Ausztrál vádak szerint 23 kínai úszó doppingolt a tokiói olimpia előtt

Vágólapra másolva!
2024.04.20. 10:41
Ausztrál sajtóértesülések szerint a tokiói olimpia előtt 23 kínai úszó akadt fent a doppingvizsgálatokon (Fotó: Getty Images)
Ausztrál médiaértesülés szerint 23 kínai úszó annak ellenére szerepelhetett a 2021-es tokiói olimpián, hogy előtte fennakadt a doppingvizsgálaton.

A sydneyi székhelyű Daily Telegraph szombati számában közölte, hogy a versenyzők trimetaziniddel akadtak fenn még 2020-ban. Az érintetteket azonban a nemzetközi szövetség (World Aquatics) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyetértésével a kínai doppingellenes hatóságok mindenféle szankció nélkül felmentették a vádak alól, mert szennyezettnek találták a mintákat. Az olimpiát a koronavírus-járvány miatt végül 2021-ben rendezték meg.

A 30 fős kínai úszóválogatott Tokióban hat érmet, köztük három aranyat szerzett. A lap idézte Olivier Rabin professzort, a WADA orvostudományi igazgatóját, aki szerint a WADA illetékes osztálya a tokiói olimpia előtt felülvizsgálta az esetet, a termék gyártójától is információkat kapott a szennyezettségről.

„Végül arra a következtetésre jutottunk, hogy nincs konkrét alapja megkérdőjelezni az állítólagos szennyeződést” – tette hozzá Rabin.

FRISSÍTÉS: a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics cáfolta a sajtóértesüléseket, s közölte: nincs tudomása olyan doppingellenes szabálysértésről, amely a versenyen elért eredmények kizárásához vezetne.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik