Ökölvívás: Most a zsákot ütöm, Londonban az ellenfelet - Varga

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 13:40
Immár utolsó szakaszába lépett a Tatán készülő magyar ökölvívó-válogatott három londoni kvótása, Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) olimpiai felkészülése. Varga azt követően nyilatkozott a felkészülésről, hogy milánói klubjával megnyerte a WSB-világbajnokságot.

Varga Miklós számára pszichésen mindenképpen jól jött az olimpiai felkészülés szempontjából, hogy milánói klubjával – Szellő Imre csapattársaként – megnyerte a félprofi WSB-világbajnokságot.

„Noha a fináléban nem bokszoltam, a bajnokság során négy meccset vívtam, kettőt erős riválisok ellen sikerült megnyernem. Mivel itt nem három-, hanem ötmenetesek voltak a találkozók, az állóképességemmel nem lesz és nem is lehet gond az olimpián. Már most képes vagyok arra, hogy megállás nélkül keményen végighajtsak három menetet bárki ellen, és a tatai napok alatt éppen arra helyezzük a hangsúlyt, hogy taktikailag is ki tudjam használni, hogy Londonban öt helyett csak három menetet kell bunyóznom” – fogalmazott az olimpiai eskütételén túleső bokszoló.

Az érzés ismerős a számára, ugyanis 2008-ban a pekingi ötkarikás játékokon már részt vehetett, igaz, túl sok kellemes emléke nem maradt a versenyről.

„Négy éve egy kazah bunyóstól rögtön az első meccsen kikaptam, így az a vágyam, hogy Londonban képes legyek jelentősen megjavítani ezt a mérleget. Most a zsákot és a kesztyűpartnereimet ütöm, az olimpián már az ellenfeleimet fogom, remélhetőleg hasonló intenzitással” – jelentette ki a 60 kilós ökölvívó, aki kétnapos hétvégi pihenőjét tölti családja és kedvese társaságában.

Egy biztos, Kovács László szövetségi kapitány és Máté Attila klubedző segítségével nemcsak fizikailag készül a nagy megméretésre. Szinte valamennyi ellenfelének videóit unalomig elemezték, hogy Londonban bárkit sodor az útjába a sorsolás, csak elő kelljen venni a megfelelő taktikát.

„Lassan mindenkiről mindent tudok, ugyanis az internet világában nem gond a tökéletes felkészülés. Elemezgetjük az ellenfeleket, és előfordult már az is, hogy a pihenő alatt bekapcsoltam a gépem, és egyedül a riválisok meccseit nézegettem. Persze a videó nem elég, így a nap minden percében azért küzdök, hogy minél eredményesebben szerepeljek. Ha ehhez az kell, hogy egész nap a neten lógjak, azt teszem, ha az kell, akkor reggeltől estig keringek a tatai tó körül, ha pedig az kell, kiverem az utolsó homokszemet is a zsákokból” – ígérte meg Varga Miklós.

A válogatott bunyósnak a súlya nem lehet az ellenfele Londonban – bárki mást elé sodorhat a sorsolás –, ugyanis a táborban az edzők annyira meghajtják őket, hogy esténként szinte bemérhetne a 60 kilóba.

„A mérleggel szemben biztos, hogy valamennyi meccsemet hozni fogom, ugyanis tatán mindig súly közelben voltam, míg a hétvégi lazítások alkalmával sem volt több rajtam másfél kilónál. Vigyázok az étrendemre és arra, hogy a szervezetemet mindig megfelelően feltöltsem a szükséges tápanyagokkal. Noha több mint egy hónapunk van még az olimpiáig, én már kizárólag Londonra koncentrálok. Ezzel kelek, ezzel fekszem, ezért melózom. Más nem érdekel” – állította az ökölvívó.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik