„Laza balokkal megelőztem, aztán ráküldtem a jobbot is”

MONCZ ATTILA (Ankara)MONCZ ATTILA (Ankara)
Vágólapra másolva!
2011.06.17. 21:57
null
Bacskai Balázs (jobbra) ráküldi a balt az angolra (Fotó: Makocsai Sándor)
Bacskai Balázs és Harcsa Zoltán révén két győzelmet ért el a magyar válogatott az ankarai ökölvívó Európa-bajnokság pénteki nyitónapján. Varga Miklós ugyanakkor furcsa vereséget szenvedett, és kiesett.

 

Bacskai Balázs, a 69 kg Európa-bajnoki címvédője a papírformának megfelelően győzelemmel kezdte meg szereplését. Bendzsi 17:10-re múlta felül az angolok vb-negyeddöntősét, Scott Cardle-t.

„Az első fél percben belementem az ő játékába, aztán rájöttem, hogy ez nekem nem jó. Attól kezdve kézben volt a meccs” – adott önkritikus értékelést saját produkciójáról Bacskai Balázs, a magyar válogatott klasszisa a Scott Cardle elleni találkozója után.

Bendzsi tényleg nehezen lendült bele, az első felvonás után még 5:5 állt az eredményjelzőn, mögöttünk az angolok hangoskodtak is becsülettel (szerencsétlenekre rájár a rúd, elképesztően nehéz sorsolása van a többségnek...), de Bacskai gyorsan lecsendesítette őket. A másodikban módszeresen elverte Cardle-t („Egyszer meg is fogtam a srácot, nem értem, miért nem számoltak rá” – így a későbbi győztes), a harmadikban pedig biztossá tette a győzelmét. A 17:10 talán nem is fejezi ki hűen a két öklöző közti különbséget.

„Indításnak jó volt. Amikor váltottam, laza balokkal megelőztem, aztán ráküldtem a jobbot is. Annak külön örülök, hogy a harmadik menetben szép kombináció után számoltak is rá” – nyilatkozta az NSO-nak Bacskai Balázs.

A központi dilemma az volt, ki kamerázzon a magyarok nyitó meccsén a családi archívumnak: Káté Gyula vagy Szellő Imre. A kamera a ringben érintett Harcsa Zoltán tulajdonát képezte, aki az öltözőbe indulás előtt klubtársára, Kátéra bízta a gépet. Gyula az első menetben becsülettel videózott is, akkor Szellő szurkolt, a másodikra aztán szerepet cseréltek.

Káté egy „Bokszolj, Zoli!" felkiáltással állt át a szurkolók közé, csakhogy amíg ő a kamerázásba, az első menetben remeklő Harcsa kicsit az iramba fáradt bele a második felvonásra. A 8:4-es első menetet így is egy 6:4-es második követte, amit az egyik lengyel vezető egy közismert angol mondattal „fogadott". Maradjunk annyiban, a nézőtéri magyar tábor sem csodálkozott volna, ha nem nő, hanem marad, esetleg csökken a különbség...

Szerencsére a holtponton gyorsan túljutott a magyar csapat egyik újonca, és bár néha a kötelekhez szorult, sokkal több és látványosabb visszaverése volt, mint az előző három percben. Bár Harcsa ingatta a fejét az eredményhirdetés előtt, de azért nem lehetett kérdéses a pontozásos győzelme. „Tudok én ennél jobban is bokszolni" mondta a 19:12-es sikere után Harcsa, mire edzője, Szántó Imre egy „Én még sohasem láttalak ilyen jól bokszolni" mondattal replikázott.

Az iskolázott grúz Dzsaba Hositasvili ellen hétfőn Harcsa igazolhatja, hogy még jobban is képes bunyózni.

Albert Szelimov után Ildar Vaganovval is őszinte mérkőzést vívott Varga Miklós, aki egyöntetű vélemény szerint remekül bokszolt a 60 kilósoknál második számú orosznak számító Vaganovval (Szelimovot a bakii világbajnokságra „jegelik"), és – bármilyen nevetséges is ezt egy magyar–orosz esetében leírni – inkább a pontozói ármánykodás, mint a rivális tudása miatt maradt alul.

Rendben, az első menet elment (a pontozók szerint 7:6-ra, bár kettő bírónál már ekkor is Varga vezetett), de hogy a második után miként vezethetett Vaganov, azt nagyon kevesen értették. A görög bíró ugyan 12:11-re Vaganovot látta elöl, kettőnél viszont iksz volt, másik kettőnél pedig a mi fiúnk vezetett öt-öt ponttal. Ehhez képest az összesítés (becsszó, senki sem érti pontosan, hogy az újonnan bevezetett összegzés miként jön ki – eddig minden matematikai szabályra rácáfoltak az eredmények) 12:11-es orosz vezetést mutatott.

A vége meg 20:17-et oda. Az utolsó menetet egyértelműen nyerte Varga, három bírónál a meccset is (24:18, 21:13 és 33:20 arányban), kettőnél összesen hat ponttal nyert Vaganov, de a követhetetlen pontozás miatt a meccs is az övé lett.

A hevesebb magyarok csalást emlegettek, a mindig visszafogott Szántó Imre szerint „inkább Varga nyert", ezzel viszont semmire sem ment.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik