Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

M. P.M. P.
2026.09.01. 19:46
null
Tóth Ákos (1943–2026) (Fotó: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott/FB)
Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője – adta hírül a szövetség honlapja.

Ne gondold, ó, ne…

Nyugodt, szeretetre méltó ember volt, így mindenki azt hitte, hogy megeszi majd a Széchy Tamás és támadói ellentététől feszülő úszótársadalom 1977-ben, a montreali olimpia után. Ráadásul éppen a játékokon még nem bizonyító Széchy utódjaként lett szövetségi kapitány, a helyzetre pedig jellemző, hogy a Népsport sokáig „szövetségi vezetőedző” titulussal illette.

Maga is úgy mesélte, hogy villámhárítónak szánták, aztán láss csodát, a feltaláló Benjamin Franklin legjobb tanítványaként járva útját, elmúlt a feszültség. Persze nem csupán azért, mert irigylésre méltó természete volt, szakmailag is állta a sarat. 

Kiskunfélegyházáról indult, a városban lett úszó, onnan vették fel a TF-re, ahol mindent magába szívott, s kiegészítette a saját tapasztalataival. Nem volt ünnepelt versenyző, majd edző, de tudása mellett tartása is az átlag fölé emelte. Diplomával a zsebében maradt Kiskunfélegyházán, nemet mondott a megyei hatalmasoknak egy kecskeméti állásra, 1984-ben pedig azért nem újította meg kapitányi szerződését, mert nem indultunk a Los Angeles-i olimpián.

Kedve viszont nem lankadt, doktori fokozatot szerzett és érdemeket abban, hogy az úszásnak önálló tanszéke legyen a TF-en. Ahol tanszékvezető lett. Tanszékvezető – is. Mert edzősködött Kuvaitban, Görögországban, tisztsége volt az európai szövetségnél (LEN), szakmai igazgatóként segítette az itthoni világ- és Európa-bajnokságokat. Ám alapvetően pedagógus volt, s nem akármilyen.

„Nem tantárgyat tanítok, hanem hivatást minden velejárójával” – mondta, s az Illés együttes örökbecsűjével intett szerénységre: „Ne gondold, ó, ne, hogy tiéd a világ…!” Betegségét méltósággal viselte – önmaga maradt.

Isten Veled, Tanár úr!

 

Legfrissebb hírek

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
20 órája

Douglass megdöntötte a női 100 méteres gyorsúszás rövid pályás világcsúcsát

Úszás
22 órája

Újabb úszóvilágcsúcsok az amerikai rövid pályás vb-válogatón

Úszás
2026.10.31. 12:14

Három világrekordot is hozott az amerikai úszók rövid pályás vb-válogatója

Úszás
2026.10.30. 11:44

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Meghalt Steer Antal világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó

Birkózás
2026.10.28. 13:59

Gyász: elhunyt David Rigert, olimpiai bajnok súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.10.26. 21:30

Népsport: világcsúcs üres medencében

Népsport
2026.10.24. 15:06