Idén is megrendezik a Bicskei Bertalan-emléktornát

Vágólapra másolva!
2024.05.16. 12:52
Jövő szombaton a 12. Bicskei Bertalan-emléktornával emlékeznek arra, hogy 40 évvel ezelőtt nyert Európa-bajnokságot a magyar U18-as labdarúgó-válogatott, és szeptember 17-én lenne 80 éves a csapat vezetője, Bicskei Bertalan.

Az eseményről csütörtökön a József Attila Színházban tartott sajtótájékoztatón Krizán Sándor, a csapat egykori tagja elmondta, a jubileumi torna rangját jelzi, hogy míg más alkalommal négy-öt csapat nevez a küzdelmekbe, az idén nyolc együttes indulása már biztos - köztük az állandó résztvevő újságíró-válogatott és színészválogatott.

A tornát nyolcadik alkalommal rendezik meg Vásárosnaményban. Filep Sándor polgármester kiemelte, hogy a városban nagyon szeretik a sportot, a labdarúgást, az idei rendezvényt pedig kiemelten kezelik. Szombaton a résztvevők és Bicskei Bertalan családja istentiszteleten emlékeznek meg a 2011 júliusában elhunyt labdarúgó szakemberről, majd két csoportban körmérkőzéses formában zajlik a torna, végén a helyosztókkal. Több különdíjat is kiosztanak majd, így jutalmazzák a gólkirályt és a legtechnikásabb játékost is. A sportesemény zárásaként a Dumaszínház ad műsort az ünneplőknek.

Zsivoczky Gyula egykori csapattag arról beszélt, hogy a negyven évvel ezelőtt, 1984. június 3-án aratott Eb-sikerük a magyar labdarúgás nagy eseménye volt. Az övék volt az utolsó csapat, amely Eb-t tudott nyerni. Fontosnak tartják, hogy azóta is minden évben egyszer-kétszer összejöjjenek és emlékezzenek a múltra. 

Puskás-Dallos Péter, a színészválogatott csapatkapitánya megemlítette, hogy bár személyesen nem ismerte Bicskei Bertalant, nagyon fontosnak tartja, hogy a fiatalok emlékezzenek az idősebbekre, az elődökre. 

Az MTI kérdésére Krizán Sándor beszélt a nehézségekről is, mint mondta, mivel a világ több pontján élnek és dolgoznak, nehéz összehozni a csapatot, például a kapusuk, Petry Zsolt ezúttal nem tud részt venni a tornán.

Az 1984-es U18-as labdarúgó Európa-bajnokságon – május 25. és június 3. között – 16 csapat vett részt a Szovjetunióban. Az Eb-döntőben a magyar válogatott 0–0-s rendes játékidőt és a hosszabbítást követően tizenegyesrúgásokkal 3–2-re győzte le a házigazda szovjet csapatot.

Az Eb-győztes válogatott tagjai: Petry Zsolt, Szeiler József, Takács József, Haáz Ferenc, Pintér Attila, Szélpál László, Keller József, Deák Sándor, Kovács Ervin, Krizán Sándor, Orovecz György, Csoboth Róbert, Vincze István, Zsinka János, Kovács Kálmán, Zsivoczky Gyula és Zvara József.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik