„Remélem, nem ébredek fel!”: Simon Ománba utazik a Feyenoorddal, majd aláír

Vágólapra másolva!
2011.01.07. 09:26
Nagyszerű teljesítményt – gól, két gólpassz – nyújtott Simon Krisztián a nagy múltú Feyenoordban a Sparta Rotterdam elleni mérkőzésen, így az Újpestről érkezett fiatal próbajátékos meggyőzte a szakmai stábot. A szélső elutazik Ománba edzőtáborozni a holland csapattal, majd a visszatérés után „pontot tesz az ügy végére" – mint ahogy arról a Nemzeti Sport elsőként beszámolt, aláír az első számú rotterdami klubhoz.
ÖSSZEFOGLALÓ, BENNE SIMON-GÓL ÉS KÉT GÓLPASSZ

ÖSSZEFOGLALÓ, BENNE SIMON-GÓL ÉS KÉT GÓLPASSZ

 

– Mitől ilyen bátor?
– Jó kérdés, látja, ezen már én is elgondolkodtam. Nagyjából arra jutottam, hogy ilyen a habitusom. Annak idején sem izgultam soha, ha a suliban engem hívtak ki felelni: felálltam, és elmondtam, amit tudtam. Most sem tettem egyebet, mint megcsináltam, amire képes vagyok.

KIPRICH: A FEYENOORD JÓ VÉTELT CSINÁLNA!

„A Feyenoordnak szüksége lenne egy sokoldalú, gólerős támadóra, úgyhogy Simon Krisztiánnal jó vételt csinálna. A holland együttes most elsősorban a jövőre, az építkezésre koncentrál, fiatal a kerete. Állítom, másfél év múlva már összerakott, jó csapat lesz a Feyenoord. Igaz, a együttesnek anyagi gondjai vannak, ezért nem tud drága játékosokat vásárolni, de ez nem érinti a kerettagokat, ők mindig idejében megkapják a pénzüket. Szerintem Simonnak jót tenne a változás, sokat fejlődhetne Hollandiában. Egy az egy ellen nagyon jó, szinte bárkit megver, így az ottani bajnokság játékstílusához könnyen alkalmazkodna."


KIPRICH JÓZSEF,
a Feyenoord korábbi csatára

– Nem csodálkoztam volna, ha a meccs után karon fogják, felkísérik az irodába, és azonnal aláíratják önnel a szerződését...
– Márpedig nem így történt. Persze rengetegen gratuláltak, a vezetők is hosszasan szorongatták a kezemet, de a dokumentumot még nem tették elém. Mégsem aggódom, szóban már mindenben megállapodtunk, s abban maradtunk, hogy ha a jövő héten hazaérkezünk az ománi edzőtáborból, pontot teszünk az ügy végére.

– Ön már pontot tett rá: a gólja és gólpasszai aligha rontanak az ázsióján.
– Magam is így gondolom. A szerda esti teljesítményem valószínűleg megszilárdította a helyemet, noha hozzáteszem, én addig sem izgultam, az adott szó errefelé mindennél többet ér. A papírmunkát pedig ráérünk akkor megcsinálni, ha hazajöttünk az Arab-félszigetről.

FÉL ÉV KÖLCSÖN, OPCIÓS JOGGAL
„Simon Krisztián minden bizonnyal fél évre kölcsönbe kerül a Feyenoordhoz, s a szezon végén a holland együttesnek opciós joga lesz játékosunk átigazolására. Tehát az Újpest akkor jár a legjobban, akkor jut nagy bevételhez, ha Simon jól teljesít a következő fél évben, és a hollandok úgy látják, hogy érdemes őt hosszú távon foglalkoztatni. Az egyébként biztos, hogy Simon Krisztián szerződést hosszabbít az Újpesttel.”


KOVÁCS ZOLTÁN,
az Újpest FC sportigazgatója

Nemcsak villámgyors, de villámkarriert is fut eddig...
– Kétségtelen, néhány hónappal ezelőtt, amikor még az első újpesti felnőttbajnokimra készültem, a legmerészebb álmomban sem fordult elő, hogy egyszer Hollandiában majd futballozom. Az pedig pláne nem, hogy ilyen rövid időn belül Feyenoord nagyságú klub szerződtet. Remélem, nem ébredek fel.

– Tizenhét évesen az akkor az angol másodosztályban listavezető Wolverhampton Wanderershez került fél évre kölcsönbe. Igaz, hogy ott tett szert ekkora önbizalomra?
– Mindenben sokat fejlődtem kint: taktikailag, mozgásban, erőnlétileg, s persze mentálisan is megerősödtem. Az első hónap meglehetősen kemény volt, csak edzéseken vettem részt – megpróbáltak felkészíteni, mi vár rám a jövőben. A tréningeken sokszor azt hittem, kiköpöm a tüdőmet, akkor tényleg úgy éreztem, képtelen lennék végigjátszani egy ilyen iramú mérkőzést. Aztán négy kiló izmot felszedtem, nem féltem már az ütközésektől és bírtam a tempót. Azt hiszem, az Angliában eltöltött időszak nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most itt tartok.

HOGYAN ÉRTÉKELTÉK A FEYENOORD-JÁTÉKOSOK ÉS -VEZETŐK SIMON KRISZTIÁN TELJESÍTMÉNYÉT? MI A VÉLEMÉNYE A HOLLANDIAI MAGYAR LÉGIÓSOKNAK ÉS A SZAKEMBEREKNEK? VÁLASZOK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik