NBA: védekezésspecialista vezetőedző a Memphis élén

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.06.27. 20:15
David Joergert nevezték ki csütörtökön az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) legutóbb nyugaton főcsoportdöntős Memphis Grizzlies vezetőedzőjévé.

„Irányításával nemcsak a legjobban védekező csapattá válhatunk, hanem az egész együttes sokat fejlődhet" – olvasható a klub közleményében, amelyben a liga egyik legnagyobb reményű szakemberének nevezték a 39 éves Joergert.

A védekezés specialistájának tartott tréner – aki négy évre szóló szerződést kötött, állítólag szezononként kétmillió dolláros fizetésért – hat éve dolgozik a csapatnál, és az elmúlt két idényben elődjének, Lionel Hollinsnak az első számú segítője volt. A Grizzlies kapta a legkevesebb pontot az elmúlt szezonban (89.3 meccsenként), ebben Joerger érdemei nem kicsinyek.

Hollins szerződését annak ellenére nem hosszabbították meg, hogy a csapat történetének legjobb szezonját produkálta, ugyanis nyugaton (56 győzelemmel) az ötödik helyen zárta az alapszakaszt, majd meglepetésre bejutott a főcsoport fináléjába. A hírek szerint a legutóbbi idényben pozícióba kerülő új tulajdonosi kör és Hollins viszonya a kezdetektől feszült volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik