Kapros Anikó ,,jégkrémet” küld Pierce-nek

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 23:15
Címkék
A legfontosabb: Kapros Anikó (179. a WTA világranglistán) egészséges. A selejtezőből főtáblára kerülő, ott előbb az ötödik helyen kiemelt belga Justine Henint (5.), majd csütörtökön a francia Virginie Razzanót (81.) három szettben megverő magyar leány gyakorlatilag görcsbe állt lábbal teniszezte végig a második fordulós mérkőzését – szerencsére az orvosok is megerősítették, nincs baj."Amikor felébredtem, sokkal jobban éreztem magam, mint csütörtökön – mondta a pénteki napot főképp pihenéssel töltő Kapros Anikó. – Éppen most masszírozták meg a lábam, ultrahanggal megvizsgálták, szerencsére nincs gond. Azt mondták, kicsit meghúzódhatott a bal vádlim, de semmi több. Rá kell pihennem a következő mérkőzésre.”Ma a harmadik fordulóban, vagyis a legjobb tizenhat közé jutásért ugyanis a tavalyelőtti bajnok francia Mary Pierce-szel (132.) csatázik, őt pedig nem kell különösebben bemutatnunk. Ôserő. Pierce egyébként azt nyilatkozta – még mielőtt tudta volna, ki lesz leendő vetélytársa –, hogy jobban érzi magát, mint két éve, mert pillanatnyilag nem ő van a figyelem középpontjában, nem foglalkozik vele annyit a média, így több időt szentelhet a teniszre. Majd hozzátette: nyerni fog a harmadik fordulóban. "Ehhez azért nekem is lesz egy-két szavam – reagált minderre Kapros. – Természetes, hogy ekkora önbizalma van, nem is baj, ám ne feledjük, én is győzni szeretnék, de nagyon.”Még annyit, hogy a New York Post vezető cikket szánt Anikó Henin elleni győzelmének, és a tudósító külön kiemeli: a magyar játékosnak egyetlen gyenge pontja a szerva, amelyet a szerző egy jégkrémhez hasonlít. "Ezt nem igazán tudom értelmezni, mindenesetre meglátjuk, mit szól majd hozzá Pierce.”Anikó a centerpályán, a harmadik mérkőzést játssza szombaton, Jennifer Capriati és Andre Agassi összecsapását követően.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik