Megvan a Fradi egyik potenciális BL-ellenfele: az FCSB nyerte meg a román bajnokságot

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.04.27. 21:45
Kilenc év után lett román bajnok a FCSB (Fotó: Imago Images)
Már négy fordulóval a felsőházi rájátszás vége előtt eldőlt, hogy az FCSB nyeri meg a román labdarúgó-bajnokságot.

 

A bukaresti csapat a második helyezett és címvédő Farul elleni 2–1-es győzelemmel biztosította be bajnoki címét, és kilencéves szünet után lett ismét aranyérmes. Az FCSB győztes gólját a tavaly nyáron a PAFC-tól érkező Alexandru Baluta szerezte.

A magát az egykori BEK-győztes Steaua jogutódjának tartó, de a román bíróság szerint hivatalosan csak 2003 óta létező bukaresti klub először tudott diadalmaskodni a rájátszásos rendszer bevezetése óta. Eszerint az FCSB csak hatodszor lett bajnok – miközben a szurkolók ehhez hozzáadják a katonacsapat előző 19 elsőségét is. A 2015–2016-os évadban bevezetett playoff történetében viszont még egyetlen csapatnak sem sikerült ilyen korán megszereznie a bajnoki címet: az előző nyolc idényben rendre csak az utolsó előtti vagy az utolsó fordulóban avattak bajnokot.

ROMÁN SUPERLIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS
7. forduló
FCSB–Farul Constanta 2–1
Az állás: 1. FCSB 48 pont (már bajnok), 2. Farul 35, 3. Universitatea Craiova 34, 4. CFR 34

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik