NB I: Bajzát góllövő cipőjében, Artner Fortunában bízik

Vágólapra másolva!
2012.10.27. 09:55
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Haladás az idegenben eddig legtöbb pontot begyűjtő PMFC-t fogadja. Supka Attila, a pécsiek vezetőedzője reméli, meg tudják valósítani az elképzeléseiket. A Haladást irányító Artner Tamás úgy véli, csapata neve mellett korántsem áll annyi pont, mint amennyire rászolgáltak.

„Bárhol játszunk, én mindig úgy küldöm fel a játékosaimat a pályára, hogy győzzünk. Ez szombaton sem lesz másként. Abban bízom, hogy meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket, és három ponttal térhetünk majd haza” – nyilatkozta Supka Attila a pmfc.hu-nak.

„A Haladásnál évek óta szisztematikus munka folyik. A szombathelyi együttesnek a gerincét hosszú ideje ugyanazok a játékosok alkotják. Az újak közül pedig rengeteg a saját nevelésű labdarúgó. Masszív csapat, hazai környezetben jól teljesítenek” – folytatta a szakember.

Bajzát Péter, a pécsiek támadója a legutóbbi három mérkőzésen gólképtelen volt, így minél hamarabb szeretné ismét megtalálni a góllövő cipőjét.

„Most már tényleg jó lenne megtalálni újra a góllövő cipőmet. Egy csatár élete sajnos ilyen. Van, amikor sorban jönnek a találatok és van, amikor sajnos elmaradnak. Remélem, hogy szombaton eredményes tudok majd lenni” – nyilatkozta a támadó.

Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője a haladas.hu-nak elmondta, reméli, Fortuna most már melléjük áll.

„A nyáron a pécsiek teljesen átalakították játékoskeretüket, új edző, új szakmai stáb, új vezetőségérkezett, óriási pénzt pumpáltak a csapatba, és kész labdarúgókat vettek – nyilatkozta Artner Tamás. – Az ősszel hozzánk hasonló cipőben jártak, sok olyan meccsük volt, ami nekik állt, végül mégis elbukták. Tudjuk, hogy idegenben sokkal jobbak, mint otthon, ennek egyik oka, hogy még nem állt össze a csapatuk, ezért felállt védelem ellen nehezen boldogulnak, idegenben viszont gyors támadóiknak köszönhetően jól kontráznak. Ami minket illet: játékunk alapján jóval több pontot kellett volna szereznünk,muszáj, hogy végre-valahára forduljon a kocka, így nyugalmunk érdekébenbe kell húznunk a meccset. A játékkal, a taktikai fegyelemmeleddig sem volt gond, helyzeteink is megvoltak, remélem, Fortuna végre ismét mellénk áll.A csapat arra kéri a szurkolókat, álljanak mellénk, legyenek türelmesek, segítsenek, hogy ezt a meccset meg tudjuk nyerni. A fiúk is látják, korántsem annyi pont áll a nevük mellett, mint amennyire rászolgáltak.”

A Szombathelyi Haladás–PMFC mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik