NBA: a New York Knicks menesztette Derek Fishert

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 17:27
null
Az ESPN-től Ramona Shelburne és Marc Stein jelentette, hogy az NBA-ben szereplő New York Knicks menesztette Derek Fisher vezetőedzőt.

A korábbi irányító 2014 nyarán vonult vissza, majd azonnal szerződést kapott egykori edzőjétől, a Knicksnél jelenleg elnöki pozícióban dolgozó Phil Jacksontól – 5 évre 25 millió dollárt, az elég rendes fájdalomdíj így a menesztés tényét ellensúlyozva –, így lett a New York-iak trénere. Fisher első éve nem sikerült túl jól, de ott az állománnyal is voltak gondok. Idén jóval jobban kezdtek, de 22–22 után a legutóbbi 10 meccsükből 9-et elveszítettek, így mostanra elég halvány esélyük maradt a rájátszásra.

Azt nem tudni egyelőre, hogy mi lehet a menesztés oka, mert azért egy 10 meccses gyengébb sorozat egy ilyen kerettel reális a csapat számára. Korábban Fisher azt nyilatkozta, hogy nem lesz csalódás, ha nem jutnak playoffba – talán ez a hozzáállás nem tetszhetett felsőbb körökben –, illetve arról is szó volt, hogy a Triangle-nek csak bizonyos részeit alkalmazza, ezért nem működik rendesen a Jacksonnak összesen 11 bajnoki gyűrűt hozó rendszer.

Az ideiglenes vezetőedző az egyik eddigi segéd, Kurt Rambis lesz, Brian Windhorst (ESPN) értesülései szerint pedig a legesélyesebbek Fisher megüresedő posztjára Brian Shaw és Luke Walton lesznek (valószínűleg a nyár folyamán) – másik két egykori Jackson-tanítvány.

 

Legfrissebb hírek

NBA: hosszabbításban őrizte meg győzelmi sorozatát a Lakers; megint elképesztően játszott Curry – videók

Amerikai sportok
2025.03.07. 07:52

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 23:25

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57

Már nem Vladimir Radenkovics a Diósgyőr edzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 11:38

Schindler Szabolcs távozik Ajkáról – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.02.18. 13:42
Ezek is érdekelhetik