DVTK: Gohér túl a 100. NB I-es meccsén, duplázna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.27. 11:02
Gohér Gergő, a Diósgyőri VTK védője vasárnap a Videoton ellen 2–2-re végződő hazai bajnokin lépett századszor pályára NB I-es mérkőzésen, s még legalább ennyiszer szeretne szerepelni a magyar élvonalban.

„Nem a saját cipőmben játszottam a mérkőzésen, hanem Kádár Tamástól kaptam kölcsön egyet, ugyanis a sajátjaim közül egyiket sem éreztem tökéletesnek erre a talajra – mondta a meccs körülményeiről a 2–2-es végeredményt szabadrúgásgóljával kialakító Gohér a klub honlapjának. A DVTK szerdán is összecsap a Videotonnal, Székesfehérvárra látogat az MK nyolcaddöntőjében. – Most az ellenfelünk játszik hazai pályán, ezért talán más lesz a játék képe is. Sokkal támadóbb Videotonra számítok, de erre felkészültünk, és eredményesek szeretnénk lenni.”

Gohér elmondta, 2008-ban, amikor Diósgyőrbe szerződött, nem gondolta, hogy eljut száz mérkőzésig, de ha már itt tart, még százon szerepelne. A legemlékezetesebb meccsét viszont nem az NB I-ben játszotta, hanem még az NB II-ben: a Nyíregyháza 3–2-es legyőzésére gondolt, ezzel jutott fel a DVTK az élvonalba 2011 tavaszán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik