3x3-as kosárlabda: összeszokott csapat a cseh, nagyon oda kell rá figyelnie női válogatottunknak a negyeddöntőben

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 09:08
Látványos körítés mellett játszhatnak a csapatok Debrecenben (Fotó: Kovács Péter)
Női 3x3-as kosárlabda-válogatottunk 15.50-kor Csehországgal játszik az elődöntőbe jutásért a debreceni olimpiai selejtezőtornán, amelyről az első három helyezett jut ki Párizsba.

 

Taktikusan játszott, higgadt maradt a nehéz pillanatokban is a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott, ennek köszönhetően nemhogy a továbbjutása, még a csoportelsősége sem forgott igazán veszélyben a debreceni olimpiai selejtezőtornán, hiszen 19–18-ra maradt alul Olaszországtól, de még egy négypontos vereség is belefért volna. A mieink így Csehországgal negyeddöntőznek délután 15.50-től, míg az olaszok Kanadával csapnak össze, amellyel szemben kevés sanszuk van a továbbjutásra.

Tisztában voltunk azzal, hogy az olaszok többre képesek annál, amit az első napon mutattak, de hogy ennyivel… – taglalta a Nemzeti Sport érdeklődésére Földi Attila szövetségi edző. – Szenzációsan játszottak, nekünk több hibánk volt, kihagyott ziccerek, büntetők, tehát megnyerhettük volna ezt a mérkőzést, de aki itt volt, látta, óriási szívvel harcoltunk. Tudtuk, mire van szükségünk, volt egy pont, amikor Papp Dia már felemelte a kezét, mindenáron az volt a célunk, hogy valahogyan csoportelsők legyünk, mert akkor elkerüljük Kanadát. Sikerült. Hogy így sikerült és nem győzelemmel, az most nem lényeges, hosszú a torna, mérkőzésről mérkőzésre kell gondolkodni. A csehek sem lesznek könnyű ellenfelek, de még mindig jobb így, mert a torna legerősebb csapatának tartom Kanadát.”

A magyar válogatott számára a negyeddöntő jön az olimpiai selejtezőn (Fotó: Kovács Péter)

A szakember hozzátette, a csehek az elmúlt években rendre borsot törtek az orrunk alá, tavaly a világbajnokságon és az Európai Játékokon is kiütöttek minket. Kényelmetlen rivális, négy kinti dobója van, akik sokat 3x3-aznak, sőt van olyan, aki nem is játszik az öt-öt elleni szakágban. Nagyon összeszokott, alacsony szerkezetű csapat, ami tud kellemetlenséget okozni, nagyon oda kell rá figyelni, de innen már nem vár a mieinkre könnyű meccs.

Földi Attila elmondta, adott pillanatban megnyugtatni és felpörgetni is szükséges lesz majd az együttest, szombat este a megbeszélésig hagyta, hogy örüljenek a lányok, aztán jöhet a fegyelmezett időszak, majd a kezdés előtt a feltüzelés, amire talán nem is lesz szükség, ha meghallják a közönséget.

A párizsi kvalifikációhoz csapatunknak a legjobb három között kell végeznie!

KOSÁRLABDA
3x3-AS OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA, DEBRECEN
15.50: női negyeddöntő, Magyarország–Csehország (Stream: m4sport.hu)
19.05: elődöntők
20:55: bronzmérkőzés

(Fotó: Kovács Péter)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik