Polgár Judit: balszerencse

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2006.10.28. 01:07
Címkék
Polgár Judit az első négy fordulóban remek teljesítményt nyújtott a hollandiai szupertornán, hiszen három és fél pontot ért el. Másképpen kifejezve ez azt jelenti, hogy a női világranglista vezetőjének produkciója 3058 Élő-pont értékű volt, ami rendkívül magas. Polgár természetesen nem elégedett meg ennyivel, hiszen a tornagyőzelmet tűzte ki célul.
Az ötödik fordulóban az egypontos hátrányban levő azeri Sahrijar Mamedjarov ellen ült asztalhoz, akivel az odavágón remizett. A pénteki visszavágó tétje az volt, ha Polgár nyer, megszerzi a tornagyőzelmet is. Miután a kétszeres olimpiai bajnok vezethette a világos bábukat, a cél nem látszott elérhetetlennek.Polgár, stílusához híven, nagy kockázatot vállalva sakkozott, látszott, hogy nem akarja az utolsó fordulóra halasztani a döntést. Áldozataiért cserébe sikerült lyukakat ütnie Mamedjarov királyállásán, védőfigurák azonban még mindig akadtak. A támadás nem látszott elég erősnek, ugyanakkor az ellenkezőjét sem lehetett egyértelműen megállapítani. Dupla vagy semmi taktika volt ez.Polgár lényegesen több idő használt el, mint ellenfele, ám nem az éllovas gondolkodott lassan, hanem Mamedjarov lépett villámgyorsan. Akadt olyan pillanat is, amikor az azeri nagymesternek több mint egy óra időelőnye volt.A játszma előrehaladtával Polgár továbbra is aktívakat próbált lépni, ám húzásai egyre inkább erőlködésnek tűntek. Utóbb az időzavar sem tett jót világos játékának, sötét átvette a parti irányítását, és végül sikerült kielégítő védelmet találnia. Polgár támadása kifulladt, és miután Mamedjarov meg tudta tartani anyagi előnyét, a magyar sakkozó a 40. lépésben feladta a játszmát.Az élen így holtverseny alakult ki a két játékos között, ami baj, mert a szabályok szerint ilyenkor az egymás elleni mérkőzések számítanak, és ez alapján az azeri junior világbajnok áll jobban (1.5:0.5).A másik összecsapáson Veszelin Topalov legyőzte a hazaiak kedvencét, Ivan Sokolovot, így a bolgár exvilágbajnok hátránya már csak egy pont a vezető duó mögött. Szombaton Topalov– Polgár, Mamedjarov–Sokolov mérkőzéssel ér véget a szupertorna.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik