Kerékpár: Silvia Persico nyerte meg a női De Brabantse Pijlt

Vágólapra másolva!
2023.04.12. 16:14
null
Persico pályafutása egyik legrangosabb győzelmét aratta (Fotó: Getty Images)
A világbajnoki bronzérmes olasz Silvia Persico nyerte az országúti kerékpárosok De Brabantse Pijl női versenyét, lehajrázva a címvédő Demi Volleringet. Az idén először induló Vas Blanka sokáig a főmezőny elején tekert, s aktív részese volt a versenynek, majd 40 kilométerrel a cél előtt leszakadt, s 36. helyen ért célba.

Eredetileg csak a május 1-én rajtoló női Vuelta lett volna az első idei országúti versenye Vas Blankának, ám csapattársa, Anna Shackley sérülése miatt mégis bekerült a „Brabant Nyílon” induló SD Worx csapatába.

A magyar bringás a verseny első részében kimondottan aktív volt, több támadási kísérletet is meghiúsított, s maga is próbálkozott szökéssel, ám nem járt sikerrel, majd 40 kilométerre a céltól leszakadt.

A versenyt a világbajnoki bronzérmes olasz Silvio Persico nyerte meg, miután egy hétfős szökevénycsoporttal meglépett, s lehajrázta Vas címvédő csapattársát , Demi Volleringet. A harmadik helyen Liane Lippert ért célba.

Vas kereken hét perc hátránnyal a 36. helyen futott be.

ÖSSZEFOGLALÓ

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
DE BRABANTSE PIJL, LENNIK–OVERIJSE, 142 KM
NŐK

1. Silvia Persico (olasz, UAE) 3:37:07 óra
2. Demi Vollering (holland, SD Worx) a. i.
3. Liane Lippert (svájci, Movistar) a. i.
...36. Vas Blanka (SD Worx) +7:00 perc

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik