ellen.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20230304_3002_SZM-1024x682.jpg a fájlnév
Ma is hozni kell a kötelezőt

Szurkolói szóbeszéd is fokozza a nyomást, a büfé előtt némelyek aggodalmasan arról pusmognak, hogy a tállyaiak „lerabolták” a hatezer lakosú Encs városának télen összeomlott csapatát, hét emberre is lecsaptak a szétszéledő játékoskeretből.

Tegye fel a kezét, aki NB III-as szintű futballistának tartja magát!

Bizonyára túlzás a mendemonda, a játék képe sem igazolja a fokozott veszélyt, a cigándiak jóformán akkor rúgnak gólt, amikor akarnak. A nyitóakkord adta magát: a közelgő Zoltán-nap alkalmából Paulik Zoltán, Paulik István edző testvére végezhette el az ünnepi kezdőrúgást.

https://youtu.be/5iCCgK9fZA4

Meccsre járni a legfaszább dolog, mert a Cigánd újra győzni fog! És a zászlónk lobog, zengenek a dalok, szívünk értetek dobog!” – zengi ütemes dobszó mellett a Cigándi Darazsak ultracsoportjának háromtagú képviselete, majd egy bizonyos Zénót biztatnak a góllövésre. Hamar kiderül, Oravecz Zénóról van szó, a közönség tartós kedvencéről, és a választás tulajdonképpen kézenfekvő: a túlnyomórészt messziről igazolt légiósokból álló csapatban a 26 éves középpályás a kevés helyi kötődésű futballista egyike.

Simán megy minden, futószalagon érkeznek a gólok

„Tiszakarádon született, de itt nevelkedett és ide udvarol” – vázolják pedigréjét a szurkolók, akik között felbukkan a városban fogalomnak számító Oláh János is. A pálya környékén csak Tojás becenéven ismert futball-legenda szíve ezúttal sárga mellényes rendezői mellény alatt dobog Cigándért.

Megbecsült veteránok a lelátón: balról Zsuzsi és Tojás, vagyis Nagy János és Oláh János

Érdemeit hosszan lehetne sorolni, játékosként, edzőként, szertárosként, kocsmatulajdonosi csapatmecénásként is szerepet vállalt a település futballéletében, sőt még arra is emlékszik, amikor a nyolcvanas években „Menyus bá’, a sportköri elnök bekerítette a tsz-elnököt, és kikujtorogta nála, hogy adjon egy garnitúra szerelést”. A Tojás névvel is a futballban kínálták meg az egykori szakácsot, némi zöldségkörettel: „Mivel nem voltam magas növésű, kedvesen Paszulynak szólítottak. Aztán egy baráti foci alkalmából valakinek nem jött a szájára a szó, ő kiáltott oda: »Rúgjad már te, hogyishívnak, Paszuly vagy Tojás!«” Rendezőként is találkozott a cigándi terítéken váratlan fogásokkal: „Régebben akadt olyan néző, akit ki kellett kísérnünk rendőri segítséggel. Hogy mi történt? Három sört ivott meg, pedig valószínűleg csak kettőt kellett volna.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20230304_3021_SZM-1024x682.jpg a fájlnév
Használatra kész munkaeszközök

Természetesen itt van a lelátón az 1953-as születésű másik cigándi őscsillag, Nagy János is, akit megelőzött a híre, a védjegyének számító görbe focistalábáról és hajdani hosszú hajáról már hat faluval arrébb, Hercegkúton is népmeséket zengtek. „Zsuzsinak hívtak az ellenfelek – mosolyog a futballpályák népét is felvidító hippikorszakára emlékezve. – Pesten tanultam, a 26. számú Szakmunkásképzőben, ahol nem nagyon tűrték meg fiúknál az ilyen frizurát. Én persze ragaszkodtam a hosszú hajhoz, koncertekre jártam, Omegára a Kisstadionba, hozzátartozott a stílusomhoz. Az iskolában azonban közölték, hogy vagy levágatom, vagy kitesznek. Végül csak elmentem a fodrászhoz, a hajam úgyis visszanőtt utána.”

A cigándi játékosok tudomásul veszik újabb győzelmüket

Ha a csapat megüti az NB III-as szintet (Tállyát végül 6–0-ra veri...), a sporttelep meg az NB II-eset, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a bodrogközi népi kultúra és helytörténeti emlékek ápolásában Cigánd simán NB I-es formát mutat! A Bodrogközi Múzeumporta néven működő komplexumban több, külön-külön is rendkívül különleges kiállítás várja a vendégeket: a tájházlátogatás ajtó-ablak ziccer, a szőttesbemutató hálószaggató lövéssel ér fel, a Múltkor Háza pedig öregfiúk-játékosok ideális találkozóhelye.

A Sportmenthol cukorka üdít, frissít

A hajdan népsportnak számító rugósfoci, a Sportmenthol cukorka reklámja és a Motolla nevű gyermekjáték hirdetménye mellett felidézhetik, milyen volt az 1950-es, 1960-as évek világa vidéken, a hétköznapok emlékeit történelmi-társadalmi kontextusba helyező leírások pedig segítenek emlékezni a kuláküldözés, földelkobzás, terménybeszolgáltatás idejének félelmeire is.

Akik sokat láttak, de még mindig nem eleget

Ha pedig netán a Bodrogköz több évszázados múltjára is kíváncsiak – old boys-játékosok figyelmébe… –, csak át kell sétálniuk a Sőregi Márton (1843–1915) néptanítóról és fiáról, a muzeológus-régész Sőregi Jánosról (1892–1982) elnevezett szomszédos intézménybe, ahol a régió természeti, szellemi és tárgyi örökségét ismerhetik meg, néhány ördöngös kiállításrendezői cselsorozattól megszédítve. És ha már trükkös lépések: az alapokat a környéken elsajátító Román Sándor táncművész-koreográfus a parketten ország-világ előtt bemutatta, milyen a brazilosan kifürkészhetetlen helyi mozgáskultúra.

Időutazás a folyóparti településen az eszpresszók napfényes korszakába

Ami Cigándot illeti, nem árt eloszlatni egy tévhitet a név eredetével kapcsolatosan. A régi Szigan (Zygan) változat ótörök eredetű személynév, a zug és a szigony szavakat lehet kihallani belőle, innen eredhet a település megnevezése is. Valószínűleg alaptalan tehát a 19. századi feltételezés, amely a nagykövesdi vár körül szolgáló cigányokkal hozta azt összefüggésbe, ahogy egy korabeli másik értesülést is kritikával érdemes kezelni: „A történelem úgy bizonyítja, hogy térség rengeteg erdőség lévén tekenőt vájó Czigányokból és a Tiszán sót leszállító elszökött Oláhokból népesíttetett.”

Ha a föld vallani tudna...

A településtörténet megrázó – és részben a sportéletre is hatással lévő – fejezete a helyi zsidóság pusztulása a második világháború idején. Egy kézzel írott helyi visszaemlékezés alapján a falu 308 zsidó lakosa közül 228 a holokauszt áldozata lett, meghalt 59 gyermek is. A borzalmas családi drámák, a végletekig elmérgesedett helyi viszonyok és a fennmaradt személyes emlékek taglalása túlnyúlik a sporttörténet keretein, akad azonban egy 1944. január 15-i keltezéssel rögzített jegyzőkönyv a képviselő-testület aznapi határozatáról, amelyből a későbbi futballpálya, talán a mai sportcsarnok területének szomorú előtörténetét olvassuk ki. Nagy István Fakuló emlékek nyomában című könyve idézi a részletet: „A levente gyakorlótér és sporttér megszerzésére kisajátítás útján szerezze meg a község a Schreiber Ernő és társai tulajdonát képező, a bodrogközi gazdasági vasútállomás mellett fekvő belterületi ingatlanokat.”

A sporttelep környéke hajdan Schreiber Ernő birtoka volt, a holokauszt után gazdátlan maradt

Vagyis a térség az 55 évesen, feleségével és három gyermekével együtt odaveszett fűszerkereskedő, Schreiber Ernő gazdátlanul maradt birtoka volt. Az említett sporttér alighanem egyezik azzal, amelyre az 1939-ben született cigándi játékos, Fodor Bertalan utalt Mező László helyi futballtörténeti könyvében: „1956 előtt a pálya a pácini út mellett, a legelőn volt. Volt két kapu, öltözőként egy nagy fa szolgált. Alatta vettük át a ruhát. A nadrág mindenkinek a sajátja volt, a csapattól csak mezt kaptunk.”

„Meccsre járni a legfaszább dolog, mert a Cigánd újra győzni fog…”

És ha már elővettük az említett füzetet, a hetvenes évek cigándi futballhangulatának vidám mozzanataként érdemes feleleveníteni Veres Mihály elbeszélését: „Volt egy kiváló középcsatárunk, Nagy Gerzson. A Ricse ellen játszottunk idegenben. Gerzsont cukkolták a vele együtt vonaton utazó ricseiek, hogy hétvégén zakó lesz a meccsen. Az élet azonban másképp akarta. Gerzson két gólnál tartott, a hazai középhátvéd azt mondta neki: »Ha még egy gólt lősz, lerágom a micsodámat!« Nos, nem egyet, még hármat lőtt. 5:1-re nyertünk, mind az öt gólt Nagy Gerzson lőtte. A ricsei középhátvéd önként elhagyta a pályát még a lefújás előtt…”

Nagy Gábor a Tisza-parti fejelések lendületéből a Stadler FC kapujáig jutott

De hozzuk szóba a település első NB I-es bajnokát, az 1964-es születésű Lippai Sándort, aki 13 évesen a cigándi csapatban mutatkozott be – mondani sem kell, „hamissal” –, tizenegy évvel később pedig a Honvéd csatáraként vette át az aranyérmet. Cigánd büszkesége Nagy Gábor, a Stadler FC NB I-es kapusa is, aki így gondol vissza itt töltött fiatalkori éveire: „Szép időszak volt. Nyarak teltek el úgy, hogy napközben előbb a Tisza-parton fociztunk, fejeltünk, hazaugrottunk enni valamit, majd újra találkoztunk a futballpályán.”

Nagy Gábor egyesületi elnök, a kapus névrokona, a cigándi Kresz Park Rangers strandfocicsapat tagja

A mai egyesület elnöke, a 44 éves Nagy Gábor is hozzátett néhány oldalnyit a sokszínű cigándi labdarúgás legendáriumához: elég említeni a helyi parkban gyerekeknek kialakított KRESZ-gyakorlópályán megalakult cigándi strandfocicsapat, a Kresz Park Rangers színeiben vívott Balaton-parti csatáit, esetleg az immár több mint kétszáz gyermeket foglalkoztató cigándi utánpótlásbázis kialakításának romantikus őskorát, a falvak játszótereit végigjáró, „leszólítós” toborzókörútjait.

Gyerekfoci-bemutató a bajnoki mérkőzés szünetében

Manapság öt busz hozza-viszi naponta a két műfüves pályán edző gyerekeket, fiatalokat a környék ötven településéről. A megszűnt alsó-bodrogközi csapatok községei, a szlovákiai Felső-Bodrogköz, a Tiszán túli Rétköz, a szabolcsi vidék is fontos gyűjtőterep, de helyet talál Cigándon a Kisvárdában kimaradó részleg és újabban néhány háború elől Magyarországra menekülő kárpátaljai gyermek is.

Tóth János a megszűnt bodrogközi kisvasút állomásépületében nőtt fel

A bokros adminisztrációért, az összetett pénzügyi háttér rendezéséért, például a bőséges tao-támogatás pontos kezeléséért Tóth János felel, és a településen nemzedékek megbecsült matematikatanáraként tisztelt pedagógus gondoskodik is arról, hogy stimmeljen az osztás-szorzás. Az állomásfőnök fiaként a bodrogközi gazdasági vasút ma is meglévő állomásépületében nevelkedett, a lekövezett parkoló egy szürke szegletére mutatva azt is felidézi, hol folytak annak idején a sínek melletti réten az ádáz focicsaták.

Oláh Krisztián polgármester térségi mintacsapatként tekint a Cigánd SE-re

A megyében a Miskolctól keletre eső régióban a miénk a legmagasabb szinten szereplő csapat, mintaszerűen működő utánpótlással, ezért úgy gondolom, Cigánd méltó a térség képviseletére az NB III-ban is” – rögzíti az alapokat Oláh Krisztián, a település futballpártoló polgármestere, aki életszerű kompromisszumnak tartja, hogy bár a felnőtt csapatban kevés a helybeli, legalább az eredményesség elvárása teljesül. Látja a futball elanyagiasodásának kártékony következményeit, az emberi kapcsolatok lazulását, a futballbarátságok kiüresedését és a térségek közötti különbségeket is: „Bármilyen furcsán hangzik, mi nem tudjuk felvenni a versenyt néhány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztályú csapat pénzügyi kapacitásával. Több helyről hallani, hogy egy-egy nagyvállalkozó túldimenzionálja a szerepét, és ezzel elrontja más csapatok esélyét. Nem véletlen az sem, hogy a Bodrogközben vagy a Hegyközben jó néhány önkormányzat nem tudta tovább finanszírozni a futballt.”

Az Egyesült Államokat megjárt hazatérők egykori háza egy bodrogközi településen – az "amerikások" jellemző építkezési gyakorlata volt a bádogtetős megoldás

A „dolláros föld” fogalma régi toposz a cigándi helytörténetben, csak éppen a huszadik század elején még nem a szabolcsi futballmezőkhöz, hanem az álmok hazájához, Amerikához kötődött. A századforduló után indult, teljes Bodrogközt érintő nagy kivándorlási hullám nem kevesebb mint 546 cigándit sodort az óceánon túlra, az Újvilágot megjárt, és sok esetben vagyonosan hazatérő falubeliek történetének bámulatosan alapos és izgalmas feldolgozását kínálja, különleges fényképdokumentumokkal Fejős Zoltán „Mert abban az időben lehetett vándorolni” című könyve. Itt olvasunk például Fodor János Zsónáról és feleségéről, Csáki Eszterről, akik az 1920-as években Pennysilvaniából tértek haza, miután sok-sok csendes estén énekelték az amerikai csillagok alatt: „Kanyargó Tisza mentén, ott születtem, oda vágyik az én szívem, az én lelkem.”

A képhez tartozó alt jellemző üres; IMG_20230409_205732-2-763x1024.jpg a fájlnév
György István cigándi kivándorló amerikai zászlóval az 1920-as években

Az amerikás magyarok két világháború közötti lélekállapotáról, reményeiről, kilátásairól Hegyi Sándor nagykőrösi református főgimnáziumi tanár írt tömör összefoglalást, miután hat évig volt lelkész a nagy vízen túl: „Átlagos nagy tömegeiben a magyarság részévé lett ott mindannak az előnynek, kényelemnek, mondhatjuk: áldásnak, amit az amerikai élet nyújt. Ha egy-egy letört közülük egyszer-kétszer, cipőjének megszellőztetése után, mint Charlie Chaplin a modern idők filmjén, új útra indult, s egyszer mégis megérkezett, mert Amerika az újrakezdések országa is. Soknak lett tehát köztük saját autója, a legtöbbjének lett központi fűtéses, fürdőszobás, kényelmes bútorokkal berendezett szép háza, egy kis pénze is. Emberséges munkaviszonyok között dolgozik egyik-másik közülük 20-25 éve ugyanabban az egy gyárban. Angolul ugyan még most sem tud, mert arra nem volt nagy szüksége, hiszen hűséges munkás volt, de azért az amerikai állampolgár jogaival, sokszor önérzetével, de mindig egy magyar kis falu, vagy városka fájó, kísértő emlékével éli az életét, s készül az időre, mikor a harmadik hazába kell elindulnia, hogy ott végleg megpihenjen, kipihenje a nagy vándorútnak minden fáradalmát. Életét az egyházzal való szerető törődés, a magyar napilap olvasása s a magyar egyletekben való forgolódás tölti ki. Mr Szabó, vagy Mrs Tóth, Mr Csikós, vagy Mrs Nagy legyen a neve, életét megosztja az új és az óhaza között, az újjal testi, az óhazaival érzelmi közösségben, s morzsolgatja a napokat, melyek egyre építik a gátat közte és a magyar föld között, ahonnan útra kelt, hogy megsemmisüljön abban a roppant olvasztókemencében, amit úgy hívnak: Amerika.”

A mesebeli dolláros föld mítosza azóta is él a cigándi nép emlékezetében, képzeletében, csak ma már ki-ki máshol keresi: maradt belőle egy darab a németországi üzemekben, néhány göröngy a budapesti forgatagban és talán egy-két fűcsomó a cigándi futballpályán is.

Ablonczy Dániellel, Cigánd korábbi játékosával a Bodrogközi Múzeumportánál találkozunk. Édesapja orvosként szolgált, édesanyja nyugalmazott pedagógus, ő maga egykori sárospataki diákként testnevelés és orosz szakon szerzett tanári diplomát, valamint elvégezte az Államigazgatási Főiskolát is. Ablonczy Dániel, a cigándi hagyományápolás elkötelezett támogatója háromgyermekes édesapaként, korábbi labdarúgóként, néptáncosként szívén viseli, hogy mit jelent a következő nemzedéknek a cigándi identitás. A futballcsapat sorsáért is felelősséget érez, és különvéleményével vállalja, ha időnként ő a kellemetlen tyúkszem.

Miként kezdődött a futballpályafutása?

Úgy, hogy negyedikes gimnazistaként mentem a kismotorommal, és egyszer csak kiugrott elém Tojás, az edző. Oláh József – mert ez a rendes neve – megállított az úton, és közölte, hogy nincs meg az ificsapat, kellenék beugrónak. Hiába tiltakoztam, hogy nincs is igazolásom, erre csak legyintett, azt mondta, megoldják.

A furcsa kezdethez képest igen sokra vitte.

Játszottam egyebek mellett Demecseren, a lottónyertes vállalkozó legendás csapatában, aztán Cigándon, az NB III-ban. Akkoriban a városi csapat gerincét mi, helybeliek adtuk.

Rajongók és rajongottak

És manapság?

Kevés itteni kötődésű futballistát találni a cigándi keretben, kettőt-hármat talán. A tapasztalat szerint minél magasabb osztályban szerepel egy csapat, annál halványabb a helyi képviselet. Én ezen a téren fenntartásokkal figyelem a folyamatokat, úgy is mondhatom, hogy időnként tyúkszem vagyok. Mert mi van akkor, ha Cigánd újra NB III-ban vagy NB II-ben szerepel? Jártunk már fent is, lent is, én úgy látom, nem az osztály a fő szempont. Mi értelme olyan közösséget építeni, amelyben alig-alig van helyi játékos? Éppen ebből a megfontolásból működött egy időben Cigánd II is, amelyben azok a helyi gyökerű futballisták jutottak szóhoz, akik az első keretbe nem fértek be.

Hová tűnt a csapat?

Idővel feloszlott. Manapság felértékelődött az ember szabadsága, kevesebbet tesz bele olyan tevékenységbe, amely csupán kedvtelés. Megszokta, hogy ha csinál valamit, azt pénzért teszi. Az említett Tojás volt talán az utolsó, aki Cigándon a futballszervezést pusztán önszorgalomból vállalta.

Fejben dől el

Honnan toborozzák a népes utánpótlást?

Körülbelül kétszázhúsz gyermek és fiatal sportol a cigándi utánpótlásban, és erre nagyon büszke vagyok, mert ez a szememben küldetés, térségfejlesztési kérdés. Közülük sokan a szabolcsi vidékről, Kisvárdáról érkeznek, de jó néhányan járnak Szlovákiából is. Azért azt látni kell, hogy hiába vágja ketté a magyar–szlovák határ, a Bodrogköz földrajzilag, történelmileg, kulturálisan egy egységet képez. A két ország közötti átjárhatóságot megkönnyítik a kilencvenes és kétezres években nyílt határátkelők, ma már nem kell ötven kilométert autózni, ha át akarsz menni Pácinból az öt kilométerre eső Nagykövesdre. Mondják, Bodrogköz mindentől messze van, mi mégis úgy érezzük, hogy ez a világ közepe.

Kopog a stopli az öltözőépület parkolójának kövezetén

Bodrogközi barangolásaink következő, záró részében: A Bermuda-háromszög futballtitkai.
Az 1. részben a térség futball- és társadalmi folyamatait mutattuk be, a 2. részben a Karcsa–Pácin rivalizálás hátterét, a 3. részben Apróhomok történetét és a tanyai futballvilágot.

Aktualitások, események, friss információk a Hátsó füves Facebook-oldalán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik