Tisza a belga másodosztályban folytatja

Vágólapra másolva!
2009.08.17. 22:21
Címkék
Megszületett a megállapodás a belga másodosztályban szereplő Royal Antwerp labdarúgócsapata és Tisza Tibor között, az Újpest FC magyar válogatott támadója egyéves kölcsönszerződéssel Belgiumban folytatja pályafutását.
Tisza Tibor Belgiumban folytatja pályafutását (Fotó: M. Németh Péter - archív)
Tisza Tibor Belgiumban folytatja pályafutását (Fotó: M. Németh Péter - archív)

A hírről a belga klub hivatalos honlapja számolt be, utalva arra, hogy Tisza méltó utóda lehet egy korábbi antwerpeni legendának, az 1980 és 1984 között a klubnál futballozó Fazekas Lászlónak.

A játékos egyébként ma este tárgyalt a belga klub vezetőivel, és egyezett meg végül arról, hogy az Exqi League-nek nevezett bajnokságban futballozik a 2009–2010-es szezonban.

Tisza menedzsere, Filipovics Vladan a nap folyamán a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy az Újpest már korábban megállapodott a csatár kölcsönadásáról a belga klubbal.

Bár a 24 éves, ötszörös válogatott támadó már hosszabb ideje próbál határon túli csapathoz igazolni, először futballozhat külföldön. A debreceni nevelésű labdarúgó az Újpest előtt a DVSC-ben és a Diósgyőrben szerepelt.

Az 1880-ban alapított klub ugyan csak a másodosztályban szerepel, ám a feljutásra pályázik. Ebben nagy segítségükre lehet Tisza Tibor, aki 127 bajnoki meccsen 57 gólt szerzett a magyar élvonalban.

Az antwerpeni csapatban rengeteg magyar futballozott az elmúlt évtizedekben, a legszebb karriert Fazekas László futotta be, aki közönségkedvenc lett. De kisebb-nagyobb sikerrel szerepelt itt Nagy Antal, Pintér Sándor, Póczik József, Gelei Károly, Kovács Kálmán, Balog Zoltán, Bernáth Csaba, Bukrán Gábor, valamint a román válogatott Muzsnay Zsolt is.

A klub vezetőedzője Fazekas egykori csapattársa, Ratko Svilar, aki „Kapával" azonos időben, 1980-ban került a csapathoz, és több, mint másfél évtizedig védte a kaput. A jugoszláv válogatottal az 1982-es vb-n is szereplő Svilar nemrég súlyos sérüléseket szenvedett, miután kigyulladt a háza, egy ideig mesterséges kómában is tartották. A szakvezető a nyáron vette át a csapat irányítását a korábbi kispesti edzőtől, Dimitrije Davidovicstól.

Az Antwerp négy alkalommal nyerte meg a belga bajnokságot, igaz, utoljára 1957-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik