Az ökölvívás kimaradhat a Los Angeles-i olimpia programjából

Vágólapra másolva!
2024.03.20. 09:50
Paris 2024 Olympic Boxing Qualification Tournament - Day 9
Ben McShaneVeszélyben van az ökölvívás olimpiai részvétele? (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kimarad a 2028-as Los Angeles-i játékok programjából, ha a sportágnak nem lesz addig olyan nemzetközi szövetsége, amellyel együtt tud működni.

Az ökölvívás a legutóbbi tokiói és az idei párizsi játékokon is úgy került műsorra, hogy a versenyeit, illetve a kvalifikációs viadalait a NOB szervezte. A mostani döntés értelmében négy év múlva ilyen formában nem kerülhet sor az ötkarikás boksztornára.

A problémát az jelenti, hogy a bizottság 2019-ben felfüggesztette a korábban AIBA, jelenleg IBA nevű ökölvívó-szövetséget, a két szervezet közötti viszony pedig azóta annyira elmérgesedett, hogy a NOB tavaly júniusban – példátlan módon – az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta az orosz Umar Kremljov által vezetett IBA-t.

A végrehajtó bizottság most kimondta, hogy az IBA a 2028-as játékokon sem rendezheti meg a sportág versenyeit, és azt is, hogy négy év múlva már a NOB sem bonyolítja le a boksztornát, illetve a kvalifikációs sorozatot.

„Ha nem lesz olyan új sportági szövetség, amellyel a NOB együtt tud működni, akkor nem leszünk abban a helyzetben, hogy az ökölvívás műsoron legyen Los Angelesben” – közölte a NOB, ezzel egyértelműen üzenve a nemzeti szövetségeknek, hogy hátráljanak ki a Kremljov vezette IBA mögül.

Az IBA-val ugyanakkor nem csupán a NOB-nak romlott meg a viszonya: tavaly számos nemzeti szövetség kilépett a szervezetből, amiért az engedélyezte orosz és fehérorosz sportolók indulását a női és a férfi világbajnokságon. Az IBA-val szemben álló nemzetek 2023 tavaszán új szövetséget alapítottak az Egyesült Államok vezetésével, de a World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik