NHL: Jágr lett a ligatörténet legidősebb triplázója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.04. 08:52
null
Jaromir Jágr (középen) triplázott a Philadelphia ellen (Fotó: Action Images, archív)
Jaromir Jágr 42 évesen sem lassít: az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL) szereplő New Jersey Devils veterán cseh támadója három góllal járult hozzá csapata Philadelphia elleni 5–2-es sikeréhez, ezzel ő lett a liga történetének legidősebb triplázója.

Jágr a 14. percben talált be először, majd még az első szünet előtt ismét beköszönt a Flyersnek, harmadik gólját a második harmad 13. percében jegyezte. Ezzel a cseh támadó lett a ligatörténet legidősebb triplázója, a korábbi csúcsot Gordie Howe tartotta, aki 41 évesen és 216 naposan ért el három találatot egy meccsen.

Érdekesség, annak ellenére, hogy Jágr eddigi profi karrierje során szorgalmasan termelte a gólokat, legutóbb 2006 márciusában tudott triplázni. Jágr összességében már 714 gólnál jár a ligában, és mindössze három találat választja el az örökrangsor ötödik helyét elfoglaló Phil Espositótól, és 18 pont a vonatkozó lista negyedik helyén álló Ron Francistől (1798 pont).

„Egyre nehezebb betalálni ebben a bajnokságban. A csapatok alaposan készülnek, videóznak és a kapusok is kiválóak, így minden gólomnak nagyon örülök" – mondta a meccs után Jágr.

A Los Angeles Kings háromgólos hátrányból állt fel a záró harmad utolsó két percében, hogy aztán ráadásban elbukjon a Nashville Predators ellen. Szintén hét gólt termelve nyert a Dallas és a St. Louis.

NHL, ALAPSZAKASZ
Boston Bruins–Ottawa Senators 2–3 – h. u.
Los Angeles Kings–Nashville Predators 6–7 – h. u.
New Jersey Devils–Philadelphia Flyers 5–2
New York Rangers–Buffalo Sabres 6–1
Pittsburgh Penguins–Montreal Canadiens 1–4
Winnipeg Jets–Toronto Maple Leafs 5–1
Arizona Coyotes–Columbus Blue Jackets 6–3
Dallas Stars–Minnesota Wild 7–1
Vancouver Canucks–Detroit Red Wings 4–1
San Jose Sharks–St. Louis Blues 2–7

Legfrissebb hírek

NHL: Ovecskin ezúttal nem talált be, szétlövés után nyert a Washington

Amerikai sportok
14 órája

NHL: Crosby remekelt, mégis kikapott a Pittsburgh

Amerikai sportok
Tegnap, 7:17

NHL: Ovecskin 11 gólnyira van Gretzky rekordjától, több mint 90 ezer néző Columbusban

Amerikai sportok
2025.03.02. 06:45

NHL: a Colorado legyőzte és ezzel utolérte a Minnesotát

Amerikai sportok
2025.03.01. 07:44

NHL: hosszabbításban nyert a Pittsburgh és a Montréal is

Amerikai sportok
2025.02.28. 08:13

NHL: Ovecskin egy rekordot megjavított, egyet beállított, egyhez pedig nagyon közel került

Amerikai sportok
2025.02.27. 18:17

NHL: az Ottawa sem tudta megállítani a Winnipeget, hosszabbításban nyert a Canucks

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:42

NHL: Ovecskin már csak 12 gólra van Gretzky rekordjának megdöntésétől

Amerikai sportok
2025.02.26. 09:43
Ezek is érdekelhetik