Annyi már bizonyos, hogyha nem lesz egyezség, akkor az NHL csapatok tulajdonosai kirekesztik szerződésükből a játékosokat (lockout), akik így nem jelentkezhetnek munkára csapataiknál. A liga működése leáll addig, amíg nincs új kollektív szerződés. Ennek természetesen nem kellene így lennie, hiszen ha meghosszabbítanák egy adott időszakra az előző CBA-t, folytatódhatna a játék, erre azonban nem sok jel utal.
A tulajdonosok ismét meg szeretnék reformálni az NHL gazdasági modelljét, a 2004-es CBA-vitához hasonlóan. Az, hogy van-e értelme ismét játszadozni az egész ligát eltartó TV társaságokkal és a szurkolókkal, igencsak kérdéses. A 2004-es lockout után Ovecskin és Crosby feltűnésével egy gyors fellendülés következett be, amelynek hála, a liga népszerűsége és bevételei is tartós növekedésnek indultak. Nem fél-e a tulajdonosok oldala attól, hogy ez megtörik, esetleg visszájára fordul? A komisszár, Gary Bettman nem hagyott kétséget afelől, hogy nem tart ilyesmitől. Biztosra vehetjük, ha nincs megegyezés, nincs játék.
Július 13-án került sor a folyamat első lépésére, amely megadta az alaphangot. A tulajdonosok egy olyan ajánlatot juttattak el a játékos-szakszervezethez (NHLPA), amely még az eseményeket csak kívülről figyelemmel kísérőket is megdöbbentette. Természetesen nem úgy áll hozzá senki egy tárgyaláshoz, hogy azzal a verzióval áll elő elsőként, ami majd a végleges lesz, ilyenkor még vannak túlzó elvárások, amelyek letisztulnak később, egyik-másik fél kisebb-nagyobb engedményeket tesz. Az azonban, amit az NHL elképzelt, sok játékosban a teljes ellenszenvet szülte meg kenyéradójával szemben. A tervezet a bevételek további jelentős átcsoportosítását, a tíz év aktív játék utáni korlátlan szabadügynök státuszt (UFA, akkor méretheti meg magát először szabadon, minden megkötés nélkül a játékos a szabadügynök-piacon), maximum öt évre szóló szerződések kötelezettségét, megszűnő fizetésekkel kapcsolatos arbitrációt, nem engedélyezett aláírási bónuszokat, a szerződés fejében járó juttatások egyenletes kifizetését (minden évben az átlagot keresi a játékos), valamint az első NHL szerződések 5 évben való maximalizálását tartalmazták. Ezek mind olyan tételek, amelyek a játékosoktól való elvonást, fizetés befagyasztást, röghöz kötést céloznak, és arról kevés szó esett a tervezetben, hogy a tulajdonosok egymás közötti pénzáramlások terén mit terveznek. Végül a nagy unszolásra erre is megszületett a tervezet július végére, de messze elmarad a megosztásba bevont összeg attól, amit az NHLPA szeretne. Ez azonban már sokakhoz el sem jutott, hiszen a bombaként ható első tulajdonosi ajánlat után magukhoz sem tudtak térni. Játékosok, játékosügynökök – akik úgy gondolták, 2004-ben is már túl sok mindenről mondtak le – fakadtak ki a tulajdonosok szerintük arrogáns ajánlatára. Az NHLPA-nek egy hónapjába került, hogy egy számára elfogadható ajánlattal elő tudjon állni a sokk után. Tegyük hozzá, hogy közben meg kellett küzdeniük a csapatok összesen 76 000 oldalt tömörítő beszámolóival és hivatalos papírjaival is, és azt is érdemes megemlíteni, hogy bár a helyzet nem volt a legkevésbé sem hétköznapi, Don Fehr, az NHLPA vezetője a mai napig jól összefogja a játékosokat.
A két fél ajánlatainak összefoglalása érdekében négy nagy területet azonosítunk, sor kerül a
– a játékosok és a tulajdonosok közötti bevételmegosztással,
– a játékosokkal kapcsolatos szabályozásokkal,
– a csapatok közötti bevételmegosztással,
– és az egyéb területekkel kapcsolatos ötletek tárgyalására.
A játékosok és a tulajdonosok közötti bevételmegosztás
Szó volt arról korábban, hogy a 2004–2005-ös szezonra a játékosok részesedése 54 százalékra zuhant. A mérték azonban nem állt meg automatikusan ezen a szinten, fokozatosan növekedett. A 2011–2012-es szezonban a játékosok a bevételek 57 százalékát kaphatták meg, 43 százalék maradt a tulajdonosok kezében. Ez a 3.3 milliárd dollár bevétellel kalkulálva 1.88 milliárd a játékosoknál, 1.42 milliárd a tulajdonosoknál. Ez a bevételmegosztás nagyon hasonlít az NBA esetében tapasztaltakra, ahol tavaly ősszel csökkentették le a játékosok részesedését 57 százalékról 50-re. Az NFL esetében a játékosok részesedését papíron egészen 46–48.5 százalék közötti mennyiségre csökkentették. Így nem meglepő a többi CBA-vitát is követők számára, hogy az NHL tulajdonosai is hasonló lépést terveznek. Tervezetük az 57 százalékot 46-ra csökkentené, ami valójában még ennél is nagyobb csökkentés, hiszen módosul a megosztandó bevételek kategóriájába tartozó pénzmennyiségek köre. A kevesebb megosztott bevétel miatt a valós részesedés 43 százalék lenne. A játékosok természetesen minden eszközzel ellenállnak. Annyiban más a helyzet a többi ligával szemben, hogy a tulajdonosok itt egy évtizeden belül csökkentenék le két lépésben a játékosok részét 75 százalékról 43-ra. Mindezt akkor, amikor a liga bevételei évente átlagosan 7.1 százalékkal növekednek a 2004-es lockout óta.
Félre ne értsük, a játékosok hajlandóak áldozatokra, de nem ilyen mértékben. Az NHLPA is az egyik fő pontnak tartja a bevételek elosztását a liga működésének fenntarthatóvá tételében. A szakszervezet éppen ennek érdekében, az NFL CBA első évében rögzítetthez hasonlóan hajlandó elszakadni a százalék alapú megközelítéstől három esztendőn keresztül. Ez azt jelenti, hogy előre megadnak fix összegeket, amelyek a következő három évre a játékosoknak jutnának. Ezek a következők: 2012-re 1.91 milliárd dollár, 2013-ra 1.98 milliárd, 2014-re pedig 2.1 milliárd. Felvetődhet a kérdés, hogy ezt hogyan lehet átengedett bevételként értékelni, hiszen az 1.91 milliárd magasabb, mint a játékosok 1.88 milliárdos része. Számolni kell az éves növekedéssel. Ha az előző CBA időszakában tapasztalt 7.1 százalékos éves bevételnövekedés valósul meg, a tulajdonosokhoz a három év alatt 493 millió dollár kerül át a játékosok részesedéséből, ha eléri a növekedés mértéke az elmúlt két évben tapasztalt 9.6 százalékos szintet, akkor pedig 807 millió az átcsoportosított összeg. A játékosok nyitottak lennének arra is, hogy egy negyedik évben visszatérjenek az 57 százalékos játékosoldali mértékre, ha az a tulajdonosoknak akkor már elfogadhatóbb lesz. Természetesen azzal is számolnak a játékosok, hogy mi történik akkor, ha a növekedés meghaladja a 10 százalékot. Akkor automatikusan az 57 százalékos mérték járna a játékosoknak. Be kell magukat biztosítaniuk, hiszen idén lép érvénybe az új, 200 millió dolláros tv-s szerződés az NBC-vel és két év múlva érkezik az új kanadai szerződés is a tv-s jogokról.
Ez a játékosoldali javaslat minden kreativitásával együtt természetesen elfogadhatatlan a tulajdonosok számára, ők nem akarnak növekedésjóslatokkal foglalkozni a következő három évben, és 57 százalékot sem akarnak „átadni” a negyedikben. Ha kalkuláljuk a bevételeket, akkor arra jutunk, hogy a tulajdonosok a következő négy évben összesítve (7.1 százalékos növekedés mellett) 6.76 milliárd dollárt fizetnének a játékosoknak, a játékosok tervezete szerint viszont minimum 8.47 milliárdot kapnának. A különbség 1.71 milliárd négy év alatt, átlagosan 428 millió évente. A tulajdonosok tervei szerint a fizetési sapka az első évben 70.2 millióról 50.7 millióra esne vissza, a játékosok változata szerint pedig 63.7 millióra.
Azt láthatjuk a játékosoldali javaslatból, hogy ezen a téren találkozunk valamilyen szintű nyitottsággal részükről, ami egy ilyen vitában már előrelépés…
A játékosokkal kapcsolatos szabályozások
A nyitottság, talán érthetően nincs meg az NHLPA részéről a játékosokkal kapcsolatos szabályozások témakörében, kategorikusan elutasítanak minden változtatást ezen a területen. Márpedig a tulajdonosok, már említett javaslata ezen a területen különösen sok pontot érintett. Többségük lényege az, hogy minél tovább tudják kontrollálni játékosuk jövőjét, amíg csak lehet lehetetlenné téve, hogy a játékosok megmérettessék magukat a piacon. Mindez további spórolási lehetőségeket eredményezhetne. Nézzük sorban az NHL által kezdeményezett változtatásokat:
1. A szerződések hossza
A kockázatvállalás csökkentésére szeretné bevezetni az NHL a maximum öt esztendőre szóló szerződéseket, és érdekes módon ezen a téren nagy a javaslat támogatottsága. Azonban a játékosoknak egyáltalán nem tetszik ez az elképzelés sem.
2. Az UFA státusz
A korlátlan szabadügynök státusz (UFA) kivívására több lehetőség van az NHL-ben, de a változtatások csupán a korral kapcsolatos limitet érintenék. Itt elsősorban azok a játékosok érintettek, akik a csapataik számára akkora értéket jelentenek, hogy azok semmilyen áron nem szeretnék őket elveszíteni, és ami hasonlóan fontos, nem akarnak ezekért a játékosokért harcolni a nyílt piacon más csapatokkal, amíg lehet. Nem kétséges, hogy egy játékos szolgálataiért folyó verseny magasabb értéket garantál, mintha csupán egy csapattal egyezkedik a játékos. Az UFA korhatár 27 év, ennél fiatalabb játékos akkor lehet UFA, ha már fiatalabb kora ellenére 7 aktív szezonnal rendelkezik az NHL-ben. A liga csapatai most azt szeretnék, ha ez a határ 10 évre emelkedne, amellyel karrierjük talán legproduktívabb időszakára kis túlzással egy csapathoz láncolnának minden valamirevaló játékost. Más ligákhoz képest is nagyon szigorú lenne ez a szabály, az NFL esetében például már négy szezon után UFA-nak minősül egy játékos.
3. Az arbitráció
Igazán akkor lenne csak szigorú ez a 10 éves limit az UFA státusz kapcsán, ha megszűnne a bérekkel kapcsolatos arbitráció. Ezt az MLB-ben elterjedt metódust elsősorban RFA (korlátozott szabadügynök) státuszú játékosok alkalmazzák előszeretettel az NHL-ben. Az arbitráció során a játékoson és a csapaton kívüli „független döntéshozók” határozzák meg egy adott játékos szerződésének értékét. Ezt a csapat vagy elfogadja, vagy elutasítja, ha elutasítja, a játékos azonnal korlátlan státuszú szabadügynökké válik (UFA) és bárki licitálhat rá. Nem is maga az arbitráció, hanem annak fenyegetése gyorsíthatja fel a még 27 évet be nem töltött, vagy 7 éve a ligában nem játszók új szerződésről való tárgyalásait. 10 éves UFA limit esetén pedig talán még nagyobb szüksége lenne a játékosoknak erre a lehetőségre, mint manapság. Ennek az eltörlése a 10 éves UFA limit mellett egyértelműen túlzó.
4. Az első NHL-szerződés
Az NHL csapatai az ajánlat szerint arra törekednének, hogy a jelenlegi maximum három helyett ötévesek legyenek az első NHL-szerződések. A jelenlegi szabályozás szerint, ha egy játékos 18 és 21 éves kora között kapja meg első kontraktusát, 3 éves szerződést kell aláírnia. A 22 és 23 éves játékosok két évre szerződnek, míg a 24 évesek egy évre. A 25 éves és annál idősebb játékosoknál nincs megkötés, csupán a 25-27 év közötti európai játékosokra, akik ha a drafton keltek el, egy évre írnak alá. Természetesen megvan az oka annak, hogy az NHL ki akarja tolni ezt a limitet öt évre. Egy olyan játékos első NHL szerződése ugyanis nagyon olcsó, aki első-második évére már a liga sztárjává emelkedik. Kedvező feltételekkel szerepel az a játékos is, aki eddig a szintig nem jut, de megbízható játékossá érik. Az ilyen játékosokat hosszabb ideig lehet nagy költségek nélkül és jelentősen a piaci ár alatt foglalkoztatni. Jelenleg maximum 925 000 dollár illeti meg évente az első szerződést kötőket, emellett bekerülhet a kontraktusba 2.85 millió értékű bónusz teljesítménymutatókhoz kötve, illetve az egész szerződés maximum 10 százalékáig terjedő aláírási bónusz. A játékosok többsége a 925 000 dollárnak is töredékét keresi, illetve az aláírási bónuszt teheti zsebre.
5. A frontload problémája
Felvetődött a tulajdonosi ajánlatban a játékosok aláírási bónuszainak eltörlése és az, hogy minden játékos ugyanolyan összeget kapjon kézhez a szerződése minden évében. Ez a két pont annak az eredménye, hogy a többi sportligához képest meglehetősen hiányosak az NHL-ben a szerződések strukturálásával kapcsolatos szabályozások. Állandó problémája van a ligának (a csapatoknak kevésbé) azzal, hogy úgynevezett frontloaded szerződések születnek. Ez azt jelenti, hogy a kontraktus keretében járó pénz többsége a szerződés elején esedékes, vagy pedig az elején sok jár és a későbbi kifizetések pedig egyre csökkenő mértékűek.
A frontload jelenségével való leszámolástól azt várja az NHL, hogy a csapatok gazdálkodására a lépés jótékony hatással lesz, de ha meg is születik a két szabályozás, a kreatív GM-ek úgyis találnak valami új megoldást…
A játékosok által kidolgozott modell 250 millió dollár bevonását tartja szükségesnek a csapatok közötti bevételmegosztásba, a tulajdonosok július végén leadott tervezete azonban jelentősen nem változtatna a mértéken, csupán pár szabályozást szüntetne meg. Látszik ezen is, hogy a tulajdonosok nem ettől a területtől remélik a problémák megoldását, a játékosokkal szemben.
Egyéb érdekes ötletek
A fizetési sapka jelenlegi modelljét a tulajdonosok nem változtatnák meg, a játékosok, bár fenyegettek vele, végül csak nem álltak elő a sapka luxusadó fejében történő túllépésének lehetőségével. Azonban az NHLPA javasolt egy érdekes változtatást. Ez pedig nem más, minthogy a sapka helyeket is cserélhessék el egymás között a csapatok. A kreatív, de kissé abszurd ötlet lényege, hogy a pénzügyileg rosszul álló együttesek a sapka hely elcserélésével a salary floor alá mehetnének maximum 4 millió dollárral, a gazdaságilag jobban teljesítők pedig túlléphetnék a fizetési sapkát maximum 4 millióval. Szintén érdekes javaslat a pénzügyileg rosszabbul álló, és emiatt a jobb szabadügynökökről lemaradó csapatok kompenzálása extra draft választási jogosultságokkal. Kiemelendő még a játékosok azon javaslata, amely fizetési sapkát állapítana meg a csapatok edzőire, tehetségkutatóira, menedzsmentjére, egyéb alkalmazottaira, tehát minden játékosokon kívüli bérköltségre.
Végigjárva a fontos, releváns területeket, megállapíthatjuk, hogy az már örömteli, hogy mindkét fél látja a problémákat, és kész lépéseket tenni azok megoldásáért. A gond azonban egy alapvető különbség a két fél álláspontja között. Míg a tulajdonosok főként a játékosoktól való bevétel átcsoportosítás és a velük kapcsolatos szabályozások megváltoztatása, magyarul a játékosok költségének csökkentése révén oldanák meg a helyzetet és csak kicsit építenének az egymás közötti bevételmegosztásra, addig a játékosok, bár készek bevétel terén áldozatot hozni, a megváltást a csapatok közötti bevételmegosztástól remélik. Ez az alapvető különbség az oka a jelenleg feloldhatatlannak tűnő ellentétnek, amely a CBA-tárgyalásokat jellemzi. Valamelyik fél nyitása szükséges ahhoz, hogy szeptember 15-én ne köszöntsön be a lockout. Erre azonban jelenleg nem sok esélyt látnak a tárgyalásokon bent ülők sem.