Mezőkövesd: Cseke Benjámint megviseli, hogy távolodnak a riválisok

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 09:44
null
Cseke Benjámin azt szeretné, ha nem csak a pályán néznék a hátát a riválisok (Fotó: Kovács Péter)
Még nem szerzett hazai pályán pontot a Mezőkövesd Zsóry, Cseke Benjámin reméli, hogy a kemény munka inkább előbb, mint utóbb kifizetődik.

Nem egyszerű a helyzet, sőt!

A Mezőkövesd Zsóry a legutóbbi három bajnokiját éppúgy elveszítette, mint ellenfele, az MTK Budapest, ugyanakkor nem elhanyagolható szempont, hogy amíg a Kuttor Attila által irányított együttes négy ponttal az utolsó helyen áll, a kék-fehérek tíz ponttal többet szereztek az első tíz fordulóban. Cseke Benjáminék az előző héten annak ellenére pont nélkül maradtak a Kisvárda Master Good (1–2) vendégeként, hogy a kapufát kétszer is eltalálták, majd megszerezték a vezetést: ebben az idényben ez már a negyedik bajnoki volt, amelyet előnyről buktak el.

ANDÓ-SZABÓ SÁNDOR: 300!

Andó-Szabó Sándor vezeti vasárnap a Mezőkövesd-MTK Budapest mérkőzést, 44 esztendős játékvezető jubilál, pályafutása 300. NB I-es meccsén dirigál!

„Kisvárdán az első húsz-harminc percet egyértelműen mi uraltuk, nálunk volt az előny, aztán jött a büntető, ami megfogott bennünket   – mondta Cseke Benjámin. – Igazságtalannak éreztük az ítéletet, rövid időn belül megkaptuk a második gólt is, és bár egy kettőnél volt esélyünk az egyenlítésre, sajnos a második félidőre valamiért elfogytunk. Annál többre lett volna szükség, mint amit akkor mutattunk, keveset veszélyeztettünk, ugyanakkor ahogy az előző mérkőzéseken, nem adtuk föl, mindent megtettünk a pontszerzésért. Szerencsénk sincs, valamiért semmi sem sikerül, de csak egyet tehetünk: még keményebben dolgozunk, és idővel megfordul minden.”

Ahogyan említettük, a Mezőkövesd Zsóry az előző három bajnokiján pont nélkül maradt, de az ellenfelek egyszer sem döngölték a földbe – mindhármat 2–1-re veszítette el. Az viszont nagyon nem néz ki jól, hogy az eddigi három hazai mérkőzését egyaránt elbukta (a DVTK 4–2-re, a Puskás Akadémia 3–1-re, a ZTE 2–1-re győzött ellene), és ha az MTK elleni párharcból is rosszul jön ki, már-már kilátástalan helyzetbe sodorja magát.

„Mindig nyerni akarok, nagyon megvisel, hogy távolodnak tőlünk a csapatok   – folytatta a kövesdiek 29 éves, nagy munkabírású középpályása.   – Látjuk, hogy rendre nekünk is van esélyünk a győzelemre, rosszul érint, hogy mégsem jönnek az eredmények. Az MTK meglepően jól kezdte az idényt, és bár visszaesett a formája, egyáltalán nem gyenge csapat. Kisvárdán is voltak lehetőségeink, az MTK ellen is lesznek, ugyanakkor ha van mondjuk két ajtó-ablak ziccerünk, legalább egyet értékesíteni kell, és talán végre a szerencse is mellénk áll.”          

NB I, 2023–2024, 11. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Október 28., szombat
Kecskemét–Zalaegerszeg 3–1
Kecskemét,Széktói StadionRúsz Márton
2487
Fehérvár FC–Diósgyőri VTK 4–0
Székesfehérvár,Sóstói StadionBognár Tamás
3096
Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 1–1
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
1721
Október 29., vasárnap
13.15:Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv:M4 Sport)Mezőkövesd,Városi StadionAndó-Szabó Sándor
15.30:Paksi FC–Kisvárda (Tv:M4 Sport)
Paks, Paksi FC Stadion
Káprály Mihály
18.00:Ferencváros–Újpest FC (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaKarakó Ferenc
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 7 1 1 30–12 +18 22
2. Paksi FC 10 6 3 1 20–12 +8 21
3. Újpest FC 10 6 2 2 20–17 +3 20
4. Puskás Akadémia 11 5 4 2 20–15 +5 19
5. Debreceni VSC 11 5 2 4 19–16 +3 17
6. Diósgyőri VTK 11 5 1 5 18–17 +1 16
7. Fehérvár FC 11 4 2 5 22–19 +3 14
8. MTK Budapest 10 4 2 4 11–19 –8 14
9. Kecskeméti TE 11 4 1 6 16–18 –2 13
10. Zalaegerszegi TE 11 2 2 7 15–28 –13 8
11. Kisvárda 10 2 1 7 9–18 –9 7
12. Mezőkövesd 9 1 1 7 10–19 –9 4

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik