Videó: rekordhosszú tizenegyespárbajt hozott az izraeli osztályozó

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.21. 08:09
Az 56. tizenegyes döntött Izraelben (Fotó: Facebook/SC Dimona)
Az izraeli harmadosztály osztályozós harcában az MS Dimona és a Simson Tel-Aviv mérkőzése döntetlennel végződött. A tizenegyespárbajt a Dimona nyerte, miután a csapatok rekordot jelentő 56 tizenegyest lőttek.

Az izraeli harmadosztály osztályozórájátszásának egyik elődöntőjében az MS Dimona a Simson Tel-Avivot fogadta. A rendes játékidős 1–1 után jöhetett a hosszabbítás, amelyben szintén mindkét csapat betalált, 2–2, jöhettek a tizenegyesek.

Ahogy a mérkőzésen, úgy sokáig a tizenegyespárbajban sem tudtak dönteni a csapatok. Az első öt körben 1-1 rontás volt, majd a 12. körig mindenki értékesítette lövését. A 12. körben mindkét csapat rúgója hibázott, ezt követően viszont sorozatban húsz lövés is gólt eredményezett. Ezután azonban már több hiba volt mindkét csapatnál, a döntő a 28. kör volt, amelyben a Dimona gólt szerzett, míg a Simson hibázott, így a hazaiak 23–22-re megnyerték a tizenegyespárbajt.

Összesen 56 tizenegyesre volt szükség a döntéshez, ami új világrekord. Az eddigi leghosszabb tizenegyespárbajt két angol amatőr csapat vívta 2022-ben, akkor a Washington FC 25–24-re legyőzte a Bedlingtont.

A REKORDHOSSZÚ TIZENEGYESPÁRBAJ IDE KATTINTVA NÉZHETŐ MEG!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik