Kézilabda: Vladan Matics lett a Csurgó vezetőedzője

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 13:22
Vladan Matics visszatér Magyarországra (Fotó: cskk.hu)
A Csurgói KK élvonalbeli férfi kézilabdacsapat a hivatalos oldalán közölte, hogy a klub vezetőedzője a korábban a magyar válogatottat irányító Vladan Matics lesz a következő idényben.

A Csurgói KK a napokban jelentette be, hogy az idény végeztével távozik Baranyai Norbert a csapat éléről. A klub most a honlapján közölte, hogy utódja Vladan Matics lesz.

Az 54 éves edző Szegeden kezdte edzői pályafutását, majd dolgozott a Ferencvárosnál és a szlovén Celjénél is. Matics továbbá dolgozott a szerb felnőtt válogatott élén, majd Csoknyai Istvánnal közösen a felnőtt magyar válogatottat is irányította. A leghosszabb időt Tatabányán töltötte, melyet 2014 és 2021 között irányított.

A 2008 óta az élvonalban szereplő Csurgó korábban már bejelentette, hogy leigazolták Marko Majstorovicot, Kiss Bencét és Vojiszlav Brajovicsot is.

A Csurgó egy mérkőzéssel a bajnokság vége előtt 27 ponttal az 5. helyen áll. Az alapszakasz utolsó találkozóján szombaton a PLER-hez látogat.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik