Rideg New York-i karácsony: otthon bukott a Nets és a Knicks

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.12.26. 09:58
null
Tim Duncan (San Antonio Spurs) zavarja meg a dobásban Terrence Jonest (Houston Rockets)
Öt mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) karácsonyi játéknapján. A két New York-i gárda megint otthon kapott alapos oktatást kosárlabdából, a Miami Heat pedig megszenvedett a Kobe Bryant és Steve Nash nélkül is tisztességesen küzdő Los Angeles Lakersszel. A Golden State otthon, a Houston idegenben nyert rangadót.

 

Brooklyn Nets–Chicago Bulls 78–95

Amikor kijön a mentális fölény. A tavalyi rájátszásban a mostani főszereplők közül sokan voltak részesei a hét felvonásig húzódó, s végül pályahátrányból is chicagói továbbjutással végződő párharcnak, ez pedig most akkora pluszt adott a Rose és Deng nélküli Bullsnak, amivel az egyébként is szétesett, immáron a 19. kudarcát is begyűjtő Nets Lopez és Kirilenko távollétében semmit sem tudott kezdeni.

A kritikus harmadik negyed. A fordulás után kellett volna lépnie valamit Jason Kiddnek és a 18 pontot szóró Deron Williams irányította legénységének, de csak átjáróház lett az elképzelés nélkül, puhán játszó Brooklyn védelme, a 20 pontos, 8 lepattanós Taj Gibson főszereplésével ez alatt el is döntötte a derbit a Thibodeau-alakulat.

Pocsék mezőnyözés, kémia nélküli csapatjáték. Hiába Deron Williams tűrhető játéka, a Nets összesen 11 gólpasszt osztott ki, ráadásul mivel csak 35.2 százalékkal dobott mezőnyből a vendéglátó, nem is volt kérdéses, hogy a vezéreit nélkülöző Bulls célba ér Brooklynban.

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 18/6, Teletovic 17/9, Joe Johnson 12
A Bulls legjobb dobói: T. Gibson 20, J. Butler 15/6, Boozer 14

New York Knicks–Oklahoma City Thunder 94–123

Anthony nélkül a valaha volt legnagyobb karácsonyi zakó. A Knicks saját közönsége előtt minden idők legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el, amit a Karácsonykor lejátszott találkozókat illeti. A 29-et szóró Durant és a tripla duplázó Westbrook (14 pont, 13 lepattanó, 10 gólpassz) mellett Serge Ibaka (24 pont) és a két fiatal csereember, Jeremy Lamb (13 pont, 3 gólpassz, 2 labdaszerzés) és az óriási zsákolást bemutató Reggie Jackson (18 pont) is remekelt, el is dőlt a derbi már a harmadik etapban.

Most van igazán nagy baj New Yorkban. Joggal gondolhatták úgy a Knicks szimpatizánsai, hogy Tyson Chandler visszatérésével teljesen mást mutat majd a Woodson-legénység, de Anthony hiánya ide, Felton távolléte oda, az MSG-ben ekkora verést elszenvedni ilyen alkalommal 123 kapott ponttal nagyon csúfos, semmi sem változott tehát a Nagy Almában.

A Knicks legjobb dobói: Stoudemire 22, Hardaway Jr. 21/6, JR Smith 20/9
A Thunder legjobb dobói: Durant 29/12, Ibaka 24/3, R. Jackson 18/9

Los Angeles Lakers–Miami Heat 95–101

Karácsony Kobe nélkül – szokatlan. A Lakers sérült ásza már 15-ször(!) játszott karácsonykor NBA-mérkőzést, amivel abszolút csúcstartó, de most az ő távollétében is tisztességes meccset produkált a dupla duplázó Chris Bosh (23 pont, 11 lepattanó) húzta bajnokkal a Los Angeles-i alakulat.

Hullámzó derbi. Az elején a 20 pontot dobó Nick Young vezette hazai alakulat ment el hét ponttal, majd a címvédő LeBron James (19 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) extra zsákolásaival fordított és meglépett, de a negyedik etap elején már megint a Los Angeles-iek voltak előnyben, majd Wade (23 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 3 szerzett labda) főszereplésével újfent átvette a hatalmat a Heat és célba is ért.

A Lakers legjobb dobói: N. Young 20/12, Meeks 17/12, Henry 14
A Heat legjobb dobói: Wade 23/3, Bosh 23, James 19

San Antonio Spurs–Houston Rockets 98–111

A nap meglepetése. Ömer Asik és Patrick Beverley szolgálatai nélkül is célba ért a teljes kerettel felálló San Antonióban a Rockets, méghozzá a 15 pontos, 20 lepattanós, 2 blokkos performanszával újfent domináns benti játékot hozó Dwight Howard hathatós segítségével.

Harden visszatért és kivégzett. A 28 pontján felül 6 lepattanót és 6 asszisztot is jegyző szakállkirály a hajrában az addigra feljövő texasi riválist gyakorlatilag egyedül szakította újra le, igaz mellette a 21-et termelő (s szintén 6 lepattanóig és gólpasszig jutó) Chadler Parsons is extrát nyújtott, immáron rövid hajjal.

Parsons különleges karácsonyi ajándéka. A vendégek bedobója azért nyírta le haját, mert egy súlyosan beteg kisgyeremeknek szeretett volna imponálni, de ennyivel nem elégedett meg, távoli bombái mind a nehéz sorsú gyermeknek lettek „ajánlva", ráadásul győzött is a Rockets.

A Spurs legjobb dobói: Ginobili 22/9, K. Leonard 12, Duncan 11
A Rockets legjobb dobói: Harden 28/9, Parsons 21/15, T. Jones 21

Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 105–103

Balhés karácsony Oaklandben. Előbb Draymond Greent állították ki egy könyökös miatt, majd Andrew Bogut (10 pont, 14 lepattanó) és Blake Griffin (20 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz) akaszkodtak össze, ami után a vendégek ásza megkapta második technikaiját, és mehetett zuhanyozni idő előtt. Ezen felül a lefújást követően is volt egy kis kakaskodás Chris Paul és az ellen közt.

Chris Paul egyedül nem bírta el a terhet. A 26 pontos, 11 gólpasszos dupla duplát szállító játékmester lejátszotta a parkettről Steph Curryt (15 pont, 11 gólpassz), de a hajrában ő rontotta el azt a dobást, amit Klay Thompson (23 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) szerelt, igaz Jamal Crawfordnak (19 pont) még lett volna esélye a fordításra egy triplával.

Iguodala rontott, de megúszta. A GSW nyáron szerződtetett veteránja elrontotta büntetőit az utolsó támadás előtt, pedig akkor már lezárhatta volna a meccset a 23 pontos, 13 lepattanós David Lee húzta hazai had, de szerencséjére Thompson mentett a túloldalon és célba ért a GSW.

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 23/9, D. lee 23, Curry 15/6
A Clippers legjobb dobói: Paul 26/3, Griffin 20, Ja. Crawford 19/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Brooklyn Nets–Chicago Bulls 78–95
New York Knicks–Oklahoma City Thunder 94–123
Los Angeles Lakers–Miami Heat 95–101
San Antonio Spurs–Houston Rockets 98–111
Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 105–103

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik