Női kézi: nagyon hosszú kényszerszünet vár Szöllősi-Zácsikra

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.09.28. 18:56
null
Szöllősi-Zácsik legalább fél évet kihagy (Fotó: Árvai Károly)
Hat-nyolc hónap kihagyás vár Szöllősi-Zácsik Szandrára. A Ferencváros női kézilabdacsapatának átlövője még szombaton sérült meg a Krim Ljubljana elleni BL-találkozón. A diagnózis elülső keresztszalag-szakadás, és a válogatott klasszist már meg is műtötték – adta hírül a fradi.hu.

 

Szöllősi-Zácsik csak a múlt héten tért vissza vállsérüléséből. Játszott az MTK elleni bajnokin, majd jött a Krim Ljubljana elleni csata, amelynek második félidejében egy ütközés után fájdalmas arccal a földön maradt.

„Sajnos a felvételek alapján beigazolódott, ami az első diagnózis alapján is várható volt, Szandra térdében az elülső keresztszalag elszakadt. A csütörtökön elvégzett műtét után másnap már elkezdődik a rehabilitáció, a visszatérés mintegy hat-nyolc hónapot vesz majd igénybe” – mondta a csapat orvosa, De Jonge Róbert.

„Már a sérülés pillanatában éreztem, hogy nagy gond lehet, ám azért mégis reménykedtem, mert kezdett javulni, enyhülni a fájdalom másnap – mondta az esetről Szöllősi-Zácsik. – A vizsgálat aztán kimutatta a szakadást. Rossz volt szembesülni ezzel a hírrel, de most már arra koncentrálok, hogy minél gyorsabban visszatérhessek a pályára.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik