NFL: karma? Az edző a riválist gúnyolta az őrült játék előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 21:41
Mint megírtuk, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) konferenciadöntőjébe a Minnesota Vikings jutott be utolsóként, miután egészen elképesztő végjátékban legyőzte a New Orleans Saintset. Amit az őrült jelenetek közben a televízióban nem lehetett látni, hogy Sean Payton, a Szentek vezetőedzője kigúnyolta az ellenfél szurkolóit. Hát, erre alaposan ráfázott!

A csodába illő sztorinak ezt a részét már ismerjük: ugyebár tíz másodperc volt hátra a találkozóból, amikor a Minnesota a saját 39-eséről támadhatott – Case Keenum eldobta Stefon Diggs felé a labdát, az elkapó pedig bravúros mozdulat után (és persze az egyik Saints-védő bénázásának hála) benyargalhatott az ellenfél végzónájába, 29–24-re megfordítva az összecsapást, egyúttal bejuttatva csapatát a konferenciadöntőbe.


A szóban forgó, mindent eldöntő játék előtt viszont az oldalvonalnál is érdekes jelenet játszódott le – Sean Payton, a New Orleans vezetőedzője a közönség felé fordult, s kezével a „Viking-éneket”, a „Skolt” imitálta. Payton szemmel láthatóan ezzel próbálta gúnyolni a minnesotai rajongókat.

 





És akkor jött a már említett csodajáték. Ha ez nem a karma...

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐ
NFC
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 29–24 (10–0, 7–0, 0–7, 12–17)
AFC
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 42–45 (0–14, 14–14, 7–0, 21–17)

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2018. 1. 6. – 1. 7.)
AFC
Jacksonville Jaguars (3.)–Buffalo Bills (6.)
10–3
Kansas City Chiefs (4.)–Tennessee Titans (5.) 21–22
NFC
Los Angeles Rams (3.)–Atlanta Falcons (6.) 13–26
New Orleans Saints (4.)–Carolina Panthers (5.) 31–26
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2018. 1. 13. – 1. 14.)
AFC
New England Patriots (1.)–Tennessee Titans (5.) 35–14
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 42–45
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Atlanta Falcons (6.) 15–10
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 29–24
KONFERENCIADÖNTŐK (2018. 1. 21. – 1. 22.)
AFC
New England Patriots (1.)–Jacksonville Jaguars (3.)
2018. 1. 21. 21.05
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Minnesota Vikings (2.) 2018. 1. 22. 0.40
SUPER BOWL 52 (2018. 2. 5.)
Az AFC győztese (1./3.)–Az NFC győztese (1./2.) 0.30
*US Bank Stadium (Minneapolis, Minnesota)
A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv.

 

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
11 órája

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL: nagyon simán verte a Minnesotát a Rams és utolsóként jutott főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2025.01.14. 07:48

NFL: nem tudják megtartani a hétfői rájátszásmeccset Los Angelesben

Amerikai sportok
2025.01.10. 09:09

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Tampa Bay kiszenvedte a győzelmet és a rájátszásba jutást

Amerikai sportok
2025.01.05. 22:48

NFL: akiknek bejött az idei klubváltás, és akik befürödtek

Amerikai sportok
2024.12.31. 10:59
Ezek is érdekelhetik