Dárdai Pál élete végéig a Hertha kötelékében maradhat

Vágólapra másolva!
2024.05.18. 16:45
Dárdai Pál maradhat a Hertha kötelékében (Fotó: Getty Images)
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó-másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztjáról, de élete végéig a klub kötelékében maradhat.

A berlini klub szombaton a honlapján jelentette be, hogy bár nem hosszabbítják meg a magyar szakvezető szerződését, amely a szezon végén lejár, de más szerepkörben marad a Herthánál, mert életre szóló klubtagságot kapott.

„Rendkívül nehéz időszakban vette át a csapat irányítását, ezért nagyon hálásak vagyunk neki. A kiesés után sokáig azt sem tudtuk, kapunk-e licencet a másodosztályra, ő mégis elkötelezte magát mellettünk” – méltatta a 48 éves trénert Benjamin Weber sportigazgató.

Hozzátette, mindezek ellenére a következő idényre új vezetőedzőt keresnek, Dárdaival azonban már tavaly megegyeztek, hogy más minőségben a klubnál marad, ha a vezetőedzői megbízatása véget ér. „A Hertha BSC a családom. Harminc éve vagyok itt, minden fűszálat ismerek. Együtt felépítettünk valamit ebben az idényben, amire büszke vagyok, és a legjobbakat kívánom a klubnak” – nyilatkozta Dárdai.

Thomas E. Herrich ügyvezető elmondta, amikor Dárdai a nyaralás után visszatér a német fővárosba, együtt kidolgozzák az új munkakörét. Dárdai az előző idényben harmadik alkalommal vette át a Hertha irányítását, de a csapat nem tudta megőrizni élvonalbeli tagságát, a másodosztályban pedig egy fordulóval az idény vége előtt a tabella 8. helyén áll.

Dárdai játékosként 286 bajnoki mérkőzéssel a mai napig klubrekorder, edzőként pedig a Hertha megmentőjeként tekintenek rá a szurkolók. 1997 és 2011 között összesen 372 meccsen játszott a fővárosiak színeiben, majd az utánpótlásban tevékenykedett edzőként. A felnőttcsapatot először 2015 februárja és 2019 nyara, másodszor 2021 januárja és novembere között irányította.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik