NBA: a Denver kiegészítő embere süllyesztette el a Clipperst

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 06:49
null
Randy Foye hármasa döntött a Denver javára (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) mai játéknapján tizenegy összecsapást rendeztek, amely számos emlékezetes momentumot tartogatott. Két, rivaldafényt ritkán látott játékos okozta a Clippers és a Knicks vesztét idegenben, a Spurs pedig kiegészítői révén vert 19 pontot ellenfelére a negyedik negyedben. A Pacers kivégezte a Magicet, a Kings pedig a Chicagót – utóbbi elég komoly meglepetés. A Washington újabb nagy skalpot gyűjtött be, a Trail Blazerst verték, a Miami, a Dallas és a Brooklyn pedig hozta a hazai kötelezőt. A Grizzlies a Thunderrel már nem bírt, míg a Raptors Utahban erősítette meg pozícióját a keleti élmezőnyben. 

Indiana Pacers–Orlando Magic 98–79

A második félidőben rákapcsolt a Pacers. A harmadik negyed közepén 60–58-ra vezettek csak a hazaiak, innentől azonban megkeményítették a védekezésüket és egy 20–0-s futással letarol-ták az Orlandót, akik ebben az időszakban 10 és fél percen keresztül nem tudtak kosarat sze-rezni. A Magic egyébként az első félidőben 50 pontot szerzett 50 százalékos hatékonysággal, a második félidőben csupán 29-et 28 százalékkal...

Stephenson továbbra is bámulatos. A dobóhátvéd 15 pontja mellé 12 lepattanót szedett le, amivel csapata legjobbja lett ebben a kategóriában, ráadásul az utóbbi kilenc meccséből hét-szer dupla-duplázott - egyszer tripla-duplázott. A Magicnél a remekül játszó Vucsevics ért el 16 pontot és 13 lepattanót, ami idén már a 19. dupla-dupláját jelenti.

A Pacers-pad remekelt. Szezoncsúcsot jelentő 49 egységet termeltek a hazaiak cseréi, ebből 16 ponttal (szintén szezoncsúcs) vette ki a részét Danny Granger. A bedobó ezzel csapata leg-eredményesebb játékosa lett.

A Pacers legjobb dobói: Granger 16/9, George 15/6, Stephenson 15/3
A Magic legjobb dobói: Afflalo 20/12, Vucsevics 16, Harris 11/3

Washington Wizards–Portland Trail Blazers 100–90

Pár percnyi rövidzárlat okozta a Blazers vesztét. Damian Lillard (25 pont, 8 gólpassz, 5 lepattanó), LaMarcus Aldridge (20 pont, 10 pattanó, 6 gólpassz) és Nicolas Batum (18) is jól játszott a vendégek soraiban, azonban a 3. negyed közepén Nene Hilario, Marcin Gortat és a csereként beálló Kevin Seraphin palánk alatti játéka nagyon összeállt, ennek köszönhetően egy 15–6-os futást csinált a Wizards. A negyedik negyedet már 13 pontos hátrányban kezdte a Portland, aminek a ledolgozására esélyük sem volt – ezzel visszacsúsztak a 3. helyre Nyugaton.

Mindkét All-Star irányító remekül játszott. Damian Lillardot már említettük, a hazaiaknál John Wall sem tétlenkedett: 22 pontja mellett 5-5 lepattanót és gólpasszt, 3 labdaszerzést és 2 blokkot gyűjtött. Wall mellett Trevor Ariza és Seraphin remek dobásokkal jelentkezett, a csapat pedig nagyon szépen védekezte le egész meccsen a perimétert – a vendégek triplavetője, Wes Matthews 1/6-tal zárt a triplavonalon túlról, csapatszinten az arány 5/19.

A Wizards legjobb dobói: Wall 22/6, Ariza 22/12, Seraphin 19.
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 25/6, Aldridge 20, Batum 18/6.

Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 108–102

Egy félidőig volt partner a Philly. Alig ötpontos hátrányban volt az irányító Michael Carter-Williams (21 pont, 4 gólpassz, 2 blokk, 6 labdaeladás), és cseréje Tony Wroten (18 pont, 6 lepattanó) húzta 76ers a félidőben – azonban a harmadik negyedben 10 pontot vert rájuk a Nets. A vendégek hiába dobtak 50 százalék felett, a triplákat pedig 40 százalékkal, a 26 eladott labda megakadályozta őket abban, hogy esélyük legyen győzni.

A Brooklyn megteremtette a lehetőséget az előrelépésre. Újabb sikerükhöz a kiválóan dobó Williams, Pierce, Teletovic trió mellett az is kellett, hogy a veterán csereirányító, Shaun Livingston (aki ezúttal Deron Williamsszel együtt kezdett Joe Johnson helyén) 13 pontja mellett adjon 8 gólpasszt és szerezzen 7 labdát, Kevin Garnett pedig kevesebb, mint 21 perc alatt 5 blokkot osszon ki. Ezzel a győzelemmel leszakították a 8. helyen álló Bobcatset, és belátható közelségbe került a hatodik helyen tanyázó Bulls.

A Nets legjobb dobói: Pierce 25/3, Williams 21/9, Teletovic 20/15.
A 76ers legjobb dobói: Carter-Williams 21/9, Wroten 18, Young 17/3.

Miami Heat–Detroit Pistons 102–96

Eladott labdák napja. A Heat 21, a Pistons 20 alkalommal szórta el a játékszert, többször könnyelműsködték el a támadásokat, a hazaiaknál Wade, a vendégeknél Smith vállalt magára ebből hatot. Ezeknek köszönhetően Miami 22, a Detroit pedig 18 pontot tudott szerezni leindításból.

Wade-nek nem fájtak a térdei. A Heat ikonja 30 pontot szerzett (a második legtöbb a szezonban), mellé tíz lepattanót és öt gólpasszt is jegyzett, ráadásul 13/19-es mezőnymutatóval dolgozott. Jamesnek két lepattanó hiányzott a tripla-duplához, a vendégeknél a 26-ot szóró Jennings, a 20-ig jutó Stuckey, valamint a dupla-duplázó Monroe és Drummond is kiemelhető.

Végig dominált a Heat. A második negyed közepétől végig a Miami járt előrébb, a harmadik negyed végén egy pontra közelített a Pistons, de Allen dudaszóra gyűrűbe vágódó triplája megnyugtatta a hazaiakat, akik a negyedik negyedben simán behúzták a találkozót.

A Heat legjobb dobói: Wade 30/3, James 24, Bosh 17/3
A Pistons legjobb dobói: Jennings 26/6, Stuckey 20/6, Monroe 17

Milwaukee Bucks–New York Knicks 101–98

Vége a böjtnek. Ebben az évben 1-15-ös mérleget tudhatott magának a Bucks, mely sorozatban hat, nagy különbségű vereség után nyert újra. A győzelemből Knight (10/23 mezőnyből, 7 gólpassz) fontos részt vállalt, az utolsó fél percben két fontos kosarat szerzett, a másodikkal, egy kifacsart helyzetből dobott triplával eldöntötte a mérkőzést.

Kétszemélyes vonat. Még úgy is volt esélye a győzelemre a vendégeknek, hogy a két vezéren (J.R. Smith és Anthony) kívül senki nem tudott hét pont fölé kerülni. Smith 6/11-es, Anthony 5/10-es triplamutatót hozott össze, ám mindezek ellenére a Knicks távolt állt (44%) a Bucks 61 százalékos hatékonyságú távoli dobásaitól.

A Bucks legjobb dobói: Knight 25/12, Middleton 19/15, Antetokounmpo 15
A Knicks legjobb dobói: Anthony 36/15, J.R. Smith 30/18, Hardaway Jr. 7/3, Chandler - Stoudemire 7-7

New Orleans Pelicans–San Antonio Spurs 95–102

Három negyedig a Pelicansnek állt a zászló. Mindkét oldalon rengeteg sérült (Ginobili, Leonard, Ayres, illetve Anderson, Holiday, Smith) van, és úgy tűnt, hogy a kisebb gödörben lévő Spurs ma bizony fejet hajt a csoportellenfél otthonában. A kispadról Anthony Morrow 7/9-es mezőnymutatóval termelt, Eric Gordon sem nagyon maradt le mögötte, és a gárda még azt is majdnem elbírta, hogy Tyreke Evans korán kiszállt sérülés miatt, és Anthony Davis alig 6/21-gyel szórt mezőnyből (viszont ezt utóbbi kompenzálta 16 lepattanóval és 4 blokkal). De csak majdnem...

Elképesztő negyedik negyed. A Spurs 12 pontos hátrányban kezdte az utolsó játékrészt, hiába játszott kiválóan a Parker-Duncan tengely. Ekkor azonban idén már nem először a Spurs cseresora előlépett, és percek alatt visszahozta a meccsbe csapatát: Belinelli, Mills, De Colo és a sérülésből visszatérő Danny Green pontjait követően Parker ziccerével 82-82-nél már egyenlő volt az állás. A hátralévő időben Parker kilenc, Duncan hat pontot dobott, míg a hazaiak totálisan lefagytak – a Spurs ezzel a sikerrel megerősítette 2. helyét Nyugaton.

A Pelicans legjobb dobói: Morrow 20/6, Gordon 19/9, Davis 17.
A Spurs legjobb dobói: Parker 32, Duncan 21, Belinelli 13.

Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 86–77

A Thunder felvette a kesztyűt. Utóbbi 12 meccséből csak egyet vesztett el a Grizzlies, viszont Mike Conley, a csapat támadójátékának alapja bokasérülés miatt hiányzott. Az Oklahománál jól gondolkodtak, hogy védekezésben meg lehet törni a vendégeket: a 77 dobott pont az idei legkevesebb, amit a Memphis fel tudott mutatni. Kevin Durant majdnem tripla-duplázott (31 pont, 8-8 lepattanó és gólpassz), Ibaka kőkemény dupla-duplát (21 pont 10/17-es mezőnnyel, 12 lepattanó) termelt, de Reggie Jackson is igyekezett. Ki kell emelni az újonc centert, Steven Adamset, aki alig 23 perc alatt 4 blokkot osztott ki.

A Memphis nem találta a ritmust. Egész meccsen nagyon keményen védekezett a Grizzlies, de a másik oldalon nagyon hiányzott Conley. A triplákat mindössze 2/16-tal értékesítették, ám a negyedik negyedben még így is fordíthattak volna – ha nem dobnak 26 százalékkal ebben a periódusban. Szerencsére irányítójuk hamarosan visszatérhet, addig lesz még néhány ilyen szenvedős mérkőzésük.

A Thunder legjobb dobói: Durant 31/6, Ibaka 21, Jackson 12.
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol, Randolph 13-13, Lee, Miller 11/3-11/3.

Dallas Mavericks–Cleveland Cavaliers 124–107

A labda futott. Jó csapatjátékot játszva múlta felül ellenfelét a Mavs. 44 mezőnykosarat szereztek Calderonék, melyre 30 gólpassz jutott. Az ő kispadjuk 42, míg a vendégeké 23 pontot tett a találkozóhoz. A Dallas 8–1-es mérleggel rendelkezik, amikor legalább hat játékosa eljut két számjegyű szerzett pontig.

Lefegyverzett Lovagok. A Dallas esélyt sem adott a vendégeknek, szinte a feldobásnál eldőlt a találkozó. A hazaiak a lepattanócsatát nagy fölénnyel nyerték (45–31), uralták a festéket, az onnan szerzett pontok aránya is ezt mutatja (50–38). A Cavs sorozatban hatodik vereségét szenvedte el, s egyre kilátástalanabb a helyzete. Érik egy újabb (edző)csere?

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 23/9, Ellis 22/12, Dalembert 18
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 27/12, Deng 18, Thompson 17

Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 116–115

Randy Foye lett a hős. Chandler büntetőivel vezetett a Denver, de 6.2 mp-cel a lefújás előtt Barnes triplájával fordított a Clippers. A bedobást követően Hicksonhoz került a labda, aki nem tudott Chandlerhez passzolni, így maradt Foye, aki egy méterrel a triplavonal mögül, fordulásból könyörtelenül beverte a triplát, így karrierje első győztes dobását tudhatja magáénak nyolc év alatt.

Griffin nagy meccse is kevés volt. A Paul hiányában hatalmas formában játszó erőcsatár 36 pontig jutott és leszedett 11 lepattanót is, de a Denvernél Kenneth Faried karriercsúcsot jelentő 28 egységet termelt szintén 11 lepattanóval, 11/13-as mezőnymutatóval (ez volt az 55 dupla-duplája karrierje során). Mellette Ty Lawson is szerzett 27 pontot, de összesen öten értek el legalább 14-et.

A lepattanók sokat jelentettek. A Denver 52-37 arányban szerezte meg a lecsorgó labdákat, 17–9-re a támadólepattanókat. A Clippers viszont 31 gólpasszt osztott ki a hazaiak 18-ával szemben.

A Nuggets legjobb dobói: Faried 28, Lawson 27/3, Hickson 17
A Clippers legjobb dobói: Griffin 36, Crawford 19/3, Jordan 19

Utah Jazz–Toronto Raptors 79–94

A második negyedben alapozta meg a sikert a Toronto. Kiegyenlített első etap után 31–17-re hozta a következőt a Raptors, amelyben DeMar DeRozan és a palánk alatt remeklő Jonas Valanciunas (31 perc alatt 18 pont, 8/14 mezőnyből, 9 pattanó) vitte a prímet. A litván Valanciunas remekül fogta le a török Kantert és a francia Gobert-t, a Jazz centereit, DeRozan és a most rettenetesen dobó Kyle Lowry (1/8, 2 pont) pedig tett róla, hogy a Burke-Hayward hátvédpáros a túloldalon összesen 16 pontot hozzon össze.

Ez nem a Jazz napja volt. Hiába dobott remekül Marvin Williams és a cseresorból előlépő Alec Burks, az igazán fontos pillanatokban (közte az utolsó negyedben, amit még csak kilenc pontos hátrányból kezdtek a hazaiak) a Utahban senki nem tudott a gárda élére állni.

A Jazz legjobb dobói: Williams 23/3, Burks 20, Kanter 10.
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 23/6, Valanciunas 18, Salmons 13/9.

Sacramento Kings–Chicago Bulls 99–70

Van Cousins, van győzelem. Hét meccsel ezelőtt sérült meg a center, azóta nem nyert a Kings. Most visszatért, azonnal egy 25 pontos, 16 lepattanós dupla-duplát szállított (ez volt a 29. a szezonban lejátszott 40 meccse alatt), a Sacramento pedig simán nyert.

Megsemmisítették a Bullst. A vendégek borzalmasan, 28,2(!) százalékkal dobtak mezőnyből, 20-szal a triplavonalon túlról, ráadásul 53–30-ra „lepattanózták túl” őket a kaliforniaiak. Kirk Hinrich 1/8-cal, Augustin 2/11-gyel, Boozer 4/15-tel, a második technikaival kiállított Noah pedig 1/6-tal zárt. A 28.2 százalék egyébként a legkevesebb, amit a Kings engedett, mióta 1985-ben Kaliforniába költözött a franchise.

Most nem kellett extra sem Thomastól, sem Gaytől. A fővezér visszatérésével nem kellett nekik elvállalni ezt a szerepet, így Thomas extrém hatékonyan, 7/9-cel jutott el 19 pontig, Gay pedig 50 százalékkal 14-ig.

A Kings legjobb dobói: Cousins 25, Thomas 19, Gay 14
A Bulls legjobb dobói: Butler 17/3, Snell 11/3, Gibson 11

 

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Orlando Magic 98–79
Washington Wizards–Portland Trailblazers 100–90
Miami Heat–Detroit Pistons 102–96
Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 108–102
Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 86–77
New Orleans Pelicans–San Antonio Spurs 95–102
Milwaukee Bucks–New York Knicks 101–98
Dallas Mavericks–Cleveland Cavaliers 124–107
Utah Jazz–Toronto Raptors 79–94
Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 116–115
Sacramento Kings–Chicago Bulls 99–70

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik