Női kézi: az FTC válogatott átlövője azt hitte, véget ért a karrierje

Vágólapra másolva!
2022.10.26. 13:41
null
Szöllősi-Zácsik Szandra először azt hitte, véget ért a pályafutása (Fotó: Török Attila)
Egy reccsenést érzett sérülése pillanatában és átfutott a fején, hogy itt a vége a pályafutásának – erről beszélt az FTC-Rail Cargo Hungaria magyar válogatott átlövője, Szöllősi-Zácsik Szandra az M1-nek adott interjújában.

Mint arról beszámoltunk, több hetes pihenőre kényszerül az FTC női kézilabdacsapatának válogatott átlövője, Szöllősi-Zácsik Szandra, aki a szlovén Krim Ljubljana elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett vállsérülést. Mint az M1-nek elmondta, sérülése pillanatában érzett egy reccsenést, és úgy gondolta, vége a pályafutásának, mert egy negyedik műtétet már nem bírna el.

„Amikor földre kerültem, még rám is esett a játékos” – emlékezett vissza az esetre. „Szó szerint már eltemettem magam, és mondtam, hogy vége a pályafutásomnak” – tette hozzá.

Az A-csoport programja az Európa-bajnokságon, Ljubljana
2022. november 4., péntek
18.00: Magyarország–Svájc
20.30: Norvégia–Horvátország
2022. november 6., vasárnap
18.00: Horvátország–Magyarország
20.30: Svájc–Norvégia
2022. november 8., kedd
18.00: Horvátország–Svájc
20.30: Norvégia–Magyarország

A 32 éves játékosnak bár műtétre nem volt szüksége, a sérülés miatt – a másik balátlövőhöz, Háfra Noémihez hasonlóan – lemarad a november 4. és 20. között Észak-Macedóniában, Montenegróban és Szlovéniában rendezendő Európa-bajnokságról, így Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánynak is új vezért kell találnia a válogatottban.

„Nagyon fogok szurkolni a lányoknak, de nehéz lesz őket a televízión keresztül nézni. A gyerekeim viszont örülnek, hogy otthon leszek és nem megyek el több hétre” – fogalmazott Szöllősi-Zácsik Szandra, aki már rehabilitációját végzi gyógytornásszal, súlyokkal és labdával, de egyelőre nem tudja, pontosan mikor térhet vissza.

„Kisebb súlyokkal már a konditeremben is tudok dolgozni. Gyógytornázom és járok kezelésekre is, mert nagy ödéma keletkezett a vállamban és fel kell gyorsítani a felszívódását. Az erőnléti edzőnkkel futok és kondizom, tehát jelenleg mindent tudok csinálni, ami nem kézilabda. A jövő héten viszont elkezdhetek óvatosan labdát vezetni és passzolni, de kapuralövések még nem lesznek. Óvatosnak kell lennem, mert három hete nem fogtam labdát, három műtét után pedig ez hosszú idő az én vállamnak” – fejtette ki a válogatott átlövő.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE AZ EB-FELKÉSZÜLÉSRE
Kapusok:
Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim, német)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO), Töpfner Alexandra (DVSC Schaeffler)
Jobbátlövők: Albek Anna (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler)
Irányítók: Kuczora Csenge (Praktiker-Vác), Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Pásztor Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Balátlövők: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Siófok KC), Hornyák Dóra (DVSC Schaeffler), Kácsor Gréta (DVSC Schaeffler)
Balszélsők: Korsós Dorina (Rapid Bucuresti, román), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (Győri Audi ETO)
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Ljubljana):
Norvégia, MAGYARORSZÁG, Horvátország, Svájc
B-csoport (Celje): Dánia, Svédország, Szlovénia, Szerbia
C-csoport (Szkopje): Franciaország, Hollandia, Észak-Macedónia, Románia
D-csoport (Podgorica): Lengyelország, Montenegró, Németország, Spanyolország

TUDNIVALÓK
A 2022-es a 15. női kézilabda Európa-bajnokság. Észak-Macedónia, Montenegró és Szlovénia közösen rendezi meg november 4. és 20. között. A tornán 16 csapat vesz részt.
Szlovénia két városában, Celjében és Ljubljanában, Észak-Macedóniában Szkopjéban, Montenegróban pedig Podgoricában rendeznek mérkőzéseket.
A címvédő a norvég válogatott.
A torna első három helyezettje indulási jogot szerez a 2023-as világbajnokságra, a győztes pedig kvalifikál a 2024-es párizsi olimpiára, de a kvóták kiosztásakor figyelembe kell venni a vb-t rendező dán, svéd, norvég triót, illetve az ötkarikás játékok házigazdáját, a franciákat, hiszen ezek a nemzetek alanyi jogon résztvevői a viadaloknak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik