Élesebb volt a Diósgyőr, amely hajrában szerzett gólokkal győzte le a Ferencvárost

Vágólapra másolva!
2024.05.11. 21:20
A Diósgyőr szakította meg a Ferencváros veretlen sorozatát (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I 32. fordulójában a bajnok FTC a Diósgyőr otthonába látogatott. Az első játékrészben a zöld-fehérek előtt adódtak nagyobb lehetőségek, de a kapuba nem sikerült betalálni egyik csapatnak sem. A második játékrészben a hazaiak kétszer is bevették a Ferencváros kapuját és 2–0-ás győzelmet arattak. Az FTC 15 veretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után szenvedett vereséget.

 

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROSI TC 2–0 (0–0)
Miskolc, DVTK Stadion, 6634 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: Gera D. (76.), Szabó L. (88.)

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható.

ÜRES SZEKTOR – lehangoló volt látni a kapu mögötti tribünrészt, ahol az ország egyik leglelkesebb, leghangosabb szurkolótábora szokott helyet foglalni. A DVTK ultrái az Újpesten elszenvedett 7–0-s vereség után döntöttek úgy, hogy tiltakozásképpen kihagyják ezt a mérkőzést – bizony kár azért a bajnokiért, mert a csapat amúgy simán benn marad, s már senki sem emlékszik a másodosztályban eltöltött idényekre, az ott elszenvedett vereségekre – a várakozásnak megfelelő évadot tett tönkre az a kudarc. Tíz perccel a kezdés előtt kihaltnak tűnt az aréna, de a kezdésre azért az oldalsó szektorokban viszonylag sokan helyet foglaltak, és megpróbálták pótolni a hiányzókat: hangosan szurkoltak.

A Ferencváros – ez nem volt meglepő – a Paks elleni szerdai kupadöntőre készül. Ha azt nézzük, hogy Botka Endre, Dibusz Dénes, Habib Maiga, Marquinhos, Ibrahim Cissé, Adama Traoré, Kristoffer Zachariassen a kispadon ült, és a megbízható tartalék kapus, Varga Ádám volt a csapatkapitány, kijelenthetjük, nem ez a legerősebb összeállítása a bajnokcsapatnak. Varga Barnabás el sem utazott Miskolcra, szóval, nem volt kérdés, melyik összecsapásra koncentrál az FTC.

Lisztes Krisztián volt a legaktívabb a mérkőzés első szakaszában, ha megkapta a labdát, bátran elindult előre, cselezett, próbálkozott, az első húsz percben négyszer is csak szabálytalanul tudták megállítani. Még ismerkedtek egymással a csapatok, amikor a hazaiak motorja, Holdampf Gergő jelezte, nem érzi jól magát, le is kellett cserélni a borsodiak csapatkapitányát. A közepes iramú mérkőzésen meglehetősen sok volt a hiba, nem ez volt a két csapat valaha volt legszínvonalasabb összecsapása, de ezt nem bánták volna a diósgyőriek, ha nem sokkal a szünet előtt Álex Vallejo kihasználja nagy helyzetét, ám Varga Ádám védett. A másik oldalon Stjepan Loncar célozta meg a DVTK kapuját, de Artem Odincov szép mozdulattal hárított

Sajnos a mérkőzés a szünet után sem lett sokkal élvezetesebb, de azt érezni lehetett, hogy a DVTK tesz többet a gólért. Az első nagyobb lehetőség Vlagyiszlav Klimovics előtt adódott, amikor a DVTK a ferencvárosi védelem bal oldalán tudott eljutni az alapvonalig, ám a visszagurított labdát hiába vette át a légiós kecsegtető helyzetben, nem találta el a kaput. Nem sokkal később a Ferencvárosban is megfordult korábbi MTK-játékos, Gera Dániel próbálkozott előbb ballal, de néhány centit tévedett, majd fejjel már jobban célzott, és vezetést szerzett csapatának. Ám aki nem látta, hogy került a labda a DVTK jobbhátvédje elé, az mindenképpen nézzen utána, mert ilyesmi ritkán fordul elő: a ferencvárosi játékosok egymást találták el a labdával, és a védő kitűnően helyezett fejesét Varga Ádám már nem érhette el.

Kabaréjelenetbe illő gól volt…

Az egyértelmű volt, hogy az FTC nem akar kikapni, és a középkezdést követően azonnal felgyorsította játékát, kapuja elé szegezte a Diósgyőrt, de nagy helyzetet nem tudott kialakítani, sőt, egy ellentámadás végén Szabó Levente látványos mozdulattal fejelte a labdát a bal sarokba – ezzel a Diósgyőr valamelyest enyhíteni tudta a múlt heti, újpesti csúfos fiaskót. Az FTC pedig vereséggel hangolt a kupadöntőre.

 

1. Ferencvárosi TC32225578–30+48 71 
2. Paksi FC32167949–41+8 55 
3. Fehérvár FC311651055–39+16 53 
4. Puskás Akadémia321410856–34+22 52 
5. Debreceni VSC311361247–44+3 45 
6. Diósgyőri VTK321281250–56–6 44 
7. Zalaegerszegi TE321271353–58–5 43 
8. MTK Budapest321271342–61–19 43 
9. Kecskeméti TE321261443–44–1 42 
10. Újpest FC321141745–65–20 37 
11. Kisvárda31841935–50–15 28 
12. Mezőkövesd31552127–58–31 20 
az állás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik