A Warriors másodszor is egyenlített a Spurs ellen

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.05.13. 08:02
null
A Warriors nagyszerűen küzdött, és egyenlített (Fotó: Reuters)
A Golden State Warriors másodszor is egyenlített a San Antonio Spurs elleni párharcban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság rájátszásának nyugati elődöntőjében, miután a ma hajnali mérkőzésen hosszabbításban 97–87-re nyert.

 

 

Vasárnap este egyetlen mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának második körében, ahol a Golden State Warriors 1–2-es hátrány után szeretett volna egyenlíteni hazai környezetben a nyugati második kiemelt San Antonio Spurs ellen egy olyan derbin, melyre még „a holtak is feltámadtak", hiszen nem komolytalannak nevezhető sérüléssel lépett pályára az egyik oldalon Steph Curry és David Lee, míg a vendégeknél Tony Parker. Egy újabb playoff-klasszikus végén Jarrett Jack elképesztő végjátékbeli magabiztosságának köszönhetően célba ért a GSW, mely önbizalommal telve mehet vissza Texasba, hogy valamilyen módon újra elvegye a Popovich-legénység pályaelőnyét. Nézzük, hogyan alakult az igen remek rangadó!


Az talán nyugodtan kijelenthető, hogy a harmadik összecsapáson nem csak a számszerű előny, de a momentum is átköltözött a San Antonio oldalára és most Mark Jackson mesterre és fiaira várt a feladat, hogy lépjenek valamit a Tim Duncan (19 pont, 15 lepattanó, 2 blokk) fémjelezte favorit hirtelen működni kezdő periméter-védekezésére. Nos, Gregg Popovich vezetőedző úgy döntött, hogy minden energiáját a Curry, Thompson párosra koncentrálja ezen a találkozón, s a hármas poszton játszó újoncra, Harrison Barnes-ra inkább mindig egy alacsonyabb védőt küld. A taktika nagyon sokáig úgy tűnt, hogy nyerő lesz, hiszen a North Carolina egykori ásza egyedül több mezőnykísérlettel rendelkezett (26-ból 9) a negyedik etap közepéig, mint a sérült bokával szenvedő Steph Curry (15-ből 7) és a fonalat nagyon nem találó Klay Thompson (13-ból 5).

PLUSZ, MÍNUSZ
A nap hőse: Jarrett Jack, aki a negyedik negyed hajrájában három kulcsfontosságú kosarat szerzett, majd a hosszabbításban sem lassított, csereként 24 ponttal, 7 lepattanóval és 4 gólpasszal szállt be, s eldöntötte a mai ütközetet.
A nap lúzere: A játékvezetés, mely megint témát szolgáltatott a tengerentúlon. Részlehajlásról ugyan nem lehet beszélni, viszont ezen a derbin is érezhető volt, hogy a játékosok nem tudnak alkalmazkodni a három sípmester kaotikus ítéletrendszeréhez. A fantasztikus végjáték szerencsére elvette a fő figyelmet a sporik teljesítményéről és így legalább nem erről lesz emlékezetes ez a rangadó.

Ám még pont időben elkezdett betalálni a 26 ponttal és 10 lepattanóval élete számait produkáló Barnes, majd az extra csereember, Jarrett Jack átvette a karmesteri pálcát a negyedik etapban, amikor kétszámjegyű hátrányban volt a GSW és sorozatban szerzett három kosarával már vissza is hozta a hazaiakat. Tony Paker (17 pont), aki elég komoly vádlisérüléssel vállalta a megmérettetést, még bő fél perccel a rendes játékidő vége előtt elsüllyesztett egy kettest egálnál, de Klay Thompson betalált közelről, s mivel a 18 lepattanót megkaparintó Andrew Bogut levédekezte a pályáról Duncant ezekben a pillanatokban, így jöhetett a hosszabbítás!

A túlóra első 9 pontját a Golde State dobta, Jack megállíthatatlan maradt, s a maga 24 pontos, 7 lepattanós, 4 gólpasszos produkciójával hős lett, de Steph Curry is összekapart valahogy 22 pontot – közte 5 jó triplával –, David Lee pedig a parketten töltött nyolc perce alatt pontot ugyan nem szerzett, de 5 lepattanóval tartotta a frontot az első félidőben, amíg Bogut a korán beütött faultjai miatt kényszerűségből ült a padon. A vendégeknél Manu Ginobili sokáig úgy tűnt, hogy mennybe megy, de hiába szórt az első negyed végén négy hármast, a hajrában inkább rossz megoldásai voltak, mint jók, így jelentős érdemei voltak abban, hogy a Spurs nem került ma közelebb a továbbjutáshoz. Folytatás két nap múlva San Antonióban, ahol mondani sem kell, hogy milyen mértékben kritikus csata jön.

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Golden State Warriors (6.)–San Antonio Spurs (2.) 97–87
– hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
A Warriors legjobb dobói: H. Barnes 26, Jack 24, Curry 22
A Spurs legjobb dobói: Ginobili 21, Duncan 19, Parker 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik