DVTK: Hétvégére mindenki kimerült - Gohér

Vágólapra másolva!
2013.01.13. 08:38
A labdarúgó NB I hetedik helyén telelő DVTK védője, Gohér Gergő klubja hivatalos honlapjának, a dvtk.eu-nak adott interjújában a felkészülési időszak nehézségeiről, valamint az edzések összetételéről nyilatkozott.

„Edzés, pihenő, edzés, evés és alvás. Ez a körforgás ismétlődik nap nap után – engedett betekintést mindennapjaiba Gohér, majd kitért a diósgyőriek felkészülési menetrendjére is. – Naponta kétszer találkozunk a szakmai stábbal, délelőtt és délután. A reggeli foglalkozások közül hétfőn, szerdán és pénteken futni voltunk, kedden és csütörtökön pedig konditeremben dolgoztunk, illetve váltásban gyorsasági erőfejlesztő gyakorlatokat végeztünk. Délutánonként pedig már a labda is előkerült."

„Az biztos, hogy hétvégére az összes játékos eléggé kimerült. De azt is tudjuk, hogy három hét után már meg lesz az az erőnlét, amivel nekivághatunk a szezonnak. Ekkor már felkészülési mérkőzéseket is játszanunk majd" – folytatta a 25 esztendős védő.

„Taktikát még nem gyakoroltunk ezen a héten, csak emberelőnyös és emberhátrányos szituációkat, támadásvezetéseket kettő a három, illetve három a négy ellen, valamint speciális védő és támadó gyakorlatokat. Az »elméletek« majd csak az edzőmeccsek idején jönnek be, feltételezem egy héttel korábban már elkezdünk taktikai elemeket gyakorolni. Abban az időszakban már másfajta edzések lesznek" – elmélkedett Gohér.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik