Elhunyt a vb-győztes edzőfenomén, Török Bódog

Vágólapra másolva!
2012.10.16. 10:00
null
A mester 303-szor ült a válogatott kispadján (Fotó: NS-archív)
Elhunyt Török Bódog, az 1965-ben a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként vb-címet szerző edzőfenomén. A szakember évtizedeken át volt a sportág meghatározó alakja – a montreali olimpián bronzérmes lett a csapatával –, és november másodikán ünnepelte volna a 89. születésnapját. A Magyar Kézilabda-szövetség saját halottjának tekinti Török Bódogot.

Az aranykapitánynak, Török Bódog mesternek – jellemző módon – a Mester utcai felsőkereskedelmi iskolában Molnár Zoltán volt a testnevelő tanára, aki megkedveltette vele a sportot. Nála azért kell egy mondat erejéig megállnunk, mert a műhelyéből temérdek válogatott sportoló került ki. Török Bódog több klubban kézilabdázott, ezek közül a Kispestre és a Budapesti Levente Egyletre emlékezett a legszívesebben.

A sportág mélyebb tudományát akkor ismerte meg, amikor Kolos Ferenc szövetségi kapitány, a Testnevelési Főiskola tanára lett az edzője. Példaképének Varga Jenőt választotta, aki ugyancsak a főiskola tanára volt. Egy súlyos sérülés miatt – szalagszakadást szenvedett – megszakadt játékosi karrierje, de a kézilabdától továbbra sem távolodott el.

Edzőként a Kispest női csapatánál próbálgatta a szárnyait, ekkor 1947-et írtak. A következő állomás a Goldberger nagypályás együttese volt, de ekkor már utánpótlás-neveléssel is foglalkozott: három-négy csapat ifjú tagjai lesték a szavát.

A nagy kiugrás 1955-ben következett – ekkor bízták meg a női válogatott irányításával, amit 1978-ig hihetetlen energiával, szívvel és lélekkel végzett. Ezek az esztendők aranybetűkkel íródtak a magyar kézilabdában. Női csapatai 1957 és 1978 között – az 1965-ben Dortmundban nyert világbajnoki cím mellett – olimpiai harmadik helyezést szereztek Montrealban (1976), valamint vb-ken ezüst- (1957) és bronzérmeket (1971, 1975, 1978).

Elképesztő sorozata – amelyről mindig szerényen beszélt – aligha utolérhető: 303-szor ült a válogatott kispadján, és csapata 186-szor nyert, 69-szer döntetlent ért el, illetve csupán 48-szor kapott ki.

A válogatottban 23 éven át legalább száz játékos leste, szinte itta Török Bódog minden szavát, tanácsát, utasítását. Akkor is hűséges maradt a kézilabdához, amikor elköszönt a válogatott kerettől, hiszen a nyolcvanas években a szövetségben dolgozott, a sportág hasznára kamatoztatta a tapasztalatait. Szaklapot (Kézilabdázás) írt és szerkesztett, a kilencvenes években pedig még aktívan edzősködött: egy-egy alacsonyabb osztályú csapat mellett a Nosztalgia-válogatott gyakorlásait vezette.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik