Patinás olasz csapatban fejlődhetnek a fiatal magyar kerékpárosok; Makreckis élvezi a feszült hangulatú találkozókat

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.02.20. 23:26

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Patinás olasz csapatban fejlődhetnek a fiatal magyar kerékpárosok, amely MBH Bank-Colpack-Ballan néven két év múlva a Giro d’Italián is indulhat – a célokról az egyesület tiszteletbeli elnökével és a projekt ötletgazdájával, Deák Gáborral beszélgettünk. Az elmúlt években a magyarországi MBH Bank Cycling Team az országúti kerékpársport utánpótlás-nevelésének fontos bázisává vált. Deák Gábort többek között arról is kérdeztük, az egyesület elnökeként mi motiválta, hogy nemzetközi szintre lépjenek, és miért éppen a bergamói székhelyű Colpack-Ballanra esett a választásuk.

Két év elteltével védhet újra az NB I-ben Kovácsik Ádám, a kiesés elől menekülő Mezőkövesd Zsóry kapusa reméli, jön végre a sorsfordító győzelem. A 32 esztendős, egyszeres válogatott futballista felidézte, hogy a tavasznak még ugyanannyi ponttal vágtak neki, mint a ZTE, az első négy fordulóban háromszor is hazai pályán játszhattak, ezért bíztak benne, hogy legalább hét pontot sikerül szerezniük – ehhez képest be kellett érniük egyetlen döntetlennel, s már 8 pontra vannak a bennmaradó helytől.

A Pireuszban a jobb szélt teljesen bejátszó Cebrail Makreckis élvezi a feszült hangulatú találkozókat, és nagyon várja már, hogy elkezdődjön az Olympiakosz elleni Ekl-rájátszás visszavágója. Az FTC 0–1-ről várja a csütörtöki folytatást. A 23 esztendős lett-német kettős állampolgár lapunknak arról is beszélt, hogy két-három évvel ezelőtt teljesen más játékos volt, az akkori stílusát össze sem lehet hasonlítani a mostanival. Bulgáriába kerülve jött rá, hogy a modern labdarúgásban nagyon fontos a testi erő.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik